Magyarország először a nemzetközi LMBTQ turisztikai szövetség konferenciáján

Több mint 600 résztvevővel és 46 ország részvételével zajlott az IGLTA (Nemzetközi Meleg és Leszbikus Turisztikai Szövetség) éves konferenciája New Yorkban, ahol a rendezvény 36 éves történetében először képviseltette magát Magyarország.

A megnyitón John Tanzella, az IGLTA elnöke elmondta, hogy a konferencia történetében először vesz részt ennyi ország a rendezvényen, ami a résztvevők számában is rekordot döntött. A szombat délutánig tartó konferencián a turisztikai szakemberek számos szakmai előadáson, kerekasztal-beszélgetésen és a rendezvényt kísérő fogadásokon vehettek részt. De nemcsak a résztvevők magas száma miatt különleges az idei év, a helyszínválasztás is szimbolikus.

Az idei évben ünnepli New York és a világ a Stonewall-lázadás 50. évfordulóját, ami a LMBTQ+ jogok történelmének talán legfontosabb eseménye. Az idei évben New York ad otthon a World Pride-nak, ahová júniusban több mint 4 millió résztvevőt várnak. Az idei IGLTA konferencia hazánknak is fontos rendezvény, hiszen a konferencia 36 évvel ezelőtti megalakulása óta először vesz részt rajta Magyarország a Humen Travel Turisztikai Egyesület képviseletében. A konferencia idei logója körül így a magyar zászló is büszkén megjelenik a többi 45 országéval együtt.

A képen balról John Tanzella az IGLTA elnöke, jobbra Erdei Zsolt, a Humen Travel Turisztikai Egyesület alapítója és elnöke

“Óriási öröm és egyben büszkeség számomra, hogy Magyarországot képviselhetem a legfontosabb és legnagyobb LMBTQ+ turisztikai eseményen, ahol a tavalyi évben indított Pink Budapest projektünket és ezzel együtt csodás fővárosunkat is bemutathatom. Mindannyian, akik itt vagyunk, azért dolgozunk, hogy az általunk képviselt desztinációt, szállodát, turisztikai vállalkozást népszerűsítsük, és a turizmus révén újabb kapukat nyissunk az elfogadás és tolerancia felé. Hiszen az LMBTQ+ turizmus nem csak egyszerűen egy üzlet, annál sokkal több. Amivel szebbé és jobbá tehetjük a világunkat” – fogalmazott Erdei Zsolt, a Humen Travel Turisztikai egyesület alapítója és elnöke, LMBTQ+ turisztikai szakember.

Forrás: Turizmus Online


Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont

Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont 

A számok alapján 2024-re is új látogatói rekordra számítanak.
A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat

A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat 

Az ingyenes utalványok május 31-ig, illetve az őszi szezonban lesznek érvényesek.
Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják...

Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják... 

Idén nyáron 65 napon át tartó kedvezmény-fesztivállal várja Dubaj a magyar látogatókat.
Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért

Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért 

A Schönbrunni-kastélyban tartott prezentációval debütált Ausztria legnagyobb magánkezdeményezésű szakmai összefogása.
Van, aki forrón szereti - de Borneón a hőség minden határon túlmegy

Van, aki forrón szereti - de Borneón a hőség minden határon túlmegy 

Nincs rá jobb szó, dögletes meleg van Borneón – de túl lehet lendülni rajta.
A város, ahol érdemes hosszabb időt eltölteni - Stuttgart, nem csak focirajongóknak

A város, ahol érdemes hosszabb időt eltölteni - Stuttgart, nem csak focirajongóknak 

Stuttgart az itt megrendezendő öt izgalmas mérkőzésen túl is tartogat számos látnivalót és izgalmas programot.
Elegük van a turistákból a helyieknek a Kanári-szigeteken

Elegük van a turistákból a helyieknek a Kanári-szigeteken 

A Kanári-szigetek lakosai tiltakozásokat és sztrájkokat terveznek a túlturizmus elleni védekezés érdekében.
Ezek a színes programok várnak Opatijában

Ezek a színes programok várnak Opatijában  

Izgalmas programok, zenei fesztiválok és koncertek.
Ezért ne utazzon senki jogosulatlan utazásszervezővel!

Ezért ne utazzon senki jogosulatlan utazásszervezővel! 

Az engedély nélküli utazásszervezőkkel való utazás veszélyeire figyelmeztet a MUISZ.
Elindult a Mezopotámia Expressz

Elindult a Mezopotámia Expressz 

Az új vasútvonallal felfedezhetjük Törökország kultúrális kincseit.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.