Málta bevételeit is alaposan megnyirbálta a Covid

Jelentős a turisztikai kereslet visszaesése a szigetországban, amit a most megjelent júliusi statisztika is alátámaszt.

A Covid-19 járvány miatt március 21-én Málta lezárta nemzetközi repülőterét és mindegy három és fél hónap szünet után július 1-től nyitotta meg határait a külföldi turisták előtt. A hosszú bezártság és a járvány hatása soha nem látott visszaesést eredményezett az ország turizmusában.

A Máltai Statisztikai Hivatal a minap tette közzé az ország 2020. évi júliusi turisztikai forgalmi adatait. Eszerint összesen 48.743 érkezést (44.557 üdülési, 2.965 üzleti és 1.222 egyéb célú) regisztráltak, ami 84 százalékos visszaesés a tavalyi adatokhoz képest.

A vendégéjszakák száma 75,3 százalékkal kevesebb mint 2019 azonos időszakában. Az átlagos tartózkodás (köszönhetően a szigorúbb szabályoknak) 4,2 nappal nőtt, így 12,2 nap lett. A turisztikai költés is jelentősen, mintegy 88,1 százalékkal csökkent, július havi értéke kb. 33,8 millió euró volt.

Az év első hét hónapjának összteljesítménye is jelentősen alacsonyabb, mint az egy évvel korábbi. Az idei január - július időszakban az össz turistaérkezések száma 418.959 volt, ami 72,3%-kal alacsonyabb a tavalyihoz képest. A vendégéjszakák száma ezzel azonos visszaesést mutat. A turisztikai költés csökkenése erőteljesebb. 2020. első hét hónapjában regisztrált összes turisztikai költés, kb 258,4 millió euró volt, ami mindegy 77,9 százalékkal alacsonyabb, mint a tavalyi év azonos időszakának bevétele volt. 

A magyar piac tekintetében a számok az átlagnál jobb képet mutatnak.  január - július időszakban a Magyarországról érkezők száma  8.587 fő volt, ami a tavalyi 20.305 főhöz képest 70,4 százalékos visszaesést. A magyar vendégéjszakák száma az év első hét hónapjában 32.972 volt, ami a tavalyi 108.164 éjszakához képest 69,5 százalékkal kevesebb. A turisztikai költés csökkenése a magyarok esetében is jelentősebb volt. A vizsgált 7 hónap alatt mindösszesen 3,06 millió euró bevételt regisztráltak, ami a tavalyi 11,027 millióhoz képest 72,2 százalékkal kevesebb. 

Forrás: www.visitmalta.com


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.