Melyik légitársaságnál dolgozik a legtöbb női pilóta?

A világ női, légitársasági pilótáit tömörítő International Society of Women Airline Pilots nyilvántartásai szerint mintegy 7 400 női pilóta dolgozik világszerte, ebből 1811 kapitány. Hol, mekkora a részarányuk?

A mint egy korábban vadászpilóta nő, az 56 éves Jo Shults tette le a földre nagyon szakszerűen az amerikai Southwest Airlines Boeing 737-esét, miután a gép jobb hajtóműve 31 ezer láb magasan egészen rendellenes módon kezdett viselkedni. Az esetleg női pilótákon vicceskedő pasiknak üzenheti az eset: nem azon múlik a jó pilótaság, hogy kinek, mi rejlik a nadrágjában. A női pilótákat tömörítő, Society of Women Airline Pilots adatai szerint a világ légitársaságainál 7 409 női pilóta repül. A teljes pilótalétszám 5,18 százaléka. A teljes létszámba beleszámítják az ún. nem-ALPA, vagyis a légitársasági pilóták nemzetközi szövetségéhez nem tartozó légitársaságokat is.

A Statista.com által közölt lista így néz ki (a százalékos arány után sorrendben szerepel a pilóták teljes száma, a női pilóták száma, a női kapitányok száma a forrásul használt International Society of Women Airline Pilots 2018. januári adatai alapján):

United: 7,4%, 12651/934/285

Lufthansa: 7%, 5400/375/54

British Airways: 5,9%, 4180/245/52

Air Canada: 5,5%, 3700/202/37

TUI: 5,3%, 151/8/?

KLM: 5,2%, 2700/140/?

jetBlue: 5%, 3552/176/38

easyJet: 5%, 3300/164/62

Air New Zealand: 4,7%

Delta Airlines: 4,5%, 14349/650/97

American Airlines: 4,4%, 14200/626/150

Qantas: 4,3%, 1991/86/?

Cathay Pacific: 3,7%, 3500/130/17

Southwest: 3,6%, 8505/306/121

Virgin Atlantic: 3,2%, 842/27/7

Emirates: 1,5%, 4000/60/15

Norwegian: 1%, 2329/24/11


Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.
Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál

Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál 

Március 28-án és 29-én 430 járat nem indul el a tervek szerint, a leállás az közel 52 000 utast érinthet. 
A Wizz Air bevezette az Airbus innovatív megoldásait

A Wizz Air bevezette az Airbus innovatív megoldásait 

A MATe Suite egy felhőtechnológiára épülő szolgáltatási platform, amely e-tréninget és vizsgákat foglal magában.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.