Megújul a békéscsabai Gajdács-tanya

Elkezdődtek a békéscsabai Gabonatörténeti kiállítóhely részét képező Gajdács-tanya felújítási munkálatai. A 16,3 millió forintba kerülő program a tervek szerint április végére befejeződik - hangzott el kedden a helyszínen, sajtótájékoztatón.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Andó György, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója elmondta: 2014-ben mintegy kétmillió forintból felújították a Gabonatörténeti kiállítóhely fogadóépületét, jövőre a vésztő-mágori-gépszínt tervezik rekonstruálni.    

Az 1824-ben épült Gajdács-tanya felújítását 16,3 millió forintból valósítják meg, 3,3 milliót a Kubinyi Ágoston-pályázaton nyertek el, a többit önerőből biztosítják - tette hozzá.    

A felújítás érinti a tanyaépület nádfedeles tetőszerkezetének a cseréjét, a földpadozat rekonstrukcióját, a ház aláalapozását, valamint a nyílászárók, a vert falak és a téglajárdák felújítását. A generálkivitelezői feladatokat a békéscsabai Sebestyén és Társa Építőipari Kft. látja el.    

Andó György elmondta: a Gajdács-tanyát első tulajdonosáról, egy jobbágyról nevezték el, a Gajdács család tagjait Békéscsaba első alapítói között említik. A nádfedeles, háromosztatú, lakószobából, pitvarból és kamrából álló 14 öles épülethez 1888-ban építettek egy kocsiszínt és egy istállót.    

A területet 1977-ben vásárolta meg a városi tanács azzal a céllal, hogy gabonatörténeti kiállítóhelyet létesít. Később a Gabonatröszt, a Békés Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat tulajdonába került a terület, ekkor építették fel a Mágori-gépszínt (amely eredetiben gróf Wenckheim Dénes mágori birtokán készült el), és szállították el Békéssámsonról az úgynevezett Csókási szélmalmot. A kiállítóhelyet 2013 óta a Munkácsy Múzeum kezeli.    

A Gabonamúzeum része az István-malom is, amely az ország első gőzmalma - méretét tekintve a második legnagyobb - volt. Ennek felújítását a városi önkormányzat egy másik program, a CsabaPark komplexum turisztikai célú fejlesztése során tervezi, melyre európai uniós forrásokat és a Modern városok program forrásait is - körülbelül kétmilliárd forintot - terveznek elkölteni - válaszolta Andó György.    

A fejlesztési elképzelések szerint a szélmalomban a liszt és a kenyér elkészítésének folyamatát mutatnák be interaktív módon, a malom udvarán pedig különböző típusú kemencéket helyeznének el, amelyekben helyben lehetne megsütni a kenyeret.    

A Gabonamúzeumot évente tízezren látogatják, a terület különböző nagyrendezvényeknek is helyt ad. Idén április 30-án és május 1-jén itt rendezik meg a IV. Békéscsabai Vitézi Játékokat, amelyre tízezer látogatót várnak - mondta Medgyesi Pál, a múzeum igazgatóhelyettese.

Forrás: MTI


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.