Lubickoló vendégsereg az Olimposz lábánál

Évek óta töretlen népszerűségnek örvend a neves görögországi üdülőhely, Paralia-Katerini, a Szent Katalinról elnevezett tengerpart. Nem véletlenül, mert a helyi Riviéra kiemelkedő része, ahol most is egészen az ősz végéig foglaltak a szállodák, a vendégházak és a magán szálláshelyek. A nagy számú magyar turista mellett sok szerb, macedon, szlovák, román, cseh és német vendég is élvezi a homokkal borított Égei-tenger partját és a víz nyújtotta örömöket az Olimposz hegy lábánál.

Ezt a helyet sokan úgy is emlegetik, mint a görögök Siófokát, mert itt is nagy a nyüzsgés, sok a fiatal, akiket gazdag programokkal látványosságokkal várnak a vendéglátók.

Több kilométeres sétáló utca

Az egykori halászfaluból mára kedvelt üdülőparadicsommá fejlődött Paralia legnépszerűbb része a sétáló főutca, amely az 1993-ban épített ortodox-katolikus templomtól indul és több kilométeren keresztül halad a tengerpart közelében, a kikötő felé.

Az imahely mellett kialakított téren, az esti kivilágításban is pompázó szökőkút mellett, színpadot állítottak fel. Itt esténként a különböző tánccsoportok színes műsorában gyönyörködhet a nézősereg.

Ottjártunkkor nemzetközi folklór fesztivált tartottak és szerb, illetve román tánccsoportok bemutatóját élvezhette a közönség. 

Jól felszerelt hotelekből választhatnak

A távolsági autóbuszok a sétáló utcából indulva késő éjszakáig vitték az utasokat a Paraliából Katerinibe. Mindössze hét kilométer a távolság a két település között.

Ez a 85 ezer lakosú város is több látványossággal várja a turistákat, ahol közel 250 jól felszerelt hotelből és mintegy 8600 szálláshelyből választhatnak az érkezők.

Az elmúlt években már nemcsak a nyári, hanem a téli turizmus is megélénkült Kateriniben.

Ez azzal magyarázzák, hogy sícentrumot is építettek, amelyet szintén sokan látogatnak a vendégek közül. Jellemző, hogy téli hónapokban is nemcsak az egyéni, hanem a családokkal érkező turisták is jönnek és egyre több napot töltenek el a városban. 


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.