Magyar megjelenés a barcelonai IBTM-en

16 magyar szolgáltató vett részt Barcelonában a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) exkluzív hivatásturisztikai networking rendezvényén 2021. november 29-én, az IBTM World szakvásár előestéjén.

A vásárra érkező nagypresztízsű nemzetközi buyerek közül közel százan regisztráltak a rendezvényre – többek között francia, német, spanyol, olasz, dán, norvég, svéd, török, kanadai és brit szakemberek – akik közül többen először találkoztak magyar szolgáltatókkal.

A résztvevőket országprezentáció, networking lehetőség, showelemekkel tűzdelt magyaros vendéglátás és magyar borok is várták. A hatalmas sikert aratott catering tökéletesen illett a rendezvény nagy presztízsű, történelmi helyszínéhez, a Macba Múzeum Capella terméhez. Az eseményt egy magyar zenekar, a Folk on 45 előadása, valamint egy Magyarországgal kapcsolatos kvízjáték is színesítette - olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség honlapján.



A résztvevők visszajelzése szerint a világjárvány hatására Magyarország nemcsak a régióban, hanem központi fekvése, könnyű megközelíthetősége miatt Európa-szerte kiemelt desztinációvá vált. A rendezvény másnapján többen felkeresték az IBTM Magyarország standját is, hogy folytatni tudják tárgyalásaikat az ott kiállító magyar partnerekkel, az MTÜ-vel, illetve a Magyar Kongresszusi Irodával. A barcelonai IBTM World vásár az üzleti turizmus egyik legnagyobb szakvására, amely lehetőséget biztosít új szakmai kapcsolatok kialakítására, valamint a már meglévő kapcsolatok fenntartására, bővítésére. Az idei kiállítás a résztvevők szerint várakozásoknál is mozgalmasabb, nagy érdeklődésre számot tartó rendezvény volt, ahol a hivatásturisztikai szakma széles nemzetközi körben tudott ismét személyesen találkozni.

Az Utazási és Turisztikai Világtanács, a WTTC legfrissebb kutatása szerint a 2020-ban globálisan tapasztalt 61 százalékos visszaesést követően az üzleti turizmusra fordított kiadások már idén várhatóan 26 százalékkal, 2022-ben pedig 34 százalékkal emelkedhetnek, ami így jövőre 66 százalékos visszaépülést jelent a 2019-es évhez képest. Jó hír, hogy a felmérés szerint néhány régióban az üzleti turizmusra fordított kiadások növekedése idén gyorsabb lesz, mint a szabadidős turizmusé. Ilyen régió kontinensünk is. Európában idén 10 százalékkal nagyobb növekedést érhetnek el a MICE ágazatra fordított kiadások, mint a szabadidős turizmus költései.



Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.