LOT: két új célállomás, bővítés és repülőtéri lounge

Bár már hetek óta fogad utasokat a Budapest Airport non-schengeni zónáján található LOT Lounge, hivatalos megnyitójára azonban november 27-én került sor, és ennek apropóján a légitársaság új bejelentéseket is tett.

Ahogy Michal Fijol, a LOT kereskedelmi igazgatója elmondta, Dubrovnikba június 7-én indulnak el a járatok, hetente egyszer, vasárnap reggel. És szinten ekkortól lesz elérhető Várna is, ahova szintén vasárnaponként, délben indulnak Budapestről a lengyel légitársaság Embraerjei a nyári szezonban.

A szeptember végén debütált szöuli járat pedig máris komoly siker, hiszen a gépek 85 százalékos átlagos töltöttséggel közlekednek, így a bővítés is szükségessé vált, ezért május 6-tól szerdánként is indulnak Dreamlinerek a dél-koreai fővárosba, négyre növelve így a heti frekvenciát (kifelé kedd, szerda, péntek és vasárnap 12.25-kor, visszafelé pedig hétfő, szerda, csütörtök és szombat 7.40-kor indulnak a gépek).

Budapest és Szöul között évente 77 ezren utaznak, míg a közép-kelet-európai régió és az ázsiai metropolisz között 590 ezer utas fordul meg éves szinten. A bővítéssel az átszálló utasoknak is kedveznek, hiszen Budapestről könnyen elérhető a LOT járataival Varsó vagy jövő nyártól Prága.

És míg jelenleg New York, Szöul, London City, Varsó és Krakkó szerepel a légitársaság budapesti menetrendjében, tavasztól jelentősen bővül a hálózat, igaz, a korábban bejelentetthez képest némi változással. A Boeing 737 MAX típusok földre kényszerítéséből adódó hiány miatt a március 30-án induló stuttgarti, szófiai és bukaresti járatok hetente hatszor, a brüsszeli hetente hétszer fog közlekedni május 26-ig, míg Prága és Belgrád március vége helyett csak május 27-én indul. Május végétől azonban már 13 célállomás válik elérhetővé a lengyel légitársaság Budapestre telepített gépeivel, és New Yorkba is naponta indulnak a járatok.

Szerkesztőségünk kérdésére Michal Fijol elmondta: jelenleg nagyjából 80 fős magyar hajózó személyzet dolgozik a LOT-nál, nem is beszélve saját képviseleti irodájukról, illetve budapesti call centerükről, amely még tovább bővíthető. Az utazók magas szintű kiszolgálása pedig prioritás náluk, ezért folyamatosan a még magasabb minőségű termékek és szolgáltatások megteremtésén dolgoznak – ennek a törekvésnek az eredménye a most átadott lounge is.

 

Ez A business lounge

Ahogy Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi vezetője rámutatott, egy éves tervezés és munka eredményeként született meg a minden tekintetben hiánypótló, a légitársaság hazai terjeszkedését elősegítő LOT Lounge a repülőtér non-schengeni oldalán. A 200 négyzetméteres, modern dizájnú, zuhanyzókkal felszerelt helyiségben az ételek is nagy hangsúlyt kapnak, hiszen a snackek széles választéka mellett komoly melegétel-kínálatot is nyújt. A menü szezonálisan változik, és a nemzetközi, valamint a magyar konyha ismert és kedvelt fogásaiból áll össze, a gulyáslevestől a gnocchi-ig.

A lounge-ot a LOT, illetve a Miles & More, valamint a Star Alliance törzsutasai vehetik igénybe, de nyitva áll további utasok előtt is, december végéig nagyon kedvező bevezető árakon.

 


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.