Megalakult a Vallási Turizmus Szövetség

Megalakult a zarándokok érdekvédelmi szervezete, a VATUSZ, amely a zarándoklatok és zarándokok érdekvédelmi szervezete - jelentette be Madari Gyula, a Makrovilág Utazási és Zarándok Utazási Iroda igazgatója január 27-én hétfőn, a szervezet központjában az alakuló közgyűlés után megtartott sajtótájékoztatón.

Madari Gyula, a VATUSZ megválasztott elnöke tájékoztatta az újságírókat arról, hogy a vallási turizmusban dolgozó utazási irodák, nemzeti kegyhelyek és egyetemi szinten tevékenykedő oktatási szervezetek, a zarándoklatokat vezető lelkipásztorok és a zarándoklatokat támogató magánszemélyek alapították meg a szervezetet.

Tizenkét utazási iroda foglalkozik hazánkban vallási turizmussal, a most alakuló szervezet a határon túli szervezetek számára is nyitva áll - mondta az elnök.

A szervezet felépítése szerint a VATOSZ a zarándokturizmus szervezett formájában értékarányos szolgáltatásokat (szállás, étkezés, személyszállítás stb.) nyújt, utazás közben hitéleti tevékenységet folytat. Tagjai segítő testvérként tekintenek egymásra, céljai szerint elősegíti a szakemberképzést, és a vallási turizmussal kapcsolatos kutatómunkát.

Tervezik, hogy megjelennek az Utazás 2014 évi kiállításon, pályázatokban vesznek részt, zarándok idegenvezető képzést indítanak, és minden nagyobb városban szeretnének kapcsolatokat kialakítani.

Hamarosan saját honlapjukon is bővebb tájékoztatást adnak munkájukról - mondta az elnök, aki a tájékoztatón bemutatta a szervezet bizottságainak vezetőit is.


Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál 

Hamarosan a Wizz Air járatainak tíz százaléka repülhet zöld üzemanyaggal.
Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között

Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között  

Elsősorban üzleti utasokra számítanak.
Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton

Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton 

A 3. ütem várhatóan április 15-én kezdődik és április 20-ig tart.
Egyre többen repülnek Svájcba

Egyre többen repülnek Svájcba 

Élen a Budapest-Bázel útvonal a Kiwi.com svájci foglalási listáján.
A világ legnépszerűbb repülős útvonalai

A világ legnépszerűbb repülős útvonalai 

2024-ben az előrejelzések szerint rekordszámú, 4,7 milliárd ember utazik légi úton.
A Flixbus szintet lép új olasz útvonalaival

A Flixbus szintet lép új olasz útvonalaival 

Közölték, hogy népszerű alternatívaként érdemes számításba venni a buszos utaztatást különböző útvonalakon.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.