Megjelent a legfrissebb Trendriport

Az MSZÉSZ részletes elemzéséből kiderül, milyen volt a július a magyar szállodák számára.

2022-ben a járványügyi korlátozások feloldásával úgy a belföldi, mint a nemzetközi turizmus dinamikus növekedésnek indult, s ez megmutatkozik a hazai szállodák hónapról-hónapra javuló eredményeiben is. Ugyanakkor a II. féléves teljesítményekre negatív hatással lehet az erősödő infláció, valamint az orosz-ukrán háború is.

➢ Az év hetedik hónapjában a múlt évhez képest a vendégéjszakák száma országos szinten +19,5%-kal, Budapesten +133,5%-kal, a Balatoni régióban +7%-kal, a fővároson kívüli szállodákban +2,5%-kal nőtt.

➢ Ugyanakkor érdemes megnézni, hogyan alakult a 2022. júliusi vendégéjszakák száma a szállodákban a koronavírus járvány előtti év, 2019. júliusához, valamint az előző évekhez hasonlítva. Ezt az alábbi diagram szemlélteti. Ezzel kapcsolatban arra hívjuk fel a figyelmet, hogy 2022. júliusában Szövetségünk a KSH adatok helyett – technikai okok miatt – az NTAK adatokat használta az elemzéshez, s az NTAK régiós bontása eltér a KSH-tól, így a Balaton régiónál területi eltérés mutatkozhat.

➢ Július végéig a szállodai vendégéjszakák száma 2021 hasonló időszakához képest országos szinten +136%-kal nőtt, de 2019-hez hasonlítva 27%-kal kevesebb lett.

➢ A következő diagramon a hazai szállodákban regisztrált belföldi és külföldi vendégéjszakák (ezerben) július havi megoszlása és változása látható. Eszerint 2021-hez képest a belföldi vendégéjszakák száma 8,7%-kal, 2019-hez hasonlítva 1,2%-kal csökkent. A külföldi vendégéjszakák száma 2021-hez képest 135,5%-kal nagyobb, 2019-hez hasonlítva 33%-kal kisebb volt.

 

➢ Idén júliusban az NTAK adatai alapján országos szinten összesen 1.174 szálloda üzemelt a 2019 júliusi 1.051 hotellel szemben.

➢ 2022. júliusában a hazai szállodák teljes bruttó forgalma 50,4 milliárd Ft volt, ami 32%- kal nagyobb a tavalyinál, de 2,6%-kal kevesebb a 2019. júliusi bevételnél. Budapesten a szállodák július havi összes árbevétele 14,4 milliárd Ft volt. Ez 178%-kal meghaladja a tavalyit, de 34%-kal elmarad a 2019 évitől. A Balatoni régió szállodáinak hetedik havi árbevétele 14,6 milliárd Ft volt, ami 6%-kal felülmúlta a múlt évit, illetve 37%-kal a 2019 júliusit.

➢ Idén július végéig országos szinten a szállodák összes bruttó árbevétele 211,7 milliárd Ft volt. Ez 150,6%-kal nagyobb volt a tavalyinál, de 20,6%-kal kevesebb a 2019 hasonló időszakában elértnél.

➢ Az NTAK adatai szerint júliusban országos szinten a szállodák szobafoglaltsága 52,6% bruttó átlag szobaára 28.880 Ft, bruttó REVPAR mutatója 15.200 Ft volt. Az átlag szobaár 21,1 százalékponttal nagyobb volt a tavalyinál, de 18,9 százalékponttal elmaradt a 2019 júliusitól. A bruttó átlag szobaár 22,2%-kal felülmúlta a 2021 évit, illetve 22,3%-kal a 2019 júliusit. A bruttó REVPAR 104,2%-kal meghaladta a tavaly júliusit, de 10%-kal kisebb volt a 2019 évinél.

