Megtévesztés vagy ügyes üzleti fogás?

A közelmúltban kéretlen e-mailben ajánlott szerkesztőségünk több tagjának is ingyenes bel- és külföldi szálláslehetőséget 600 helyen szerte Európában a hangzatos elnevezésű, ámbár meglehetősen titokzatos Európai Program az Egyéni Turizmus Fejlesztéséért (EPETF). A „szerencsés” címzetteknek emeltdíjas SMS-ben kell regisztrálniuk, a szálláshelyen pedig csupán az ellátásért kell fizetniük. Megpróbáltunk utánajárni, mi is az EPETF lényege.

A hangzatos név arra enged következtetni, hogy valamilyen uniós projektről beszélünk, ami az idegenforgalmi kisvállalkozók forgalmát kívánja fellendíteni. Az ígéretes elnevezésű „program” mögött szervezőként egy Delaware államban székelő cég, a TLG Travel Group LLC áll. Az EPETF esetében a cég kizárólagos magyarországi és európai képviselete a lengyelországi székhelyű, egyebek mellett spedícióval, call centerek kialakításával, fordítással-tolmácsolással és marketingszolgáltatásokkal is foglalkozó CompoSYS Group Sp. z.o.o. A honlapjukon található információk szerint magyarországi marketingtevékenységükben partnerük az index és origo internetes portálok, illetve a Sanoma kiadó is.

A CompSYS által képviselt EPETF a honlapon megfogalmazott célkitűzése, hogy az idegenforgalmi ágazatot, azon belül is a kis- és közepes szálláshelyeket, panziókat és kis szállodákat támogasson. A támogatást a vendég és a szolgáltató összehozásával gondolják megvalósítani olyan formában, hogy a honlapra egy kéretlenül kapott email segítségével tévedve a leendő vendég, amennyiben felkeltette az érdeklődését az ajánlat, kitölt egy utazási szokásokat firtató kérdőívet valamint elküld egy 1500 forintba kerülő sms-t, és máris egy 2 személy részére szóló tanúsítvány boldog tulajdonosává válik, amely – mint a honlap állítja – ingyenes belföldi vagy külföldi szállásra jogosít fel. A programhoz csatlakozott szálláshelyeken „csupán” az ellátásért kell fizetni, ez viszont egyes esetekben, szezontól és szálláshely színvonaltól, helyszíntől függően akár napi 50 eurót is kitehet. A kitöltendő kérdőív eredményeit – ismerteti a honlap – „promóciós eszközök és akciók létrehozását segítik, melyek célja a turizmus növelése és irányítása Európában.” Hogy ez pontosan mit jelent, arra az EPETF tevékenységét firtató többi kérdésünkhöz hasonlóan magától a „vállalkozás szervezőjétől” nem kaptunk választ. Még elhangzik annyi, hogy „a felmérés alapján ajánlások születnek a szálláshely számára, hogy közös erőfeszítéssel a hotelszolgáltatások körét és színvonalát az egyes társadalmi csoportok igényeihez lehessen igazítani.

A 13 országban mintegy 600 panziót és szállodát érintő EPETF által hirdetettek sokban egyeznek a szintén a TLG érdekeltségébe tartozó Eurorest hotelcsekkeket bizalmasan tegeződve népszerűsítő honlapon találhatóakkal. Az EPETF-hez csatlakozott hotelek az Euroresttel is társultak, illetve az EPETF gyakorlatilag az Eurorest csekkeit kínálja fel.

A 2008. április 22. óta nem frissült Eurorest honlapon eredetileg 50 000 darab, egy éven belül felhasználható, 14 éjszakai szállásra jogosító hotelcsekk várt gazdára egy egyszeri, 2990 forintos díj befizetése, illetve a kéretlenül kapott email legalább 7 címre történő továbbküldése mellett. Az Eurorest honlapján pár nappal ezelőtti vizsgálódásunk során még 17439 hotelcsekk várt gazdára. Az EPETF honlapjának fejlécén a megszerezhető tanúsítványok száma néhány napja még 1345 volt, lapzártánk napján ugyanez a szám 5463-ra nőtt.

Az EPETF honlapján feltüntetett információs telefon is a CompoSYShez fut be, amit vagy fölvesznek, vagy nem, de érdemi információval nem tudnak szolgálni. A szervező TLG-től sem kaptunk lapzártánkig érdemi reagálást.

AZ EPETF illetve az EUROREST által nyújtott szolgáltatásokról megoszlanak a többnyire internetes fórumokon elhangzó vélemények. Az index fórum oldalán, az EPETF-ről topikot indító hozzászóló szerint 15 perc gondolkodási idő és a döntés után az ellátás díját az sms 1500 forintos díjával együtt előre ki kell fizetni, viszont a szálloda az utalványon szereplő időpontot nem köteles betartani. A program a szállásadók saját hatáskörébe utalja az utalvány vagy tanúsítvány elfogadásának időpontját.

A programban szereplő egyik harkányi szálloda vezetője kérdésünkre annyit mondott, hogy csupán néhány vendégük volt eddig az EPETF keretében, akik kétségtelen, hogy nyomott áron jutottak szálláshoz és ellátáshoz, de a jelenlegi nehéz helyzetben még rájuk is szükségük van. Lapunk érdeklődésére a Magyar Szállodaszövetségnél elmondták, hogy még nem hallottak az EPETF-ről.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.