Magyarország is részt vesz Európa egyik legnagyobb turisztikai vásárán

Magyarország részvételével vette kezdetét szerdán Madridban Európa egyik legrangosabb nemzetközi turisztikai vására, a Fitur, amelyen öt napon át, a világ minden tájáról összesen 165 ország és régió mutatkozik be a szakmai és a civil közönségnek.

A több mint 57 ezer négyzetméteren, összesen nyolc pavilonban zajló eseményre több mint 223 ezer látogatót várnak a szervezők a hétvégéig. A kiállító országok helyi jellegzetességeikkel igyekeznek felhívni magukra a figyelmet: a japán standnál gésák segítségével lehet kimonót próbálni, Portugália borkóstolóval készült, a Magyar Turizmus Zrt. által létrehozott magyar standon pedig látványpékséget rendeztek be, ahol frissen sütött kürtőskalácsot kínálnak az érdeklődőknek.

A nyitónapon tartott sajtótájékoztatón Németh József, a Magyar Turizmus Zrt. spanyolországi külképviseletének vezetője elmondta: a Fitur különlegesnek számít az európai expók között, mivel ez az egyetlen, amely kaput nyit Dél-Amerika felé, és ez jó lehetőség a Magyarországot képviselő irodák számára is a kapcsolatteremtésre.
A spanyol turisták körében már egyre népszerűbb Magyarország: tavaly november végéig több mint 141 ezren választották úti céljuknak, többen mint 2014-ben összesen - jegyezte meg.

Ezért szeretnek minket a spanyolok

Győri Enikő madridi magyar nagykövet szerint Magyarország kulturális és gasztronómiai kínálata, illetve fürdőkultúrája miatt vonzó a spanyolok számára, ráadásul a közvetlen légi összeköttetés miatt könnyen el is érhető. Megemlítette, hogy márciustól az Iberia légitársaság ismét járatot indít Budapestre és a fapados légitársaságok is újabb spanyol városokkal kapcsolják össze a magyar fővárost, ami további növekedést jelenthet a spanyol turisták számában is.

Magyarországra más országokból is egyre többen látogatnak el, a nemzetközi turistaérkezések száma 19,1 százalékkal nőtt 2015 első háromnegyed évében - ismertette a legfrissebb adatokat Somogyi Zoltán, az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) főtitkár-helyettese. Mint mondta, a magyarországi növekedés meghaladja az európai és a világon tapasztalt mértéket, előbbi 5,1 százalékos, utóbbi 4,4 százalékos volt tavaly szeptember végéig.

Spanyolországban is nőtt a beutazó turisták száma: a dél-európai ország november végéig 64,6 millió turistát fogadott, három millióval többet, mint egy évvel korábban. Ezzel Spanyolország a harmadik a turistacélpontok ranglistáján Franciaország és az Egyesült Államok mögött.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.