Megtiltották a társasházi lakások turisztikai bérbeadását a Baleár-szigeteken

A Baleár-szigeteken akár 40 ezer eurós (12 millió forintos) büntetést is kaphat az az ingatlantulajdonos, aki társasházi lakását turisztikai céllal adja ki - ismertette a kedden életbe lépő új szabályozást Biel Barceló, a helyi kormányzat turizmusért felelős tanácsosa Palma városában tartott sajtótájékoztatóján.

A politikus emlékeztetett: a szigeteken valójában ez már 2012 óta számít illegális tevékenységnek, és azóta nem is adtak ki erre szóló engedélyt a lakástulajdonosok számára, kizárólag házak esetében hagyták jóvá a turisztikai célú, rövidtávú bérbeadást.

Mivel az intézkedés nem hozta meg a várt eredményt, a bírság összegét most a korábbi ötszörösére emelték, és több ponton módosították a vonatkozó törvényt.

Mostantól a bérleményeket hirdető szállásfoglaló online platformok, mint például az Airbnb vagy a HomeAway, továbbá az utazásszervezők és az utazási irodák is felelősséggel tartoznak, és akár 400 ezer eurós (121 millió forint) pénzbüntetést is kaphatnak, ha illegális szálláshelyeket hirdetnek.

A Baleár-szigetek kormánya 15 napos határidőt szabott meg számukra, hogy eltávolítsák kínálatukból ezeket az ingatlanokat.

Biel Barceló szerint az ellenőrzés egyszerű lesz, mert elég csak kérni egy kiadott lakás tulajdonosát, hogy mutassa be a 30 napnál hosszabb időre szóló bérleti szerződést, valamint a bérlő által adott letét igazolását.

Az online platformokon hirdetett lakások a jövőben automatikusan illegálisnak minősülnek - tette hozzá.
Mint mondta, a Baleár-szigeteken (Mallorca, Ibiza, Menorca, Formentera) a következő egy évben nem adnak ki új engedélyeket ingatlanok turisztikai célú felhasználására.

Minden egyes sziget helyi vezetésének ennyi ideje van, hogy eldöntse, pontosan mely zónákban, milyen típusú és összesen mennyi ingatlan kiadását engedélyezi turistáknak. A tulajdonosok ezt követően kérelmezhetik majd működési engedélyük kiadását az illetékes hatóságoknál. 

A turisták számára pedig a helyi kormányzat létrehoz egy mobiltelefonos applikációt, ahol ellenőrizhetik, hogy az általuk bérelni kívánt ingatlan rendelkezik-e a szükséges engedélyekkel.

"Felelős, fenntartható és kiegyensúlyozott turisztikai modell" - így határozta meg Biel Barceló, hogy mit kíván elérni az intézkedéssel a helyi vezetés.

Jelenleg ugyanis problémát okoz, hogy a lakásbérleti díjak a turisták miatt nagyon megemelkedtek, és a helyiek vagy azok, akik munka miatt költöznének a szigetekre nehezen találnak megfizethető otthont maguknak.

A Baleár-szigetek Spanyolország harmadik legnépszerűbb turisztikai úti célja volt 2016-ban, a dél-európai országba látogató 75,6 millió turista közül 13 millió választotta.

Spanyolországban a turizmus a GDP 11 százalékát adja, és mintegy 2,5 millió embernek jelent munkát.

Forrás: MTI


Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont

Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont 

A számok alapján 2024-re is új látogatói rekordra számítanak.
A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat

A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat 

Az ingyenes utalványok május 31-ig, illetve az őszi szezonban lesznek érvényesek.
Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják...

Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják... 

Idén nyáron 65 napon át tartó kedvezmény-fesztivállal várja Dubaj a magyar látogatókat.
Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért

Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért 

A Schönbrunni-kastélyban tartott prezentációval debütált Ausztria legnagyobb magánkezdeményezésű szakmai összefogása.
Van, aki forrón szereti - de Borneón a hőség minden határon túlmegy

Van, aki forrón szereti - de Borneón a hőség minden határon túlmegy 

Nincs rá jobb szó, dögletes meleg van Borneón – de túl lehet lendülni rajta.
A város, ahol érdemes hosszabb időt eltölteni - Stuttgart, nem csak focirajongóknak

A város, ahol érdemes hosszabb időt eltölteni - Stuttgart, nem csak focirajongóknak 

Stuttgart az itt megrendezendő öt izgalmas mérkőzésen túl is tartogat számos látnivalót és izgalmas programot.
Elegük van a turistákból a helyieknek a Kanári-szigeteken

Elegük van a turistákból a helyieknek a Kanári-szigeteken 

A Kanári-szigetek lakosai tiltakozásokat és sztrájkokat terveznek a túlturizmus elleni védekezés érdekében.
Ezek a színes programok várnak Opatijában

Ezek a színes programok várnak Opatijában  

Izgalmas programok, zenei fesztiválok és koncertek.
Ezért ne utazzon senki jogosulatlan utazásszervezővel!

Ezért ne utazzon senki jogosulatlan utazásszervezővel! 

Az engedély nélküli utazásszervezőkkel való utazás veszélyeire figyelmeztet a MUISZ.
Elindult a Mezopotámia Expressz

Elindult a Mezopotámia Expressz 

Az új vasútvonallal felfedezhetjük Törökország kultúrális kincseit.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.