Malév-csőd: 5%-kal csökkenhet a beutazó turizmus

Pontosan még nem tudni, milyen hatása lesz a Malév leállásának Magyarország beutazó turizmusára, de a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) egy friss felmérésében legfeljebb 5%-ra saccolja a visszaesést.

Jóllehet, minden új járat, újonnan jövő légitársaság pozitívan járul hozzá az ország turizmusához, de egyes piacokon nehézségek támadhatnak - mondta el Horváth Gergely, az MT Zrt. vezérigazgatója. Hosszabb távú jóslatokba azonban nem bocsátkozott Horváth, mivel a helyzet folyamatosan változik.

A vendégérkezések és a küldő piacokat Magyarországgal összekötő légi járatok száma között egyenes arány áll fenn. Erre jó példa az Egyesült Királyság, ahonnan 2007-ben számos új járatnak köszönhetően - főleg fapados - a vendégéjszakák száma 800 ezerre nőtt. Persze jött a válság és 2011-ben már csupán 520 ezer volt.

A német piac 2002 óta folyamatosan csökkenő tendenciát mutat vendégszám és -éj terén, hiába emelkedett 15%-kal az érkezések száma. Horváth Gergely szerint segítene a német piacon, ha több városból lehetne eljutni hozzánk úgy, ahogy pár száz euróért például számos olasz vagy spanyol városba el tudnak repülni a németek.

Küldő piacaink megoszlanak. Túlkínálat van üléskapacitásból az Egyesült Királyság, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Írország irányába. Sorrendben 119, 118,76, 103, 130, 122 százalék. Ezt meg lehet tölteni - ismertette a vezérigazgató. Stagnálás várható Németországból, Lengyelországból, a Benelux államokból és Svájcból.

Skandinávia lehet problémás. 6-700 ezer vendégéjszakájával a négy ország hazánk 3. legfontosabb küldőpiaca. A turisták elsősorban Budapestre érkeznek. Az utóbbi években Svédországba, Dániába és olykor Norvégiába a Malév jelentette a közvetlen full service kapcsolatot. Mára maradt a fapad és az átszállás.

Ami a távoli küldőpiacainkat illeti, Kínát korai lenne siratni a Hainan kivonulása miatt. Horváth Gergely megnyugtatott: a Hainan Malévval közös kód alatt repülő budapesti járata a ráhordás miatt üzemelt, a turistát utóbb leginkább a Qatar Airways fuvarozza. A dohai légitársaságnak köszönhetően tavaly 44%-kal nőtt kínai turistáink száma - derült ki. A Qatar mellett a Finnair is a kínai beutas forgalom segítségére lehet, mely Helsinkin keresztül kiterjedt ázsiai hálózatot fed le - tette hozzá az MT Zrt. első embere.

Kiderült: a budapesti járatát szintén felmszámoló American Airllines a célirányos turistaforgalomban szintén nem bírt olyan jelentőséggel, mint várták. Az észak-amerikai utasokat a napi 5 frankfurti csatlakozás át tudja venni.

Nem látni még pontosan, hogy az indított a fapados járatok a ki- vagy a beutazó forgalomban játszanak majd nagyobb szerepet. De míg a leisure - szabadidős - turizmusban pozitív hatásuk lehet, addig a hazai hivatásturizmus, a MICE megsínyli az átszállási lehetőségeket nem biztosító, nem szövetségi tag, közös kód alatt nem repülő fapadosok budapesti térnyerését - tudtuk meg Horváth Gergely beszámolójából.

Az összes nehézség ellenére a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója úgy látja, Magyaroroszág továbbra is jól megközelíthető. A képviseletek igyekeznek folyamatosan frissülő információkkal ellátni az eljutás lehetőségeiről a küldő országokat.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.