Magyarország megmentője

Hosszabb távon is számítani lehet a brit turistákra, ha sikerül őket arra is rávenni, hogy második-harmadik desztinációként Magyarországot válasszák. Az esélyeink egyáltalán nem rosszak.

'

Magyarország megmentőjének nevezte Nagy-Britanniát Galla Gábor, a Magyar Turizmus Rt. (MT Rt.) vezérigazgatója. „A hónap küldőországa” című rendezvénysorozatának decemberi prezentációján. Nyilván nem véletlenül; a turizmus 2005-ös szárnyalásában komoly részük volt az ideérkező angol turistáknak, akiknek száma reményeink szerint egy darabig nem is fog csökkenni.

Az Egyesült Királyság gazdasági potenciálja jelentős: Európa tizedik legnagyobb és ötödik legnépesebb állama. Az Egyesült Királyság a világ negyedik legnagyobb gazdasága, második legnagyobb tőkeexportőre és -importőre, az egyik legjelentősebb pénzügyi központ. A brit gazdaság 1992 óta folyamatos növekedést mutat és 2005-ben a tizenharmadik egymást követő évben szárnyalja túl az eurózóna gazdasági teljesítményét. A munkanélküliség és az infláció alacsony. Az Egyesült Királyság 2004-ben Magyarország ötödik legjelentősebb exportőre, illetve hatodik legjelentősebb importőre volt. Hazánkban ötszáznál több brit érdekeltségű vállalat működik.

Az Egyesült Királyság turizmusa

Az Egyesült Királyság a világ és Európa turizmusában is meghatározó szerepet játszik. Az innen érkező turisták 2003-ban a világ második legtöbbet utazó, és harmadik legtöbbet költő csoportjának számítottak. Az Egyesült Királyságban a 100 lakosra jutó külföldi utazások száma a világon az egyik legmagasabb. A belföldi turizmus is jelentős szerepet játszik a brit turisztikai piacon: a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakaszámát tekintve Franciaország és Spanyolország után a britek töltik a legtöbb vendégéjszakát saját országukban.

A britek külföldi utazásai és üdülései az európaiak utazásainak és üdüléseinek 16,6, illetve 16,1 százalékát tették ki 2004-ben. A külföldi utazások 66 százalékának szabadidős célja volt. 1996-hoz képest 2004-re mind a külföldi (+92,8 százalék), mind a szabadidős célú külföldi utazások (+128 százalék) száma megduplázódott. 2004-ben a britek szabadidős célú utazásainak döntő többsége (82,3 százalék) Európába irányult. A kontinensen belül Délnyugat- Európa részesedése kiemelkedő; ideirányult a szabadidős célú külföldi utazások 32 százaléka. A Magyarországot is magába foglaló Kelet- Európát a szabadidős célú utazók 2,2 százaléka kereste fel. A legkedveltebb desztinációk között az első helyen – a szabadidős célú külföldi utazások 29 százalékával – Spanyolország áll, amelyet Franciaország, az USA és Görögország követ. Magyarország a brit turisták 20. legkedveltebb úti célja.

A magyarországi brit beutazó turizmus jellemzői

1996-tól a magyarországi brit vendégforgalom – a 2000. év kivételével – folyamatos növekedést mutatott. 2004-ben a növekedési ütem kiugróan magas volt: ebben az évben a brit látogató-, vendég- és vendégéjszakaszám több mint 50 százalékkal nőtt 2003-hoz képest. Ez a dinamikus, 50 százalék feletti bővülés 2005 első tíz hónapjában is folytatódott.

A Magyarországon kereskedelmi szálláshelyet igénybe vevő brit vendégek döntő és egyre növekvő arányú többsége szállodai szolgáltatást vesz igénybe: míg a hotelek részaránya 1990-ben 88,2 százalék volt, ugyanez az arány 2004-re meghaladta a 93 százalékot.

Más küldőpiacoktól eltérően a brit vendégforgalom szezonálisan kiegyenlített, ugyanakkor rendkívül magas területi koncentráció jellemzi: 2004-ben a kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált brit vendégéjszakák 89,9 százalékát (529 ezer éjszaka) a Budapest–Közép-Duna-vidék régióban töltötték. A képzeletbeli dobogó második és harmadik helyén - 10 ezernél több brit vendégéjszakával – a Balaton és a Nyugat- Dunántúl régiók állnak.

A brit lakosság külföldi utazásainak fő célja a tengerparti nyaralás (42,4 százalék), a Magyarország szempontjából potenciális terméknek számító kulturális és a városlátogató turizmus aránya 11,9 százalék. A britek külföldi utazásuk során szívesen vesznek részt szervezett hajókiránduláson, városnézésen és borkóstolón. A nyüzsgő éjszakai élet szerepe kiemelten fontos a kulturális látnivalók, a múzeumok, a színház-, az opera-, illetve a balett- és koncertlátogatás mellett. A kastélyok, a nemzeti parkok és az arborétumok is a britek kedvelt látnivalói közé tartoznak. A britek döntően egyénileg és nem csoporttal utaznak, szívesen vesznek azonban igénybe utazási irodai szolgáltatásokat. A britek külföldi utazásaik alkalmával a szállodai elhelyezést preferálják. A magánszállások iránti igény elenyésző. Számukra az utazás egyértelműen társas tevékenység: a turisták döntő többsége partnerével, gyermekével, illetve baráti társasággal utazik együtt szabadidős külföldi utazása során. A családok esetében a gyermekek szempontjai elsődlegesek az úti cél, illetve a konkrét szolgáltató kiválasztásakor. A britek a kiválasztott célországba jellemzően repülővel utaznak, ahol azután tömegközlekedést vesznek igénybe – mondta Kiss Kornélia, az MT Rt. kutatási igazgatója.

Az utazást megelőzően a brit utazók számára kiemelten fontos a részletes szállásinformáció, amit az országról, a desztináció turisztikai attrakcióiról való tájékozódás követ. Az ingyenes turisztikai kiadványok révén a teljes „utazási folyamatban” el lehet érni a turistákat. Az internet 2003-ban a harmadik leggyakrabban használt információforrás volt.

A brit piac jelentősége hazánk számára

• A világ harmadik legjelentõsebb küldõországa
• A brit turisták fajlagos költése magas
• Igényes és tapasztalt utazók
• Az elmúlt években jelentõsen javultak a légi közlekedés feltételei
• 2005 februárja óta az Egyesült Királyság a hazai kereskedelmi szálláshelyek második legjelentõsebb küldõpiaca
• Keresletük a többiekénél kevésbé szezonális
• Az elmúlt években kedvezõen változott Magyarország imázsa az idelátogatók növekvõ számának köszönhetõen
• Magyarország az elkövetkezõ években is jól kihasználhatja a britek keresletének megfelelõ adottságait
'

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.