Liget projekt: idei fejlesztések

Eddig mintegy másfél millió látogatót vonzottak a megvalósult fejlesztések.

Baán László, a projekt miniszteri biztosa elmondta, hogy tavaly birtokba vehette a közönség a Városligeti Sportcentrumot és a két kilométeres Futókört, a Mőcsényi Mihály botanikus kertet és egy újabb Kutyás Élményparkkal is gazdagodott a Liget.

Autómentes Liget

A miniszteri biztos kiemelte, hogy a tavalyi évben mérföldkőhöz érkezett a Városliget autómentesítése is, átadták a Dózsa Györgyi úti Múzeum Mélygarázst, melynek felszínén a Városligeti Promenád várja a látogatókat. A korábban évtizedekig parkoló autók által elfoglalt, lebetonozott területen így egy hangulatos sétány jött létre, több mint tízezer négyzetméternyi új zöldfelülettel.

 

2021. évi átadások

A miniszteri biztos hozzátette, hogy izgalmas újdonságokkal folytatódik a Városliget történelmi léptékű megújítása 2021-ben is, hiszen ez év végére megnyílik a világ egyik legfigyelemreméltóbb kortárs épületének tartott, rangos nemzetközi díjakkal elismert intézménye, a Magyar Zene Háza.

A parkrehabilitáció következő ütemében pedig megújul és visszanyeri régi fényét a park egykori történeti bejárata, a Rondó, új szakasszal bővül a Városligeti Promenád, látványos attrakcióként visszatér a Ballon kilátó, valamint az új Néprajzi Múzeum és Magyar Zene Háza környezetének kertészeti kialakítása is megtörténik.

2021 őszén egyedi és látványos kiállítással nyílik meg a nagyközönség számára a Liget projekt keretében megvalósuló új kulturális intézmény, a komáromi Csillagerőd is.

Mi a helyzet a Néprajzi Múzeummal? 

2020-ban elérte legmagasabb pontját az új Néprajzi Múzeum díjnyertes épülete, a Liget Budapest Projekt keretében épülő intézmény kivitelezése jó ütemben halad a korábbi parkoló helyén, az 56-osok terén. Már látható az épület majdan két domboldalt képező íves szerkezete, míg a – kiállítótereknek is helyet adó - térszín alatti szinteken már a szakipari munkákat végzik.

A Néprajzi Múzeum tulajdonképpen hazatér a Városligetbe, hiszen a gyűjtemény először itt, a Millenniumi kiállításon mutatkozott be a nagyközönségnek.

A már építés alatt álló új Néprajzi Múzeum 2018-ban a „Világ legjobb középülete” díjat nyerte el a rangos nemzetközi ingatlanszakmai versenyen, az International Property Awardson, ahol megkapta a „World’s Best Architecture” fődíjat is. A Néprajzi Múzeum épülete már tavaly ősszel szerkezetkész állapotba került, az új intézményt 2022 tavaszán vehetik majd birtokba a látogatók.

Milyen parkfejlesztések várhatóak idén?

Idén folytatódik a Városliget tájépítészeti megújítása is, melynek köszönhetően megújul és visszanyeri régi fényét a park egykori történeti bejárata, a Rondó, új szakasszal bővül a Városligeti Promenád, és az épülő Néprajzi Múzeum és Magyar Zene Háza környezetének kertészeti kialakítása is megtörténik.

Folytatódik továbbá a Városligeti Promenád kialakítása, amelynek első, a Múzeum Mélygarázs fölött elterülő szakaszát a múlt év végén adták át a nagyközönségnek. A most következő ütemben a Néprajzi Múzeum és a Műcsarnok közötti szakasz kialakításával teljes hosszában sétánnyá alakul az egykori Felvonulási tér, és véglegesen eltűnik innen a hajdani több mint ezer felszínen parkoló autó.

 

 

 

 


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.