Magyarország: A kultúra és a pihenés földje

Óriási érdeklődés mutatkozott Magyarország turisztikai kínálata iránt, a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) Arab-öböl térségét érintő roadshow-jának keretében. A 2011. november 26. és december 2. között megvalósult, négyállomásos szakmai rendezvénysorozat célja az volt, hogy elősegítse és támogassa a magyarországi utazási irodáknak és szállodáknak a térségben történő bemutatkozását, továbbá lehetőséget biztosítson a helyi döntéshozó kiutaztató irodákkal történő kapcsolat létesítésére és szolgáltatásaik személyes bemutatására. A roadshow-t megelőzően az Arab-öböl országainak turisztikai lapja, Travel Trendz már a címlapján, a „kultúra és a pihenés földjeként” harangozta be Magyarországot. Mint ismeretes, az MT Zrt. B2B piacként kezeli az Arab-öböl térségét, így ennek megfelelően ezekben az országokban elsősorban az utazásszervezők megnyerésére helyezi a hangsúlyt mind a hivatás- mind pedig a szabadidős turisztikai szegmensben - közölte a Turizmus Online-nal az MT Zrt.

A rendezvénysorozat már az első állomáson, november 26-án Dohában kiemelkedő sikereket hozott. A Katar fővárosában megrendezett eseményen – melyre a „teltházas táblát” is ki lehetett volna tenni – a vártnál kétszer több, összesen 100 touroperátor – köztük a 10 legnagyobb dohai iroda képviselője – előtt mutatkozott be Magyarország turisztikai kínálata. A szakmai közönséget Szabó László, hazánk dohai nagykövete és Fariz Nayan, a Qatar Holidays egyik vezetője köszöntötte. Ezt követően, speciálisan az arab utazók igényeit szem előtt tartó előadásból ismerhették meg a rendezvényen részt vevő szakemberek hazánk turisztikai lehetőségeit, Palkó Lajos, az MT Zrt. légi közlekedési stratégiai tanácsadójának tolmácsolásában. A rendezvényt követő workshop-on igen nagy érdeklődés mutatkozott a konkrét csomagajánlatok iránt.

A roadshow második állomása november 28-án, Kuvait volt. Kuvaitban az utazásoknak „igazi kultúrája van”: egy átlag kuvaiti állampolgár évente négyszer-ötször is utazik, és előszeretettel látogatják az európai desztinációkat. Számos kuvaitinak van nosztalgikus emléke Magyarországgal kapcsolatban a korábbi közvetlen légi összeköttetésnek köszönhetően.

A következő nap már Dubai volt a rendezvénysorozat helyszíne, ahol Velez Béla az Egyesült Arab Emírségek kulturális attache-jának felvezetője után Palkó Lajos, a résztvevő magyar partnerekkel közösen tárta a szakmai közönség elé a magyarországi turisztikai kínálatot. A roadshow utolsó állomása Abu Dhabi volt november 30-án, ahol Gyuris János nagykövet köszöntője után ismét Magyarország turisztikai kínálata került a figyelem középpontjába prezentáció és workshop keretében. Az eseményen 65 utazási iroda vezetői és tulajdonosai is képviseltették magukat. 

Mit írt az újság?

Magyarország turisztikai kínálatának megismerésére – közvetlenül a roadshow-t megelőzően – az Arab-öböl országainak turisztikai lapja, a Travel Trendz novemberi száma is csábította a szakembereket. A Magyar Turizmus Zrt. arab piacon folytatott aktív turisztikai marketingtevékenységének és szakmai kapcsolatainak köszönhető ingyenes megjelenési lehetőség keretében a Travel Trendz kétoldalas, színes összeállításban mutatta be Magyarországot mint a „kultúra és a pihenés földjét”, sőt a cikkre már a címlapon is felhívták a figyelmet.

A Magyar Turizmus Zrt. 2012. évi marketingtevékenysége során a kutatások és trendelemzések alapján az új piacok közül – India, Ausztrália és Dél-Amerika mellett – az Arab-öböl menti országokat állítja fókuszba. Magyarország az arab utazók számára még felfedezni váró terület, éppen ebben rejlik az óriási és ez idáig kiaknázatlan potenciál hazánk számára. Magyarország pozicionálását ezen a piacon három fő stratégiai irány – egészségturizmus, Budapest mint „city break” desztináció és Magyarország MICE- és sportturizmus-lehetőségeinek a megismertetése – mentén alakította ki az MT Zrt.

A tevékenység lényege

Az Arab-öböl menti országokban folytatott szakmai tevékenységek eszközei 2012-ben, az ATM dubai vásáron – amely a régió legnagyobb szakmai utazási kiállítása – való megjelenés épített standdal, és mobil vásárokon való részvétel a hazai szakmai partnerek bevonásával, továbbá szakmai tanulmányutak szervezése lesznek. Ezenkívül a társaság folyamatosan ellátja információval a helyi szakmai partnereket hírlevél vagy online, piacspecifikus kézikönyv segítségével. Önálló turisztikai képviselet hiányában az új piacokon – köztük az Arab-öböl menti országokban – kiemelten fontos szerep jut a külképviseleti hálózattal rendelkező társintézmények, mint például a HITA és a Balassi Intézet képviselőivel történő szoros együttműködésnek.

A költők padján

Általánosságban elmondható, hogy az Arab-öböl térségéből Európába utazókat magas költési hajlandóság jellemzi. Az egyszeri hosszú családi nyaralás mellett, többször tesznek üzleti vagy magáncélú rövidebb utazásokat egy adott éven belül. A hosszabb, nyári hónapokra eső üdülés esetén az egész család (akár 8-10 fő) együtt utazik, így fontos, hogy a gyermekek számára is elegendő kikapcsolódási és szórakozási, valamint a család hölgytagjai számára elegendő vásárlási lehetőséget kínáljon a meglátogatott desztináció. A főutazások tekintetében sokszor spontánul, rövid idő alatt döntenek, számít a barátok, ismerősök véleménye és tapasztalata, és nagyon fontos, hogy a családi nyaralás helyszínének a kiválasztásánál többnyire a nők döntenek. A többszöri rövidebb, általában üzleti jellegű utazások alkalmával azonban a férfiak egyedül, illetve baráti társasággal utaznak.

Az átlagos költés tekintetében – az ETC kutatásaira alapozva – elmondható, hogy fejenként körülbelül ötször annyit költenek utazásaik alkalmával, mint egy átlagos európai turista.

Hivatalos statisztikai adatok erről a küldőpiacról még nem állnak rendelkezésre, azonban az előzetes kutatások és a nemzetközi tendenciákat is figyelembe vevő elemzések alapján számottevő vendégérkezés és kiemelkedően magas vendégéjszaka-szám elérése prognosztizálható az elkövetkezendő években az arab térségből.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.