➢ Júliusban Budapesten a szállodák szobafoglaltsága 61,7% volt, ami 39,4%-kal nagyobb volt a tavalyinál, de 18,1%-kal kisebb a 2019 júliusinál. A bruttó átlag szobaár 35.955 Ft volt, ami 11,3%-kal felülmúlta a tavalyit, illetve 20,7%-kal a 2019 júliusit. A bruttó REVPAR 22.189 Ft volt. Ez 207,6%-kal meghaladta a tavalyit, de 7%-kal kisebb volt a 2019 évinél.

➢ Júliusban a Balatoni régióban a szállodák szobafoglaltsága 53,8% volt, ami 17,7 százalékponttal nagyobb volt a tavalyinál, 20,9 százalékponttal kisebb a 2019 évinél. A bruttó átlag szobaár 27.324 Ft volt, ami 12,6%-kal felülmúlta a tavalyit, illetve 22%- 4 kal a 2019 júliusit. A bruttó REVPAR 14.709 Ft volt. Ez 67,7%-kal meghaladta a tavalyit, de 12%-kal kevesebb volt a 2019 júliusinál.

➢ A bruttó átlag szobaárak és REVPAR mutató fentiek szerinti növekedésével kapcsolatban arra hívjuk fel a figyelmet, hogy ebben jelentős szerepe volt annak is, hogy 2022. júliusában, az MNB adatai alapján a 404,2 Ft HUF/EUR átlag árfolyam 24,3%-kal gyengébb volt a 2019 júliusi 325,3 Ft-nál. A következő ábrán látható az elmúlt években a július havi bruttó átlag szobaár alakulása a hazai szállodákban:

➢ Országos szinten a 10 legnagyobb beutazó piacról a következők szerint alakult a szállodai vendégéjszakák száma: Németország 102 ezer (b.index: 148%), Csehország 75 ezer (b.index: 181%), Szlovákia 73 ezer (b.index: 227%), Egyesült Királyság 57 ezer (b.index: 550%), Románia 54 ezer (b.index: 173%), Lengyelország 46 ezer (b.index: 226%), Amerikai Egyesült Államok 44 ezer (b.index: 542%), Izrael 41 ezer (b.index: 1.354%), Ausztria 40 ezer (b.index: 161%), Ukrajna 28 ezer (b.index: 611%).

➢ A hazai szállodákban júliusban összesen 5 milliárd Ft értékű SZÉP kártyát váltottak be a vendégek. Ez 36%-kal elmarad a 2021 júliusitól, de 24%-kal a nagyobb a 2019 hetedik havinál. A szállodákban júliusban felhasznált SZÉP kártyák értéke a belföldi szállásdíjbevétel 26%-át tette ki.

➢ A nemzetközi STR riport szerint 2022 júliusában a közép-kelet-európai régióban vizsgált 5 ország között a magyarországi szállodák nettó REVPAR mutatója volt a 2. legmagasabb, 78€ (b.index 2021. júliusához viszonyítva: 227%). Magyarországot megelőzte Ausztria 86,8€ (b.index: 193%), követte Lengyelország 57,6€ (b.index: 169%), Csehország 55,5€ (b.index: 229%) és Szlovákia 49,6€ (b.index: 202%).

➢ Az STR riport adatai alapján 2022 júliusában a vizsgált 27 európai ország között a magyarországi szállodák szobafoglaltságban 67,7%-kal a 9., nettó átlag szobaárban (115,1€) a 12. és nettó REVPAR-ban (78€) a 12. helyen végeztek.

➢ Ugyancsak az STR adatai szerint a vizsgált öt közép-kelet-európai ország fővárosai között a budapesti hotelek július havi 79,5€ nettó REVPAR mutatója volt a 2. legmagasabb. ➢ Az STR riport adatai szerint 2022 júliusában a vizsgált 35 európai desztináció, főváros között Budapest szállodái szobafoglaltságban 66,5%-kal a 10., nettó átlag szobaárban 119,6€-val a 10., nettó REVPAR-ban 79,5€-val a 15. helyen végeztek.

A részletes Trendriport a csatolmányban olvasható.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.