Megtalálták a két magyar fiatal holttestét

Megtalálták a szerdai philadelphiai hajóbalesetben eltűnt két magyar holttestét.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A 16 éves magyar lány tetemére helyi idő szerint péntek hajnalban bukkantak rá a Delaware folyóban. A magyar külügyminisztérium ezután, péntek délután megerősítette, hogy megtalálták a másik eltűnt magyar állampolgár tetemét is. Az amerikai hatóságok hivatalosan értesítették Magyarország New York-i konzulátusát, hogy a fiatal holttestét kiemelték a Delaware folyóból. A balesetben a 16 éves lány mellett egy 20 éves fiú vesztette életét. Az első holttestet egy horgász vette észre egy móló közelében kora hajnalban, a második, víz felszínén úszó tetemet reggel - helyi idő szerint 10 óra előtt - látták meg a sajtó munkatársai. Egy uszály ütközött a műszaki hiba miatt a folyón veszteglő vízibuszba szerdán kora délután a belvárosban. A balesetben vízbe került 37 emberből 35-öt kimentettek, két magyar turista, egy 20 éves fiú és egy 16 éves lány azonban nem került elő. Todd Gatlin, a parti őrség kapitánya közölte, hogy a két eltűnt fiatal utáni több mint 20 órás keresést csütörtök este leállították, mert úgy ítélték meg: nincs esély arra, hogy túlélték a balesetet. A folyó fenekére süllyedt kétéltű jármű kiemelését péntek reggel megkezdték, a művelet 6-8 órát vehet igénybe. Egy 25 tonnás úszó daruval emelik a felszínre a balesetben összeroncsolódott 8 tonnás járművet, búvárok fémkábeleket helyeznek a jármű alá. A városnéző vízibuszon 13 mosonmagyaróvári diák és két kísérő tanár is ült. A csoport július 2-án érkezett az Egyesült Államokba, ahol egy nyelvi programban vesznek részt. A baleset körülményeinek vizsgálata már elkezdődött. A hatóságok furcsának találják, hogy a Duck 34 jelű vízibusz nem adott le figyelmeztető üzenetet az arra kijelölt rádiós csatornán a közeledő hajóknak arról, hogy műszaki hiba miatt a folyón vesztegel. A busz személyzetének arra is lehetősége lett volna, hogy egy másik csatornán a parti őrséget értesíti, de ilyen vészüzenetet sem jegyeztek fel. Az uszály tolóhajójáról sem küldtek semmilyen üzenetet a rendkívüli helyzetről, a hatóságok így egyelőre értetlenül szemlélik, hogyan következhetett be a baleset fényes nappal, kiváló látási viszonyok között. A hatóságok vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a vízibusz azért válhatott mozgásképtelenné a Delaware folyón, mert motorja túlforrósodott. A napokban rekord hőség uralkodik a térségben, Philadelphiában kedden 39 Celsius fokot mértek, ezzel megdőlt a korábbi 37 fokos napi rekord. Chris Herschend, a buszokat üzemeltető Ride the Ducks vállalat elnöke elmondta: nem biztos, hogy tűz ütött ki a járművön, de úgy tudja, túlforrósodás történt. A turista csoport egy tagja arról számolt be, hogy a vízbe merülő kétéltű járműből füst tört elő. Herschend közölte, hogy a II. világháborús kétéltű katonai járművekből átalakított vízibuszok műszaki állapotát naponta kétszer ellenőrzik, és az elsüllyedt járművel "tudomása szerint" szerda reggel még nem volt probléma. A cég egyik busza azonban július elején a parton túlforrósodott, és másik három esetében is ennek jeleit észlelték. A szövetségi közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB) több mint egy hétig fog vizsgálódni a helyszínen, megpróbálják feltárni a baleset minden körülményét, azt, hogy mi vezetett a végzetes ütközéshez. A nyomozás később Washingtonban folytatódik. Megvizsgálják egyebek között a vízibusz két főből, és az uszály- tolóhajó öt főből álló személyzetének tapasztaltságát és állapotát; az már most kiderült, hogy egyikük sem volt alkoholos befolyásoltság alatt. Az NTSB kikérdezi a vízibusz utasait is, és tanulmányozni fogja a rádiós üzeneteket, valamint az esettel kapcsolatban a helyi tévékben közölt videofelvételeket. Mosonmagyaróváron a két eltűnt helyi fiatal holtteste megtalálásának hírére kitűzték a fekete zászlót péntek délután az önkormányzat és egykori iskolájuk épületére. Hansági Károly, a Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója az MTI-vel azt közölte: szombat este 8 órakor csendes gyertyagyújtással emlékeznek meg a két fiatalról az intézmény előtt. Hansági azt is közölte, hogy többen szeretnének idő előtt hazautazni a Philadelphiában hajóbalesetet szenvedett magyar diákok közül. Elmondta: a szülőktől tudja, hogy nem egy fiatal szakítaná meg – eredetileg még két hétig tartó – kinti tartózkodását, s már kapcsolatba is léptek a biztosítóval. Pontos számot vagy arányt nem tudott mondani. Zavarja a philadelphiai hajóbaleset miatt rájuk irányuló médiafigyelem a mosonmagyaróvári diákcsoport tagjait - közölte az egyik szülő pénteken az MTI-vel. Többen is azt kérték, hogy ne keressék, ne zavarják őket ebben a nehéz helyzetben - mondta el Bella Sándor, elhárítva a részletekre vonatkozó kérdéseket. Nagy István, a város fideszes alpolgármestere az MTI-vel azt közölte: mindenben segítik a szerencsétlenségben érintett családokat; az egyik szülő útlevélkérelmét soron kívül, Budapesten intéztették el, hogy már péntek este kézhez kaphassa okmányait, és mihamarabb kimehessen gyermekéhez.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.