Ma indul a 2018-as 2018-as EU-Kína Turisztikai Év

A 2018 EU-Kína Év promóciós tervének legfontosabb célja, hogy a kínai turisták számára Európát a legvonzóbb nemzetközi célállomássá tegye.

Európai és kínai kormányzati- és üzleti vezetők nyitják meg a 2018-as EU-Kínai Turisztikai Évet (ECTY) január 19-én Velencében. A program célja a Kína és az Európai Unió között már kiépített, mindkét fél számára előnyösnek bizonyuló együttműködés továbbfejlesztése, és a kölcsönös turisztikai forgalom növelését elősegítő újabb kezdeményezések elindítása.

Az EU-Kína Turisztikai Év elnevezésű programot az Európai Bizottság alkotta meg, együttműködésben a vezető európai utazási és kereskedelmi szervezettekkel: az Európai Turisztikai Bizottsággal (ETC), a Welcome Chinese képviselőivel és az Európai Turisztikai Szövetséggel (ETOA). A cél a kínai és európai idegenforgalmi ágazat közötti kapcsolatok erősítése. Ennek jegyében a megbeszélések tárgyát képezi több olyan új kezdeményezés elindítása is, amelyek célja az eddig kevésbé ismert úti célok népszerűsítése, a kölcsönös tapasztalatszerzés elősegítése, a vízumigénylések könnyítése, valamint a légi összeköttetések erősítése.

Kína ma már a világ legnagyobb turisztikai piaca a költések terén, és második helyen áll a kiutazó forgalmat tekintve. 2016-ban a kínai polgárok összesen 122 millió alkalommal utaztak külföldre, amely a nemzetközi turizmus egyötödét tette ki. A kínai bérnövekedés folytatódásának és az adminisztrációs könnyítéseknek köszönhetően pedig a jövőben várhatóan még könnyebben elérhetővé válik a külföldi utazás az ázsiai ország középosztályának tagjai számára. Erre válaszul kívánják az európai desztinációk tovább erősíteni pozícióikat ezen a piacon. A kínai kiutazó turizmus jelentős növekedési potenciált jelent Európa számára. Jelenleg az európai országokba beutazó turisták 90 százaléka az Európai Unió valamely másik tagállamából érkezik. Ezzel szemben Ázsiában csak a turisták 73 százaléka érkezik egy másik ázsiai országból, míg az Egyesült Államokban az utazók 75 százaléka hazai turista.

Kína 2012 óta vezeti a külföldön legtöbbet költő turisták ranglistáját. 2016-ban a kínai turisták már 261 milliárd dollárt költöttek el külföldön, ami 12 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A növekedésnek köszönhetően ma már Kínát kétségtelenül a világ legnagyobb költő állama, jóval megelőzve az Egyesült Államokat (123 milliárd dollár) és Németországot (79 milliárd dollár) is. Ma már a kínai turisztikai költések teszik ki a világ turisztikai bevételének 23 százalékát, hatalmas bevételt generálva a célországoknak. Az európai országok iránti érdeklődés nagyon erős Kínában, így 2016-ban 12,8 millióan látogattak az ázsiai országból Európába. Becslések szerint pedig 5 éven belül ez a szám évi 20,8 millióra fog emelkedni. Érdekességképp megjegyzendő, hogy Észak-Amerikába 2016- ban 3,1 millió kínai látogatott. Európán belül Franciaország a legvonzóbb a távol keleti ország turisták számára, habár az utóbbi időkben a biztonsági kockázatok miatt inkább Olaszország felé fordult az érdeklődés.

Az EU-Kínai Turisztikai Év elindításáról szóló megállapodást az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker és a Kínai Népköztársaság miniszterelnöke, Li Kocsiang írták alá.

A program célkitűzései a következők:

• kevésbé ismert úti célok népszerűsítése,

• az utaztatással kapcsolatos kölcsönös tapasztalatok további erősítése,

• az együttműködés erősítésére szolgáló lehetőségek felkutatása és biztosítása,

• vízumkönnyítések bevezetése és a légi összeköttetések erősítése.

A 2018-as EU-Kína Turisztikai Év velencei megnyitója két jelentős eseményt takar, amelyek közül az egyik a Palazzo Ducale, másik a velencei Casino épeületében lesz megtartva. Az üzleti csúcstalálkozón európai biztosok, valamint olyan kis- nagyvállalatok képviselői, továbbá más szakemberek vesznek részt, akik mind az EU és Kína között kapcsolatok elmélyítésén dolgoznak. Az ezzel egyidejűleg megrendezendő magas-szintű üzleti találkozón a felek a kevésbé ismert úti célok népszerűsítésének lehetőségeit tárgyalják majd meg. A 2018 EU-Kína Év promóciós tervének legfontosabb célja, hogy a kínai turisták számára Európát a legvonzóbb nemzetközi célállomássá tegye. Hogy ez a cél megvalósulhasson, fontos a turisztikai vállalkozások dolgozóinak képzése annak érdekében, hogy a legjobb kiszolgálást tudják nyújtani a kínai utazók számára, megértve mit is igényelnek a kommunikáció és a szolgáltatások terén. Ennek érdekében az Európai Bizottság és az Európai Turisztikai Bizottság egy új együttműködési platformot hozott létre az Európába irányuló turizmust serkentése céljával 2018-tól kezdődően.

A 2018 EU-Kína Turisztikai Év kiemelt partnere a Welcome Chinese, amely a promóciós események főszervezői feladatait is ellátja. A Welcome Chinese rendelkezik az egyetlen olyan, a kínai kormányzat által elfogadott tanúsítvánnyal, amelynek birtokosai hivatalosan is teljesítik a Kínai Turisztikai Akadémia által - a Kínai Központi Televízióval és a UnionPay-jel, az ország egyetlen bankkártya kibocsátójával közösen – meghatározott, kínai utazókra szabott vendéglátói sztenderdeket. A kínai utazók európaitól eltérő viselkedési mintái és kulturális szokásai nagyban befolyásolják az utazásokkal kapcsolatos választásaikat is. Az egyik legfontosabb hátráltató tényező a nyelvismeret hiánya. Emellett számolni kell az elektronikus fizetések terén még fennálló korlátokkal, valamint a kínai utazók biztonsági kockázatokhoz való óvatos hozzáállására is, amelyek ugyancsak kihatással van az utazással kapcsolatos döntésekre. A Welcome Chinese folyamatos edukációt nyújt az operátorok részére arról, hogy mit keresnek és milyen újdonságokra vágynak a kínai turisták.

A 2018-as EU-Kínai Turisztikai Év projektbe a következő európai régiók kapcsolódnak be: Andalúzia és Katalónia Spanyolországból, Lappföld Finnországból, Veneto, Lombardo, Piedmont és Toszkána Olaszországból. Több Unesco világörökségi helyszínt is népszerűsít a program, Magyarországról a Tokaji Borvidéket.

További rendezvények is népszerűsítik majd a 2018-as EU-Kína Turisztikai Évet, március 6- án Berlinben a legnagyobb európai turisztikai börzén és Pekingben április 16-án. Emellett további népszerűsítő eseményekre kerül sor – egyebek mellett - novemberben Londonban és Sanghajban, valamint decemberben Chengduban.

Forrás: Turizmus Online


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.