Megújult a Császár–Komjádi Uszoda

Az eltelt 40 évben most először újították fel teljes körűen az uszodát. 

A hazai uszodák felújítása és modernizálása régóta fennálló igény volt mind a nagyközönség mind pedig az élsportolók és sportszövetségek részéről - szögezte le Varga Mihály, tárcavezető. Kiemelte: a vizes világbajnokság kapcsán az egész főváros számára fontos beruházások valósulhattak meg.

A miniszter elmondta: 2010 óta számos fejlesztés készült el, illetve indult el kormánytámogatással Budán is, megemlítve többek között a Széll Kálmán tér teljes felújítását, a fonódóvillamos-beruházást, az újjáépített Klebelsberg-kastélyt, a Millenáris park kibővítését, a Gül Baba türbe és környékének rekonstrukciójárt, valamint a hidegkúti uszodafejlesztést.

Az 1806-ban megnyitott Császár fürdő mellé 1976-ban építették fel a Komjádi sportuszodát, amely az utóbbi években leromlott, méltatlan körülmények között fogadta a nagyközönséget, a válogatott úszókat, vízilabdázókat és az utánpótlás sportolókat.

A körülmények valóban méltatlanok voltak — teszi hozzá Komjádiba rendszeresen járó munkatársunk. A korábban ételmaradékokkal teli szekrények, a szennyeződéstől eltömődött, amúgy az úszóbugyogók öblítésére szánt öltözői kagylók, és fekáliától bűzlő, olykor azzal összekent, szappannal nem felszerelt WC-k láttán egy hétpróbás KÖJÁL-inspektor is kitért volna a hitéből.

Az eltelt 40 évben most először újították fel teljes körűen az uszodát – emelte ki Varga Mihály hozzátéve, hogy a mintegy hárommilliárd forintos beruházás részeként a kültéri medence gépészete, az előtér és mindegyik öltöző és kiszolgáló helyiség is megújult.

A létesítmény a vizes világbajnokság idején edzések helyszíne lesz, a nagyközönség előtt szeptemberben nyitja meg kapuit.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.