Lebontják a kocsmalegendát, szálloda épül a helyén

Két éve pizzázó működik az egykori Wichmann kocsma helyén a Kazincy utca 55. szám alatt, de már nem sokáig.

A Falanszter blog szerint a szomszédságában levő házakkal együtt le fogják bontani az épületet, hogy szállodát építsenek a helyére. Wichmann Tamás kilencszeres kenuvilágbajnok 2018-ban zárta be a Kazinczy utcai ház földszintjén működő, legendás kocsmáját azzal az indokkal, hogy 70 éves korára elfáradt a vendéglátózásban. Az új fejleményeket Wichmann már nem érhette meg: tavaly februárban hosszan tartó betegség után elhunyt - írja a 444.

A Falanszter felidézi a ház regényes történetét. E szerint 1834-ben vásárolta meg az épületet Schneider József kártyafestő, ott rendezte be pakligyártó műhelyét, ahol megalkotta eleinte 36 lapos magyar kártyacsomagját. Később Rothauser Mór  díszmű-, ruha- és rövidáru kereskedő lett a tulajdonos, aki egy emeletet is felhúzott az épületre, majd továbbadta Zierlichné Fischer Cecíliának, aki bordélyházat működtetett benne. A 20. század elején az új tulajdonos, Bíró Mór adta bérbe az épületet, amit a Magyar Teozófiai Társaság kezdett használni. Később ruhabolt volt a helyén, majd 1986-ban lett Wichmann Tamás a tulajdonos.

A tavaly elhunyt sportoló kocsmája helyén 2018-óta egy pizzázó működik, ám az új tulajdonos már két éve eladta tulajdonát, hogy a ház bontása után, illetve a Király utca 23, 25, 27 és 29 számon elterülő, műemléknek számító bérházak helyére, azaz egy játszótér, a Dirnbacher-Fluck-bérház, a korábban Magyarország első mozijaként funkcionáló, korlátkerítésén még korabeli, az itt működő szállóhoz címzett német szöveget (Zur Stadt Pest) is felvonultató Hugmayer-Michalovits-bérház, és a Puphka-Hohlfeld-bérház helyére egy építészetileg nem éppen tetszetős, ötemeletes, tetőtérbeépítéssel megspékelt szállodát építhessen fel az új tulajdonos.

Az ÉTDR, azaz az E-építés oldalon már 2019 december 23-án kérvényezte a beruházó, hogy a hivatal engedélyezze neki a 34160 helyrajzi számon álló, 15001/217 műemléki jelentőségűnek számító ingatlan bontását és beruházásának elindítását, holott Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes tavaly még egy Wichmann Tamás sportolói és politikai ellenzéki munkásságának emléket állító dombormű felállítását vizionálta az egykori kocsma falára.

Forrás: 444


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.