Jó évet zárt a Varga Pincészet

"8-9 %-kal emeltük árainkat, miközben a szakma nem emelt, sőt dömpingáron akciózott. A fogyasztóink azonban kitartottak mellettünk, így az áremelés negatív hatása csak 2 %-os  forgalomcsökkenés lett. Kis mértékben, de tovább csökkent 15,9 millió kilogrammra a szüreti szőlő feldolgozásunk, ennek következtében a lédig exportunk is. Árbevételünk 5,9 milliárdról 5,7 milliárdra esett vissza. Nyereségről még nincs számunk, de minimum tartjuk a tavalyi szintet. Minden idők legjobb eredményét értük el a nemzetközi borversenyeken: 13 borunkkal 36 aranyat és 12 ezüstérmet nyertünk" - tájékoztatta lapunkat közleményében a Varga Pincészet.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

„A 2021-es év kezdetben nem tűnt nyerő számnak – nyilatkozta Varga Máté Péter kereskedelmi vezető, tulajdonos. 2020 novemberében belföldi árainkat 8-9 %-kal emeltük. A szakma ekkor már négyéves árakon dolgozott, a költségeink jelentősen emelkedtek, a lépés indokoltnak tűnt. Miután közel két évtizede piacvezetők vagyunk a belföldi üvegpalackos értékesítésben, a mi feladatunk először árat emelni, amit a többiek követnek. Ezúttal először nem tették. Ők úgy gondolkodtak, hogy a járvány miatt csökkent a borfogyasztás, borfelesleg alakult ki ezért, hogy tudják tartani a forgalmukat, erőteljes akciókkal csökkentették az áraikat. A legjobban megszorult pincészetek borai a polcokon több mint 50%-kal estek vissza.

Az év eleje nagyon rosszul nézett ki. Egyrészt a kereskedelmi partnereink többsége 2020. végén, az áremelés előtt, nagy készleteket halmozott fel a borainkból, másrészt büntettek is minket amiért „szembe megyünk az autópályán”. A fogyasztóink azonban szerencsére kitartottak mellettünk, így még félév előtt normalizálódott a helyzet. Összességében 13,9 millió palackról 5%-kal, 13,2 millió palackra csökkent a belföldi értékesítésünk. Ezt azonban korrigálni kell legalább 3%-kal, ami a betárolás hatására az előző évi forgalomba került át. Ezen kívül a járvány is csökkenthette az értékesítésünket, így azt mondhatjuk, hogy a „Varga brand” komolyabb volumenveszteség nélkül vészelte át az óriási piaci árfeszültséget. A palackos exportunk 0,4 millió palackon stagnált.”

Jelentősen, 3,1 millió literről 1,5 millió literre csökkent a zömében exportra menő lédig (tankautós) értékesítés. Ennek azonban nincs különösebb jelentősége a pincészet életében. Ezen a szelepen keresztül szabályozható a szőlőtermelés hullámzása. Ennek hatására viszont 5,9 milliárd forintról 5,7 milliárdra csökkent az árbevétel. A nyereségről még várható szám sem áll rendelkezésre, de biztos, hogy nem lesz alacsonyabb, mint az előző évben.

„Szőlőfeldolgozásunk az előző évi 17,8 millió kilogrammról elsősorban az aszály miatt 15,9 millió kg-ra csökkent – folytatja Varga Péter ügyvezető tulajdonos. Viszont a szőlők és a borok minősége minden eddigi évjáratot felülmúlt. Idén megdőlt egy harminc éves elméletem, miszerint csak rossz évjárat van, de igazán jó nincs, mert az időjárás vagy a fehér, vagy a vörös bornak kedvez, attól függően, hogy magyar vagy mediterrán jellegű. Tavaly a nyár nem volt túl meleg, ezért a savak nem égtek ki és a hűvös augusztusban könnyű volt az optimális szüreti időpontot eltalálni és a szőlő minőségét a beszállítás közben megőrizni, így üdék és gyümölcsösek lettek a friss fehér, és rozé borok. Szeptember közepétől egyre inkább mediterrán jellegű lett az ősz. Nagy volt a szárazság, töppedtek a bogyók, mégis sokáig kint lehetett hagyni a szőlőt a tőkén, mert nyáron nem volt erős az UV sugárzás, ami roncsolni szokta a bogyók héját, így a vörös és a késői szüretelésű fehérborok is különleges minőségűek lettek.



