Magyarország érdekeit a sikeres Brexit-megállapodás szolgálná

Magyarország és az Európai Unió egészének érdekeit az szolgálná, ha a brit EU-tagság megszűnéséről szóló tárgyalások London és az unió között megállapodással zárulnának - mondta hétfőn Londonban Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter részt vett a visegrádi együttműködésben részes országok (V4) tőzsdei vezetőinek bemutató fórumán a Londoni Értéktőzsdén, majd kétoldalú megbeszélésre indult Gavin Williamson brit védelmi miniszterrel.

A két program között, az MTI-nek nyilatkozva elmondta: Magyarország kiemelt jelentőséget tulajdonít a Nagy-Britanniával folytatott biztonsági együttműködés fennmaradásának, tekintettel arra, hogy az EU nagyon komoly biztonsági típusú kihívások előtt áll, és ebben Nagy-Britannia hírszerzési-védelmi kapacitása nem hagyható figyelmen kívül. "Európa nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ezeket a kapacitásokat ne használja" - fogalmazott Szijjártó Péter.

Kijelentette: éppen ezért Magyarország azt szorgalmazza, hogy a Brexit-tárgyalások befejezése után is fennmaradjon a lehető legszorosabb védelmi és titkosszolgálati együttműködés Nagy-Britannia és az Európai Unió között.

Hangsúlyozta: a közös biztonsági és védelmi politika ernyője alatt zajló 15 külföldi EU-misszió közül Nagy-Britannia 12-ben közvetlenül részes, és ha London ezekből kivonul, akkor ezek a missziók vagy megszűnnek, vagy csak végzetes mértékben csökkentett kapacitással folytatódhatnának.

Szijjártó Péter kiemelte: a britek több olyan nemzetközi misszióban is szerepet vállalnak, amelyek Magyarország számára is fontosak. Ezek közé tartoznak mindenekelőtt a nyugat-balkáni missziók, e térségben ugyanis a stabilitás és a béke fenntartása elengedhetetlen Magyarország biztonsága szempontjából.

Hozzátette: több olyan gyakorlat volt a múltban, amelyekben brit és magyar katonák közösen vettek részt, és Magyarország ezeket folytatni szeretné.

A külgazdasági és külügyi tárca vezetője - ahogy tőzsdei előadásában is megemlítette - az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: Magyarországnak az is az érdeke, hogy a Brexit-tárgyalások eredményeként mély és átfogó szabadkereskedelmi megállapodás jöjjön létre Nagy-Britannia és az Európai Unió között, ellenkező esetben ugyanis tovább gyengülhet az EU versenyképessége, tekintettel arra, hogy a brit gazdaság az EU teljes gazdasági teljesítményének 14 százalékát adja.

Szijjártó Péter elmondta: Magyarország gondolkodásmódja szerint a tisztességes Brexit olyan gazdasági együttműködést jelent Nagy-Britannia és az EU között, amely nem a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere, hanem egy szabadkereskedelmi megállapodás alapján szabályozná a kétoldalú kereskedelmet.
Hozzátette: a magyar kormány szerint a tisztességes Brexitbe beletartozik az is, hogy sikerül megvédeni a Nagy-Britanniában élő, dolgozó, tanuló magyar állampolgárok jogosultságait.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.