Még egy hétig láthatók a graffitik a toronyházban

Egy lebontásra ítélt párizsi toronyház szolgál helyszínéül október végéig a franciaországi utcaművészet eddigi legjelentősebb kollektív kiállításának.

A rövid életű tárlat a graffitiművészekre szakosodott Itinerrance Galéria vezetője, a tunéziai Mehdi Ben Cheikh ötlete alapján született meg a francia főváros 13. kerületében található, Szajna-parti kilencszintes épületben, az 1950-es években épült úgynevezett Tour 13-ban. Az összesen 36 lakásból álló toronyházban a graffitiművészet eddigi legnagyobb kollektív kiállításán 16 országból több mint száz utcaművész mutatkozik be.

A művészek, akik saját költségükön érkeztek Párizsba, hónapok óta élnek és szabadon alkotnak a toronyházban, amelynek egy-egy lakásából csak mostanában költöztek ki az utolsó lakók. Köztük a negyedik emeleten, 48 négyzetméteres lakásában egyedül élő 77 éves Ginette, aki a bejárati ajtajára annyit írt ki: "Itt még laknak, kérjem ne kopogjon, ne csengessen!". Valaki odafirkantotta azt is, hogy "ide ne graffitizzon!".

Az idős asszony úgy élte az utolsó hónapokat az utcaművészek lármájában, mintha mi sem történt volna. Pedig a ház külső falát is befestették a graffitiművészek. Az idős asszony a francia lapoknak azt mondta, hogy tavasszal egy rakás fiatal kezdett fel-alá járkálni a leglehetetlenebb időkben, és nekiálltak az üres lakásoknak. "Mindent elkezdtek befesteni, festékszag volt mindenhol, de végre élet költözött az épületbe és az nagyon jó volt" - tette hozzá Ginette.

A félévig tartó társbérlet Ginette szerint kiválóan működött. "Van, aki segít nekem bevásárolni, igaz a többség nem beszél franciául, de mind nagyon szimpatikus" - mesélte Ginette, aki délelőttönként végigjárta a toronyházat és megnézte a készülő alkotásokat. "Azt hittem, hogy feliratok lesznek, de valójában ezek gyönyörű alkotások". Az épület külső és belső falán létrehozott műveket október 1-től a hónap végéig ingyen látogathatják az érdeklődök, az alkotások azután az épülettel együtt örökre el fognak tűnni a föld színéről, csak fotók őrzik majd az emléküket.

A megnyitó előtt elsőként a régi lakók és Ginette tekinthette meg a kiállítást. "Volt, aki negyven évig élt itt, könnyek között lépett be a volt lakásába" - mondta Véronique Quémére, a szociális lakásokért felelős cég vezetője.

A helyszíni tudósítások szerint annak, aki be akar jutni az Aurélie Filippetti kulturális miniszter által megnyitott kiállításra, legalább háromórás sorban állásra kell számítania. "Amikor a művészek az utcán alkotnak, azt saját költségükre teszik, nem kérnek érte semmit. Mint az utcaművészettel foglalkozó galériás én sem kereskedelmi szempontok alapján gondolkodom. A torony nagy léptékű felületet biztosít, anélkül, hogy meghazudtolnánk a filozófiánkat" - mondta a L'Express című hetilapnak az ötletgazda. Mehdi Ben Cheikh szerint a toronyház befestése teljes összhangban van az utcaművészet lényegével.

A belépés ingyenes, semmit nem lehet megvásárolni, mindennek el kell tűnnie. Az utcaművészet a hetvenes években New Yorkban született, azóta viszont az egész világot meghódította.

{youtube|id=PW-r2ZzY54Q#t=82}

Az alkotók a nagyvárosokat egy nyitott galériának tekintik, műveikért semmit nem fogadnak el cserébe, úgy tekintik, hogy ingyen bocsátják alkotásaikat a nagyközönség rendelkezésére.

Az utóbbi időben Banksy, a nyilvánosság előtt sohasem mutatkozó világhírű brit graffitiművész munkái élesztették újjá a vitát az utcaművészet legitimitásáról.

Forrás: MTI / turizmusonline.hu


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.