Látta már a tízezer forintos pénzérmét?

A forint bevezetésének 70. évfordulójára emlékérme-kibocsátással és a pénzeszköz történetét bemutató időszaki kiállítással emlékezik meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Gerhardt Ferenc, a bank alelnöke hétfőn, a forint bevezetésének 70. évfordulóján kibocsátotta a tízezer forint névértékű ezüst emlékérmét és annak kétezer forint névértékű színesfém változatát, valamint forgalomba helyezte az ötven forintos érme emlékváltozatát is a Corvinus Egyetemen tartott ünnepségen.

Az alelnök beszédében kiemelte, hogy az évforduló azért is jelentős, mert eddig egyik magyar pénzeszköz sem érte meg ezt a kort, de az európai valuták közül is csak kevés.



Az évforduló tiszteletére az MNB kibocsátotta az ötven forintos forgalmi érme emlékváltozatát is kétmillió példányban. Az új ötvenes technikai paraméterei és névértékes oldala azonosak a jelenleg forgalomban lévő 50 forintos érmékkel, a tematikus oldalon azonban a megszokott kerecsensólyom helyett a megújított tízezer forintos bankjegyről ismert motívum szerepel, közepén a Magyarország címerrel. Az alsó köriratban a "hetvenéves a forint" szöveg olvasható.

A Corvinus Egyetem C épületében az évfordulóról megemlékezik a forint történetét bemutató időszaki kiállítás is, amely felöleli a forint pénzrendszer teljes történetét, kitekintve a fizetőeszköz előképének számító középkori magyar aranypénzekre, a 16. századi ezüst tallérokra is. A fókuszban a forint 1946. augusztus elsejei bevezetése óta eltelt 70 év gazdasági, történeti, numizmatikai bemutatása áll. A tárlat emellett bemutatja a bakjegy-hamisítás elleni küzdelem technikai fejlődését is. A kiállítás szeptember 30-ig tekinthető meg.

Forrás: MTI


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.