Márkává fejlesztik a Tisza-tó nevét

A Tisza-tavi turisztikai térségben 2000 óta évente 2-4 százalékkal nő a szálláshelyeken regisztrált vendégek és a vendégéjszakák száma – tájékoztatta lapunkat Molnár Anita, a Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője. Mindez döntően a Tisza-tó nyári vízszintjéhez, a Húsvét és Mindenszentek közötti időszakra koncentrálódik.

A fiatal régió ennek ellenére – a kutatások szerint – még mindig viszonylag ismeretlen a hazai lakosság körében. A potenciális utazók 60 százaléka még soha nem járt a Tisza-tónál, esetleg nem is tudja, hogy a tó milyen kiváló üdülési lehetőségeket kínál Kelet-Magyarországon – tette hozzá a szakmai vezető. Akik ide érkeznek, a várakozásaikhoz képest jelentősen elégedettebbek a kínálattal, a szolgáltatásokkal. Idén január és augusztus között – a tavalyi azonos időszakhoz képest – 10,8 százalékkal több vendéget fogadtak a régió kereskedelmi szálláshelyei. Ugyanebben az időszakban a vendégéjszakák száma pedig 3,3 százalékkal emelkedett. A turisták átlagosan 2,6 napot tartózkodtak a Tisza-tónál.

A külföldiek is érdeklődnek

Még mindig a belföldi érdeklődők jönnek nagyobb számban, de 2014 júniusában például 33 százalékkal több lengyel és 34 százalékkal több holland vendéget fogadtak, mint egy évvel előtte. Január és június között – 2013 azonos időszakát figyelembe véve – 42 százalékkal emelkedett a Szlovákiából érkezett turisták száma. A belföldi vendégek közül sokan idén fő üdülési célként választották a Tisza-tavat, és 5-7 napot szállodákban pihentek. Ez a tájegység úgynevezett „réstermék régió”, amely különösen a fotósok, a horgászok és a kerékpárosok kedvenc helyévé vált az utóbbi években.

A szabadvízi strandok látogatóforgalma elérte a tavalyit, annak ellenére, hogy júniusban és júliusban a gyakori esős időjárás távol tarthatta a lubickolni vágyókat. A hat Tisza-tavi szabadstrand vízminősége – az ÁNTSZ rendszeres vizsgálatai alapján – egész nyáron kifogástalan volt. Fontos változás, hogy az elmúlt három év átlagához képest idén 42 nappal többet horgásztak a tavon. Horgászjegyekből az esztendő első nyolc hónapjában 5 százalékkal többet adtak el, mint tavaly. Az év eddig eltelt részében több pecás érdeklődött, és hosszabb időt is töltött el a Tisza-tónál, mint egy évvel korábban. Jól látható, hogy a turistajegy bevezetésének egyik nyertese a Tisza-tó lett.

A Tisza-tavi Ökocentrum sikere

Az elmúlt hónapokban is nagy sikert aratott a poroszlói Ökocentrum látványvilága, ahol a múlt évihez képest eddig hét százalékkal több vendéget fogadtak. Ezen a parádés helyen örvendetesen megjelentek a külföldiek is, elsősorban a szlovák, a lengyel és a holland turisták. A szakemberek abban bíznak, hogy ez a folyamat a jövőben sem áll meg.

A felmérések szerint az elmúlt hónapokban a Közép-Tiszai Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVÍZIG) kiskörei üzemi hídján 14 ezer kerékpáros haladt át, ami megegyezik a tavalyi hasonló időszakban mértekkel. A szakértők arra számítanak, hogy az őszi hetekben újabb kerekezők érkeznek biciklitúrákra a tóparthoz. A "garantált élmények, garantált áron a Tisza-tónál" akciót különösen augusztusban kedvelték és igényelték. A tapasztalatok szerint a szolgáltatók és a régiós igazgatóság is fontosnak tartja, hogy ez a következő időszakban is folytatódjon.

A "garantált élmények, garantált áron a Tisza-tónál" akció 19 szálláshely és 10 programgazda összefogásával a Tisza-tó négy évszakon átívelő kedvezménysorozata, mely a legnépszerűbb és legújabb programokat kínálja a térség felfedezésére a feltöltődést keresők számára. 2014-ben a korábbiakhoz képest még sokkal több kedvezményt biztosítanak a szolgáltatók, hiszen egész évben, az esztendő minden napján felhasználható kuponokkal lehet részt venni a Tisza-tó legjobb programjain. Erről további információkat tudhatnak meg ide kattintva.

Győrből jöttek a legtöbben

A tapasztalatok szerint a Tisza-tóhoz 100-150 kilométer távolságról érkeznek a vendégek. A fő küldőterület Észak-Magyarország, Észak-Alföld és Budapest. Hódít a Tisza-tó híre azonban a Nyugat-Dunántúlon is, ahonnan elsősorban Győrből járnak szívesen Magyarország második legnagyobb tavához. Molnár Anita igazgató szerint hihetetlen potenciál van a magyar üdülőközönségben, a turisztikai kínálat népszerűsítésével egyre többen hoznak kedvező döntéseket és nyitnak a Tisza-tó felé. Ezért is igyekeznek a Tisza-tó nevét márkává fejleszteni, és a szolgáltatók, a vállalkozók közösségét összetartani.


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.