Március 1-ig maradnak a járványügyi korlátozások

Legközelebb február második felében vizsgálja felül a kormány, hogy fenntartsák-e a védelmi intézkedéseket.

Március 1-ig fenntartja járványügyi védelmi intézkedéseket a kormány - jelentette be Gulyás Gergely Miniszerelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. A miniszter szerint kérni fogják az országgyűlést, hogy a parlament hosszabbítsa meg a járványügyi veszélyhelyztetet. A védelmi intézkedések fenntartását február második felében felülvizsgálják. Két esetben lehet akkor enyhítés: ha jelentősen csökken a fertőzöttek száma, illetve, ha van elég vakcina - írja a hvg.hu.



A miniszter azt mondta, hogy a novemberben hatályba lépett intézkedésekkel sikerült megfékezni és kordában tartani a járvány terjedését, de oltás hiányában bármilyen enyhítés romláshoz vezethetne. Az Európai Unióból kevés vakcina érkezik. A Pfizer 27 millió adag vakcinát szállított ki eddig, amelyből az USA-ba 13 millió, Izraelbe 2,7 millió, az EU-ba pedig 8,5 milliót jutott. Ez az érdemi védekezéshez kevés - mondta Gulyás Gergely a kormányinfón.

Gulyás szerint az EU le van maradva, a közös beszerzésektől nem várhatunk tömeges oltást. Mindent meg kell tenni, hogy a 70 százalékos átoltottságot elérjük, ezért tárgyalnak másokkal is. Az oroszokkal már szerződést kötött a magyar kormány, ha azt tudja tartani Oroszország, február végéig 300 ezer emberre elég oltóanyag érkezik.



Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.