Boraink folyamatosan javuló minőségéről fontos visszajelzésnek tartjuk a nemzetközi versenyeken való megmérettetést és büszkék vagyunk rá, hogy az induló mintegy 200 magyar pincészetből már három éve mi képviseljük a legjobban hazánkat úgy, hogy 2-3-szor annyi aranyérmet szerzünk, mint a minket követő legjobb pincészetek. Évről évre javulnak az eredményeink, tavaly 13 borral 36 aranyérmet, közte egy nagy aranyat és 12 ezüstöt nyertünk.”

A kiemelkedő sikerek alapja a magas színvonalú szakmai munka. A Varga Pincészet folyamatosan kísérletez, szőlészeti és borászati szakmai kutatásokat végez. A cég a 2021. évben a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Intézetével együtt 4 éves projektbe kezdett, amelyet az NKFI Alap 450 millió forinttal támogat. A kutatás célja olyan, a pécsiek által létrehozott rezisztens szőlőfajták termelésbe vonása, melyek alkalmasak kiemelkedő minőségű borászati termékek készítésére. A közvetlen cél a vegyszerhasználat csökkentése, ami rövid távon nagymértékben növeli az ágazat versenyképességét, hosszú távon pedig a fennmaradását. Az Unióban folyamatosan szigorítják a vegyszerhasználatot, amikorra a jelentős nyugat-európai országok átállnak az új fajtákra, várhatóan be fognak tiltani minden hatékony szert.

A Varga Pincészet tavaly több, mint 800 millió forint értékben helyezett üzembe beruházásokat, kizárólag gépeket és berendezéseket. A fejlesztések fő iránya ezúttal a kis szériás borkülönlegességek, illetve kísérleti tételek készítésének technikai megalapozása volt. Ennek érdekében a pincészet badacsonyi és egri borvidéki birtokain összesen 32 darab kis koracéltartály került beszerzésre a borok erjesztésére, 4 a pezsgőére és 22 darab 60 hektoliteres fahordó a vörösborok érlelésére. Ezen kívül jelentősebb tételt jelentett még egy hidas traktor, egy 150 hektoliteres prés és közel 50 millió forintért különböző számítógéppel vezérelt labor mérőműszerek megvétele.


Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc

Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc  

Második éttermét nyitja a BURGER KING Zalában.
Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben!

Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben! 

Pihennek a mobilok, szárnyra kapnak a családi kapcsolatok - üzeni a VakVarjú éttermek stábja a Mobil Off Élmény On hét alkalmával.
Jöhet három izgalmas mocktail recept?

Jöhet három izgalmas mocktail recept? 

Hol vannak már azok az idők, amikor, ha nem akartunk alkoholt inni, akkor csak a víz vagy az üdítő marad?
Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában?

Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában? 

Van tippje? Most egy friss felmérés adatai alapján eláruljuk a helyes megfejtést. És annyit segítünk, hogy közreadunk egy fotót az első helyen végzett ország fővárosáról.
A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását

A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását 

A vállalat bejelentette hogy elindítja a Wolt Ads-et annak érdekében, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa.
Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen

Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen 

Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is.
Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég

Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég 

A két hónapja feladott hirdetésben a Mere beszerzési menedzser pozícióra keres munkatársakat.
Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön

Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön 

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a teljes egészében hazai tulajdonú Roastar Zrt.
A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának

A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának 

A limitált kiadású dobozok Nagy-Britanniában már megvásárolhatók.
Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai

Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai 

A két borválogatás ezúttal az olasz Veneto, illetve a magyar Villány lankáin termett szőlőkből készült.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.