Megnyílt a Krúdy-negyed

(MTI) - Óbuda napján, május 4-én nyílt meg az Óbudai Társaskör, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Kéhli Vendéglő, valamint a Mókus Sörkert és Étterem összefogásával létrejövő Krúdy-negyed, hozzájárulva az óbudai Krúdy-év eseményeihez.

Május 17-én a Parnasszus csillagai fénylenek fel az társaskörben: Nemes Nagy Ágnes és Szécsi Margit költészete. Nemes Nagy Ágnesként Császár Angela, Szécsi Margitként pedig Juhász Róza lép pódiumra.
Szent Efrém Férfikar május 29-i koncertje a Szent és profán címet kapta, Háy János Istent kereső versei bizánci zenékbe ágyazva hangzanak el. A hangverseny első része az Óbudai Szent Péter és Pál- főplébániatemplomban, a második rész az Óbudai Társaskörben hallható.
Operaesttel tisztelegnek Verdi és Wagner születésének 200. évfordulója előtt Baranyi Ferenc sorozatának következő, május 6-i estjén. Megemlékeznek a 100 éve született Dávid Gyula zeneszerzőről, Kodály Zoltán tanítványáról is. A május 9-i koncert a FUGÁ-val közös szervezésű produkció, amelyen közreműködik: Rajk Judit (ének), Matuz Gergely, Matuz István (fuvola), Tóth Balázs (brácsa) és Marczi Mariann (zongora).
A Junior Prima díjas Anima Musicae Kamarazenekar nemcsak próbál, gyakran játszik is az Óbudai Társaskörben. Április 28-i hangversenyükön Olsvay Endre Akrosztichon című darabjának ősbemutatója hallható.
A Kortársaink körében című sorozat IV. estjén Orbán György Évszakok című zongoraciklusának tételeiből válogat május 16-án Zsigmond Zoltán zongoraművész. Marco Bianchi úgy véli, Liszt művei meghatározó élményt jelentettek számára, ezért döntött úgy, hogy Budapesten folytatja tanulmányait. Koncertjén Liszt Ferenc Vándorévek III. ciklusából és a Transzcendens etűdökből ad elő június 1-jén.
Fiatal művészek alkotják a Classicus Kvartettet: Borsos Kata, Király-Domány Bernadett (hegedű), Tornyai Péter (mélyhegedű), Zétényi Tamás (gordonka) alapította vonósnégyes Honegger, Ravel és Debussy műveiből állította június 7-i össze műsorát.
Kapala Györgyi képzőművész Kívülbelül című kiállítása április 17-től május 19-ig látható. Az anyagot az alkotó baleset utáni CT-felvételei alkotják. Ezután Iski Kocsis Tibor festőművész Útvonal című kiállítása társaskörbe tervezett installációja kerül a falakra. Június 22-én a múzeumok éjszakája programjaként a művész tart tárlatvezetést.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.