Megújult az Európában is egyedülálló templomunk

Szilvásváradot a Bükk egyik gyöngyszemeként emlegetik, ahol a természeti szépségek mellett épített különlegességekkel is találkozhatnak a turisták. Közülük kiemelkedő látnivaló a dombra épített és a falu képét uraló református kerek nagytemplom, ez a nagyságával és klasszicista stílusával Európában is egyedülálló védett műemlék. A templom felújítva várja az érdeklődőket.

Havonta több mint félezer turistát fogadnak – mondta a Turizmus Online-nak Karászi Attila lelkész –, az idegenforgalmi főszezonban viszont ennél is több az érdeklődő.

A templom felújítása már a 2000-es években különböző munkálatokkal kezdődött el. A jeles műemlék az elmúlt évtized közepén új tetőt kapott. Aztán folytatódott a felújítás további része, miután a helyi református egyházközség 2012-ben pályázott, és 26 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Leader-programhoz kapcsolódva. Ezt ötmillió forinttal egészítette ki az egyházközség tagsága. Így több mint 30 millió forintból újították fel a templom külsejét.

A munkálatok során hófehérre festették le a falakat, a kiemelkedő négy dór oszlopot, valamint a főhomlokzat előtti nyitott oszlopcsarnokot, az úgynevezett portikuszt. Az e fölötti rész pedig rézborítást kapott. Kicserélték az ablakokat, új csatornarendszerrel oldották meg a vízelvezetést, továbbá kerti bútorokat és információs táblát is helyeztek el a templom kertjében. Az elmúlt több mint egy évtizedben összesen 61 millió forintot költöttek a templom restaurálására – tudatta lapunkkal Karászi Attila.

Katolikusból református templom

Ezt az egyedülálló – a szájhagyomány szerint eredetileg katolikusoknak készült körtemplomot – Szilvásvárad egykori földbirtokosa, a katolikus vallású gróf Keglevich Miklós 40 ezer ezüst forintért építtette. Miután az akkori egri érsekkel nézeteltérésbe keveredett, a templomot a református egyháznak adományozta.

A gróf feltehetően korának jeles szakemberét, Hild Józsefet (1789-1867), a hazai klasszicista építészet egyik legnagyobb képviselőjét kérte fel a templom tervezésére. Az építését Pavolni Ferenc egykori egri mester irányításával 1837-ben kezdték el, három évvel később pedig be is fejezték. Az avatására 1842 telén került sor. A templom szomszédságában találni az 1865-ben épült harangtornyot, amelyet bádoggal fedtek be, a templomban levő padokat pedig a bánfalvi erdőből hozatott, 33 tölgyfagerendából készítette egy helyi asztalos.

A monumentális, klasszicista stílusú, kör alakú templom az elmúlt időszakban Szilvásvárad szimbólumává vált. Az épület bejáratához 12 fokos lépcsősor vezet, az épület pedig az egyszerűségével jól illeszkedik a falu népi építészetét reprezentáló környezethez. Mindez az egykori tervezők, építőmesterek és a helybeli mesteremberek tudását bizonyítja.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.