Málta lesz a bázisa 2011-ben a TUI hajójának

A 2011-es szezonban a TUI Cruises első és eddig egyetlen hajója, a "Mein Schiff" Földközi-tengeri bázisállomása és kikötője a máltai Valletta Waterfront lesz. 2010. január 22-én a TUI Cruises és a máltai VISET Malta hivatalosan is aláírta a szerződést.

2011. májusa és novembere között Vallettából indulnak a TUI egyhetes tengeri körútjai a "Mein Schiff" fedélzetén. A szerteágazó útvonalak érinteni fogják Piraeus (Athén), Kusadasi (Törökország), Mykonos, Catania (Szicília) és Civitavecchia (Róma), Livorno, Monte Carlo és Ajaccio (Korzika) kikötőit.

A TUI Cruises vezérigazgatója Richard J. Vogel elmondta, választásuk azért esett Máltára, mert Valletta mint bázis kikötő sok lehetőséget és érdekesebb útvonalakat biztosít. A TUI Cruises az egyetlen olyan német hajós társaság, amelyik két útvonalat is kínál Máltáról a Földközi-tengeren. Egyet a keleti, egyet pedig a nyugati mediterrán medencében. "Nagyon elégedettek vagyunk a választással. A helyi partnerek összefogása megkönnyítette a döntésünket" - nyilatkozta a vezérigazgató.

Dr. Mario de Marco, Málta turizmusért felelős parlamenti titkára szerint „az, hogy a TUI Cruises bennünket választott a Mein Schiff bázis kikötőjének igazán örömteli de egyben komoly kötelezettséget is jelent. Hiszem, hogy a magán és állami szereplők ennek tudatában működnek együtt és az elvárásoknak megfelelően teljesítenek. A továbbiakban is törekszünk, hogy továbbfejlesszük Vallettát és egyben Máltát, hogy még versenyképesebb nemzetközi kikötőnk lehessen, nagy tengeri utasszállítók báziskikötője, kihasználva ideális földrajzi adottságunkat." A VISET Malta plc, Valletta kikötőjének üzemeltetője el van ragadtatva a TUI Cruises döntésétől. Dr. Anton Micallef elnök úgy nyilatkozott, hogy a VISET a magas színvonalú szolgáltatások elkötelezettje, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a TUI és a többi partner várakozásai teljesüljenek.

A TUI Cruises a TUI AG és a Royal Caribbean Cruises Ltd közös vállalata. 2008. áprilisában alakult, központja Hamburgban található. 2009. májusa óta kínál hajós körutakat a német piacon. A "Mein Schiff" a társaság első és eddig egyetlen hajója, küldetése és mottója "érezd jól magad" és "kapcsolódj ki". Célközönsége olyan párok és családok, akik értékelik a megfelelő teret, környezetet, magas minőséget és a személyre szabott szolgáltatásokat. Több étterem, 1700m2 wellness részleg, minden kabinban Nespresso gép, tágas balkonok, és fedélzeti relaxációs szigetek várják az utazókat. A TUI Cruises 2013-ra újabb két hajóval tervezi bővíteni flottáját.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.