Megoldások a fővárosi turizmus problémáira

A fővárosi turizmus problémáiról és lehetséges megoldásairól számolt be a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) keddi sajtóreggelijén. A szövetség összegyűjtötte a fővárosi turizmus normális működését leginkább megnehezítő tényezőket, és a problémák jó részére egyszerű, könnyen megvalósítható megoldási javaslatokat is adott. Munkatársunktól

Elgondolásaikat eljuttatták az illetékes főpolgármester-helyettesnek és a főváros turizmusért felelős, a közelmúltban nevet váltott szervezet, a BTSZK igazgatójának is. És most lássuk, mit javasol a MUISZ azért, hogy újra növekedési pályára álljon Budapest turizmusa:

Évente 12-13 millió külföldi turista látogat Budapestre, színvonalas fogadásuk nagyon fontos mind az ország imázs alakulása, mind a gazdaság szempontjából, hiszen a turizmus nagyon sok vállalkozásnak ad megélhetést és ezáltal komoly adóbevételt jelent a fővárosnak. Az alábbiakban felsorolt problémák megoldásával Budapest nemzetközi hírneve javulna, a jelenlegi visszaeső tendencia megállna és hosszú távon növekedési pályára állhatnánk - véli a MUISZ hozzátéve: "Ez az érdeke a Szövetségünkbe tömörült beutaztató irodáknak, de a szállodáknak, idegenvezetőknek, autóbusz vállalkozásoknak, vendéglátóhelyeknek, múzeumoknak, szórakozóhelyeknek egyaránt." A problémák egy része nem is igényelne különösebb anyagi ráfordítást, mindössze odafigyelést, szervezést és jogszabály módosítást - biztat a szövetség.

Csak busszal ne!

A turista buszok parkolása nagyon sok helyen nem megoldott. Legsúlyosabb a helyzet a Hősök terén és a Bazilika környékén. Nem indokolt, hogy a turista buszok nem használhatják a buszsávot, hiszen a BKV buszjáratokat nem tartanák fel, viszont a személygépkocsik között araszolva szennyezik a levegőt és a turistákban is kellemetlen emléket hagy a hosszas felesleges utazás. A Március 15. téren a Mátyás pince előtt az autóbuszok parkolása - bár van kijelölt parkolóhely – igen kaotikus módon történik, sok esetben "önkéntes" parkoló őrök szedik el a sofőrtől a parkolási díjat.

Itt a piros, hol a WC?

A városban nagyon sok helyen zaklatják kéregetők, hajléktalanok,”itt a piros - hol a piros” játékosok a turistákat, legjellemzőbben a Hősök terén, Gellérthegyen és a Várban, ez rendkívül negatív képet eredményez a turisták szemében. 1-1 rendőr folyamatos jelenlétével ennek könnyen gátat lehetne szabni.

A nyilvános WC-k hiánya óriási probléma mindenhol a városban. Bár látszólag sok illemhely van, többségük nem nyitható, nem használható. Elfogadhatatlan, hogy egy nagyvárosban, melyet évente több millió turista keres fel, mindössze 36 működő illemhely legyen (az idegenvezetők felmérése szerint).

Hova és hogyan menjek?

Elfogyott a használható prospektusanyag. Az ideérkező turista - még akkor is, ha on-line foglalta le szálláshelyét - keresi a szállodákban, Tourinform irodákban a tájékoztató anyagokat. Szükség lenne a régiek újranyomására vagy új, még több hasznos információt tartalmazó prospektusanyag előállítására.

A meglévő, barna színű, meglehetősen kis méretű irányítótáblák nem megfelelőek. Egyrészt nem elég feltűnőek, másrészt össze-vissza szerepel rajtuk a felirat, hol magyarul, hol angolul. Egységes, feltűnő színű, nagyobb méretű, leginkább angol nyelvű irányítótáblákra lenne szükség mindenhol a városban.

Szívesen

A Város szíve program, azaz a Kecskeméti utca - Petőfi Sándor utca - Október 6. utca felújítása nagyon jó, viszont siralmas állapotban van a Rákóczi út és még inkább a Kossuth Lajos utca. Bezárt üzletek, koszos portálok, falfirkák, a bóvlit kínáló üzletek nem méltóak a Fővároshoz, ezen haladéktalanul változtatni kellene. Például az üzlettulajdonosnak rendeletileg elő kellene írni, hogy az üzletet csak rendeltetésszerűen használhatja, ellenkező esetben büntetést kell fizetnie. Ezzel elérhető lenne a bérleti díjak csökkentése és több üzlet költözne vissza a Belvárosba.

Satöbbi

A Belgrád rakparti Nemzetközi Hajóállomásnál és a Vigadó téri hajóállomásnál a száguldó autóforgalomban balesetveszélyes a turisták ki-beszállása.

Hiba lenne a romkocsmák tervezett megszüntetése, mert népszerűek és igen nagy turisztikai vonzerőt jelentenek.

A Margitsziget közvilágítása nem kielégítő.

Nagyot emelne a Főváros esti képén, ha a Lánchíd mellett a Szabadság híd, Margit híd és Erzsébet híd is díszkivilágítást kaphatna.

A körúti fák gondozására több figyelmet kellene fordítani, mivel karistolják a több milliós értékű turistabuszok tetejét, ezt reklamálják a busztulajdonosok.

A turistákkal kapcsolatba kerülő BKV ellenőrök, rendőrök, közterületi felügyelők idegen nyelv tudása igen hiányos, ez sok esetben problémát okoz, egészen egyszerű kérdések felmerülése esetén is. Az idegen nyelvű tájékoztatók általában hiányoznak a villamosokon, buszokon.

Sajnálatos módon a taxisok túlszámlázása még mindig problémát okoz.

Mozgáskorlátozottak, kerekes székkel közlekedők számára nagyon sok hely megközelíthetetlen.

Kevés a színvonalas éjszakai szórakozóhely, ahol kulturált műsor és a szolgáltatással arányban álló árszínvonal mellett töltheti idejét a vendég.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.