Megvan a jegy Lyon-ba: a magyarok ott lesznek a Bocuse d'Or döntőjében

Biztosította helyét a magyar csapat a Bocuse d’Or lyoni döntőjébe: Veres Istvánék a 9. helyen végeztek a tallinni Európai Válogatón.  

Október 15-16-án lezajlott a Bocuse d’Or Európai Válogatója az észtországi Tallinnban. Veres István és a magyar csapat egy rendkívül erős mezőnyben a biztos továbbjutó 9. helyen végzett.

Ilyen európai döntő még sosem volt

Minden idők egyik legrendhagyóbb Bocuse d’Or-a zajlott le az elmúlt két napban, amelyet a nagyközöség bevonása nélkül, az időpontokat kétszer is elhalasztva rendeztek meg. Mindenki, aki ott volt, egyet ért abban, hogy óriási öröm, hogy sikerült biztonságosan lebonyolítani ezt a fontos eseményt, és együtt ünnepelhetett a szakma egy ilyen kritikus időszak kellős közepén.

Felkészülés: három hónapra felfüggesztve

A magyar csapat a tavaszi megszorítások előtt már gőzerővel készült a hústémával, azonban a karanténhelyzet beálltával felfüggesztette a felkészülést három hónapra. A haltéma kötelező alapanyaga is a várthoz képest két hónappal később derült ki, június elejétől azonban a csapat visszatérhetett a Hungexpo területén található Bocuse d’Or versenykonyhába, és folytatódott a felkészülés, ekkor már a haltémával is, amelynek fő alkotóeleme az afrikai harcsa lett. Veres István séf, Molnár Bence commis és Volenter István coach minden héten hat napot készült a versenyre. A magyar csapat elnöke ezúttal minden idők legsikeresebb magyar versenyzője, Széll Tamás volt, aki ebből kifolyólag a kóstolózsűriben is helyet kapott, hogy képviselje Magyarországot.

Fürj és afrikai harcsa 

A Bocuse d’Or versenyen a csapatoknak a szokott módon két ételt kellett elkészíteniük 5 óra 35 perc alatt. A hústéma a fürjre, a haltéma az afrikai harcsára épült.

A rendkívüli helyzetre való tekintettel négy csapat is visszamondta a szereplést, mert helyzetük nem tette lehetővé a lehető legkomolyabb felkészülést. Így a mai napon 16 csapat közül tíz jutott tovább a lyoni döntőre. A világdöntő időpontja is változott, hiszen az eseménynek otthont adó SIRHA is a szokásos január végi időpont helyett május végén, június elején kerül majd megrendezésre.

Magabiztos skandináv győzelem

Veres Istvánék versenyzése közben minden a tervek szerint alakult, magabiztosan, fantasztikus csapatmunkában dolgoztak. A zsűri összefoglalója szerint elképesztő magas színvonalú volt a mezőny, és megint kiderült: a skandinávokat nagyon nehéz letaszítani a Bocuse trónról.

A hír tehát hivatalos: irány Lyon!

 

Helyezések és különdíjak:

3. helyezés: Svédország

2. helyezés: Dánia

1. helyezés: Norvégia

A legjobb commis: Finnország

A haltányérnak járó különdíj: Izland

A legjobb hústálnak járó különdíj: Franciaország

Forrás: Bocuse d'Or


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.