Külügyminisztérium: Egyiptomba csak halaszthatatlan esetben utazzunk

A Külügyminisztérium azt javasolja az Egyiptomba utazni készülőknek, hogy megfelelő körültekintéssel tervezzék meg útjukat, és csak halaszthatatlan esetben utazzanak oda - mondta Tóth József külügyi szóvivő az MTI-nek vasárnap.

Utazás előtt tájékozódjanak a helyi viszonyokról, és kerüljék el azokat a helyszíneket, ahol esetleg valamilyen tömegmegmozdulás zajlik - tette hozzá. Az MTI azzal kapcsolatban kérdezte a szóvivőt, hogy két magyar turista egy kis szállodában rekedt Kairó központjában az ott zajló tüntetések, illetve a tüntetők és a rendőrök összecsapása miatt.

A pár egyénileg, nem utazási iroda révén érkezett pénteken Egyiptomba. Vasárnap az MTI-nek telefonon elmondták, előző nap Kairóban túráztak, a főváros más részein semmi sem volt észlelhető, de a központba visszaérve már nem tudták megközelíteni szállodájukat. Végül helyi fiatalok segítségével jutottak el szállásukra, ahogy fogalmaztak, "a tűzvonalon keresztül".
Tóth József elmondása szerint az egyiptomi helyzetben az elmúlt hetekhez, hónapokhoz képest nincs érdemi változás, vannak bizonyos megmozdulások a főváros egyes részein, ami összefügg a közelgő választásokkal is. Rámutatott, hogy nehezen megjósolható, képlékeny a helyzet az országban. Megismételte, hogy utazás előtt mindenképpen ajánlatos tájékozódni, többek között a szállásadónál is, hogy ott, a környéken milyen a konkrét helyzet.

A Külügyminisztérium honlapján a világ országaira lebontva bárki tájékozódhat a beutazási feltételekről, vízum-megállapodásokról illetve böngészhet az utazási tanácsok között.

A Külügyminisztérium az interneten is olvasható április 4. óta érvényes felhívásában nem javasolja a beutazást Egyiptom nagyvárosaiba (Kairó, Szuez, Alexandria, Iszmailíja), továbbá a Luxor-Hurghada közötti szárazföldi útvonalon történő közlekedést, valamint a szállodán kívüli programokat és a belföldi egyéni utazásokat sem. Az ország többi részét a "fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek" kategóriában szerepelteti. A javulást mutató helyi közbiztonsági helyzet alapján ugyanakkor, fokozott körültekintés mellett, újra biztonságosnak tekinti a szervezett tengerparti szállodai üdülést a Vörös-tenger vidékén (Sarm-es-Sejk, Dahab, Hurghada), továbbá Luxorban, Asszuánban, Abu-Szimbelben, valamint a nílusi csoportos hajóutakat.

Ezzel kapcsolatban Tóth József azt mondta, hogy ha a helyzet olyan mértékben romlana, ami újabb utazási tanácsok kibocsátását indokolná, akkor ezt meg fogják tenni, de egyelőre nincs ilyen helyzet. Most tehát még a jelenleg érvényben lévő tanácsokat vegye mindenki figyelembe, aki pedig ott kerül bajba, lépjen kapcsolatba a nagykövetséggel, és a konzulok megadják a szükséges segítséget, ahogy az nemrég egy egészen más esetben, a hurghadai buszbalesetnél is történt.

A Tahrír tér közelében a hotelben rekedt magyar párt illetően elmondta: a nagykövetség kapcsolatba lépett velük, s azt tanácsolta nekik, hogy ne mozduljanak ki a szállodából, zárják be az ablakot, hogy a könnygáz ne juthasson be a szobájukba, s várják meg, amíg a helyzet lecsillapodik. Azon a területen szinte rendszeressé váltak az ilyen tömegmegmozdulások, ez tehát nem jelent "újdonságot" - tette hozzá a külügyi szóvivő.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.