Megoldás született a várbéli buszbehajtás ügyében

Többszöri egyeztetést követően sikerült megállapodnia a MUISZ-MABEUSZ párosnak a kormányzat képviselőivel a várbéli buszbehajtás korlátozásának elhalasztásáról illetve a korlátozás életbelépését követő játékszabályokról - tudtuk meg szerda este a két érdekvédelmi szervezettől.

Két héttel, az eredetileg tervezett május 15-i dátum helyett június 1-ig halasztották el a turistabuszok várbéli behajtására vonatkozó korlátozás bevezetését. Addig minden marad a régiben, 2016. június 1-től azonban új világ jön el, a munkálatok befejeztéig megváltozott forgalmi rend szerint hajthatnak be a buszok.

Este 7 órától reggel 7-ig semmilyen korlátozás nem lesz, bármilyen típusú busz behajthat a jelenleg is érvényes rend szerint. Reggel 7 és este 7 között továbbra is behajthatnak a Várba a turistabuszok, megállni azonban kizárólag a le- és felszállás idejére szabad, 1-2 percre. A le- illetve a felszállóhelyek a Halászbástya alatti Schulek-lépcsőnél, illetve a Dísz téren lesznek.

Ha valamelyik utas lekésné a beszállás idejét, magára vessen, ott marad. Az ilyen problémáknak azonban a Magyar Turizmus Zrt-t szerepét nemrég átvevő Nemzeti Turisztikai Ügynökség (NTÜ) Dísz térre telepítendő gárdája venné elejét egy turistákat segítő szolgálattal. Ugyanakkor a megállapodás értelmében az lesz a legideálisabb, ha az idegenvezető csak akkor hívja fel a sofőrt és kéri meg, hogy jöjjön fel, ha a csoportból mindenki megérkezett. A Várba felhajtani továbbra is a Hunyadi úton lehet, míg kijönni a Palota úton.

És hogy addig is, amíg a csoport maradéktalanul összegyűlik, hol várakoznak a buszok? A Várkert bazár előtt csak buszok számára lezárt és kialakított várakozóhelyeken, a Dózsa György szobornál, ahonnan a személygépkocsikat szintén kitelepítik, az Attila úton a Dózsa szobor környékén. A későbbiekben azonban a Mészáros utcát is bevetnék.

A szigorú fel- és leszállási rendet a közterület felügyelet és a rendőrség fogja betartatni. Különösen a külföldi sofőrökre figyelnek oda, ameddig azok a változásokról nem rendelkeznek kellő információval. Ehhez fontosnak tartják a szakmai szervezetek a Clark Ádám téren és Hunyadi úton történő táblák kihelyezését, illetve az NTÜ segítségével történő információs szórólapok osztását, melyen a rendelkezésre álló parkolókat is jelölik.

Szerkesztőségünknek csütörtökön küldött közleményében a MUISZ arról tájékoztatott, hogy a változásokról pár napon belül értesíti külföldi társszervezeteit. Ezek egyebek mellett az ECTAA (Európai Utazási Irodák Szövetsége), DRV (Német Utazásszervezők Szövetsége), EACT, európai buszos vállalkozásokat képviselő szövetség. Így még több külföldi partner kapja meg időben a részletes tájékoztatást.

A Nemzeti Galériában rendezvényt tervező irodák jobb ha tudják, hogy a vendégeiket szállító buszok a Dísz térről a Hunyadi Udvarba az odavezető Szent György utca teljes szélességben történő felbontása miatt június 15-től október közepéig nem hajthatnak be, engedélyt nem kapnak.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.