Megnyílt a 20. FeHoVa

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke nyitotta meg csütörtökön Budapesten a 20. FeHoVa (Fegyver, Horgászat, Vadászat) kiállítást.

Semjén Zsolt megnyitójában hangsúlyozta: sikerült visszaállítani a magyar vadászati kultúra becsületét, a magyar vadászat ismét kezd méltó lenni a nagy elődök példájához.

A megnyitón részt vett Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, valamint Mikola Volodimirovics Priszjazsnyuk ukrán mezőgazdasági miniszter, és a diplomáciai testület több tagja.

Semjén Zsolt emlékeztetett: a manipulált trófeák ügyében - amelyet a múlt évi FeHoVán hozott szóba - jelentős előrelépés történt Pintér Sándor belügyminiszter hathatós támogatásával, ugyanis 2012-ben ismeretei szerint nem, vagy csak jelentéktelen számban fordultak elő a korábbi évekhez hasonló esetek. Jelezte: ez ügyben a nyomozás is a vége felé közeledik.

Az elnök eredményként értékelte az új fegyvertörvény életbe lépését, amely szerinte a bürokrácia csökkentésével rendszerváltást eredményezett a fegyvertartás terén. Szintén jelentős változásnak mondta, hogy a büntető törvénykönyvbe önálló jogi tényállásként, azaz bűncselekményként került be az orvvadászat, amely így már nem szabálysértés, hanem börtönbüntetés is kiszabható érte.

Semjén Zsolt úgy vélte, a vadászok egészségügyi alkalmassági vizsgálatát is ésszerűsíteni kell, mivel szerinte elég lenne egyetlen egészségügyi alkalmassági vizsgálat ahhoz, hogy valaki a vadászat, vagy a repülés, illetve az autóvezetés terén is alkalmasnak bizonyuljon.

A miniszterelnök-helyettes a készülő vadászati törvényről azt mondta, hogy nem az a fontos mikor születik meg, hanem az, hogy időtálló és professzionális jogszabály legyen.

Semjén Zsolt jelezte: sajtószolgálat felállítását kezdeményezi annak érdekében, hogy a vadászat szempontjait a széles közvélemény jobban megismerje, és meg is értse.

Közölte: a FeHoVán az Országos Magyar Vadászati Védegylet, valamint a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz), továbbá a védegylet és a vadgazdálkodók képviselői megállapodást kötnek az együttműködésről, amelyeket a megnyitón írtak alá.

Utalt arra is, hogy még ebben a parlamenti ciklusban Hatvanban elkészül az Országos Vadászmúzeum, amely az egész Kárpát-medence faunáját mutatja majd be.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter üdvözlőbeszédében kitért arra, hogy a magyar solymászat elfoglalta méltó helyét az emberiség kulturális kincsei között, mivel 2012 decembere óta a magyar solymászat az UNESCO Szellemi Kulturális Örökségének reprezentatív listáján szerepel. Megemlítette: a Hungarikum Bizottság ez év januári ülésén a hungarikumok közé sorolta a magyar solymászatot.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium az elmúlt három év során számos jogszabályt alkotott, amely kedvezően érintette az ágazat szereplőit és a vadgazdálkodást. Példaként említette a rendészeti feladatokat ellátó személyek vizsgakötelezettségét, amely a vad- és halgazdálkodás területén dolgozókat érinti.

Jelezte: a nagyvadak túlzott térhódítását elsősorban az apróvadak élőhelyein korlátozni kell. Ennek érdekében a vidékfejlesztési tárca megkönnyítette a helyi vadhús értékesítését, amelynek eredményeként kétmilliárd forint többletbevételre tettek szert az eladók.

Beszélt arról is, hogy a magyar haltermelés jelenleg évente mintegy 30 ezer tonna és ehhez jön még a horgászok által kifogott évi 4500-6000 tonna hal.

Csonka-Takács Eszter, az UNESCO Nemzeti Bizottság Szellemi Kulturális Örökség Szakbizottságának elnöke a megnyitón adta át a UNESCO oklevelét a Magyar Solymászati Egyesület elnökének, amely igazolja, hogy a magyar solymászat felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség reprezentatív listájára.

A jubileumi FeHoVa vasárnap estig tart nyitva a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, amelyben a FeHoVával együtt nyílt meg a Budapest Boat Show, - amely a hajózással foglalkozik - és az Afrika Expo is.

A VM az MTI megkeresésére közölte: a vadászati árbevétel a 2011. március 1-jétől 2012. február 28-ig tartó vadászati évben 17,2 milliárd forint volt. A 2010/2011-es vadászati évben még 16,0 milliárd forint volt az árbevételével. A vadászatnak 2010/2011-ben 400 millió forint volt a pozitív egyenlege, 2011/2012-ben pedig 1,5 milliárd forint.

Magyarországon az utóbbi években mintegy 55-56 ezer állampolgár váltott vadászjegyet. A külföldi bérvadászok száma is enyhén növekszik, évi 25 ezer fő körül van.

A 2011/2012-es vadászati évben 286 ezer nagyvad került terítékre, főként vaddisznó, őz és gímszarvas. Magyarországon és Európában a nagyvad becsült létszáma és az évente terítékre kerülő nagyvad száma is folyamatosan növekszik. A hasznos apróvad - mezei nyúl és fácán - terítéke, ugyanebben az időszakban mintegy 600 ezer volt. Az apróvad számára kedvezőtlenül alakulnak az élőhelyi feltételek, és ez a csökkenő terítékben is megmutatkozik - jegyzi meg a szaktárca.

A vadhús értékesítéséből származó árbevétel a 2010/2011-es vadászati évben 3,1 milliárd, 2011/2012-ben pedig 4,5 milliárd forintot tett ki. Erőteljes növekedés tapasztalható a vadhúsból keletkező árbevételből, ami egyértelműen a vadhús-értékesítés könnyítését lehetővé tevő miniszteri rendelet kiadásának eredménye. A vadhús-értékesítés liberalizációjával, a helyi értékesítés megengedésével felélénkült a helyi vadhúsfogyasztás. Ma már a helyi vadásztársaságoktól, a friss terítékről is meg lehet vásárolni a vadat magánfogyasztásra - tájékoztatott a VM.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.