Megjelent az Aszú- és Pezsgőkiválóságok harmadik könyve

Megjelent a Borkiválóságok Könyve 2016. harmadik kötete, amely az év végi ünnepekre hangolódva a hazai aszú- és pezsgőkiválóságokat sorakoztatja fel. 

Kiss Eliza kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztos elmondta: a magyar és angol nyelvű kötetek többek között lehetőséget kínálnak a borászatoknak az ingyenes hazai és nemzetközi megjelenéshez, a fogyasztóknak pedig megbízható információforrásként szolgálnak.

Az utóbbi három évben hét kötet jelent meg, amelyekkel elsősorban kiállításokon és jelentősebb szakmai rendezvényeken lehet találkozni.

A miniszteri biztos szerint a magyar borászat a minőségi korszakváltás időszakát éli, egyre elismertebbek a nívós magyar borok a bel- és a külföldi fogyasztók körében, a termékek minősége folyamatosan megújul, a tradíciót ötvözik az innovációval. Mindazonáltal egyelőre a magyarok pezsgőfogyasztásának kétharmada továbbra is az év végére esik - jegyezte meg.

A Földművelésügyi Minisztérium közleményében pedig arról tájékoztatott, hogy a magyar borok a világ élvonalába tartoznak, népszerűségük, ismertségük egyre nő, amit az is jól mutat, hogy évente mintegy 700 ezer hektoliter bort exportál Magyarország, elsősorban Németországba, az Egyesült Királyságba, Csehországba, Szlovákiába és Kínába, miközben a világon mintegy száz országba jutnak el a magyar borok és pezsgők.

Magyarországon 22 borvidéken, 80 ezer hektáron folyik szőlőművelés, a szőlő-bor ágazat mintegy 80 ezer család számára nyújt közvetlenül megélhetést.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.