Megállapodott a repülőgépről levonszolt utassal a United Airlines

A United Airlines légitársaság kártérítésben állapodott meg csütörtökön azzal a férfival, akit erőszakkal vonszoltak le a társaság egyik járatáról, s közben meg is sérült.

A megállapodás részletei és a kártérítés összege "bizalmas információ", s nem hozzák nyilvánosságra - jelentette be Thomas Demetrio és Stephen Golan, a kárvallott utas két ügyvédje.

David Dao vietnami gyökerű amerikai orvost április 9-én erőszakkal szállították le a United Airlines Chicagóból a kentuckyi Louisville felé tartó járatáról. A légitársaság ugyanis - az amerikai gyakorlat szerint - a férőhelynél több jegyet adott el, s a 69 éves Dao doktort szólította fel, hogy hagyja el a gépet. Az orvos azonban nem akarta feladni kifizetett helyét, és másik járattal utazni, mire a biztonságiak megragadták, a földre teperték és erőszakkal lehurcolták a gépről. A jelenetet több utas is rögzítette mobiltelefonjával, s a videó nyilvánosságra került. Ez nemzetközi felháborodást is kiváltott, s óriási károkat okozott a légitársaságnak. A United ennek következtében szerdán több jelentős változtatást jelentett be, majd közölték azt is, hogy a cég kártérítést fizet Daónak.

Az esetről készített videófelvétel:

{youtube|id=VrDWY6C1178}

A kárvallott utas egyik ügyvédje dicsérte a légitársaság elnök-vezérigazgatóját, Oscar Munozt. Thomas Demetrio ügyvéd rövid közleményében hangsúlyozta: az elnök-vezérigazgató "megígérte, hogy helyesen cselekszik majd, és így is tett. A kártérítésen kívül a United Airlines teljes mértékben felelősséget vállalt a történtekért s meg sem próbált másokat okolni."

Jogi szakértők szerint a kártérítés összege több millió dollár lehet. Az amerikai közszolgálati rádiónak (NPR) nyilatkozó egyik chicagói ügyvéd, Terry Sullivan szerint a légitársaság akár ötmillió dollárt is fizethetett Daónak, mert "a United nem engedhet meg magának több negatív hírt az ügy miatt".

A United Airlines csütörtökön este közleményben tudatta, hogy megelégedésére szolgál "a szerencsétlen incidens barátságos megoldása".

Az eset után mémek és a United Airlinest kifigurázó videók tömkelege született, egy népszerű tévés személyiség, Jimmy Kimmel műsorában parodizált reklámfilmet is készítettek a United Airlinesról, melyet ide kattintva tekinthet meg.

Forrás: MTI


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.