Melyik legyen az év hala? Szavazzon!

Az angolna, a fürge cselle és a jászkeszeg van versenyben.

Az angolna (Anguilla anguilla), a fürge cselle (Phoxinus phoxinus) és a jászkeszeg (Leuciscus idus) verseng a 2021-es év hala címért, amelynek odaítéléséről a Magyar Haltani Társaság honlapján szavazhatnak az érdeklődők.

A korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász, a menyhal, a magyar bucó, a kecsege, a compó, a harcsa, a balin, a vörösszárnyú keszeg, míg idén a süllő érdemelte ki az év hala címet. Az eddigi gyakorlatot követve a most indított közönségszavazás győztesére sem vár egyéb jutalom, mint hogy nagyobb figyelem övezi majd a tudományos kutatásban és az ismeretterjesztésben.


 A társaság kezdeményezésének legfontosabb célja minél szélesebb körben ismertté tenni és népszerűsíteni őshonos halainkat. Évről évre horgászok és szakemberek javaslata alapján választják ki a szavazásra érdemes három halat. A szempontok között elsődleges, hogy a hármasból mindig akadjon őshonos, a horgászok által kedvelt, illetve védett hal.
A mostani jelöltekről alakját és mozgását tekintve is kígyószerű, akár méteres hosszt is elérő angolna különleges halunk, hiszen annak ellenére őshonos, hogy a Sargasso-tengerben ívik, mert eredetileg természetes úton jutott vizeinkbe. Mióta telepítése megszűnt, ritkán kerül elő, és Európa más tájain is megfogyatkozott, pedig gasztronómiai értéke magas.
Az apró, legfeljebb 8-10 centiméteres fürge cselle eurázsiai elterjedésű faj, amely főként a hegy- és dombvidéki patakokban él, de ott sem általános. A férgektől a vízbe hulló rovarokon át az algákig és a növényi részekig, magvakig mindent elfogyaszt, ezért még a nagyon kis vízhozamú, igen szerény táplálékkínálatú vízfolyásokban is képes fennmaradni. A környezeti változásokra azonban érzékeny, állományai visszaszorulóban vannak, ezért védett.
Az ezüstös pikkelyű, rendszerint vöröses alsó úszóiról is felismerhető jászkeszeg áramláskedvelő faj, elsősorban folyóink alföldi és dombvidéki szakaszait kedveli. Jelentősebb vízfolyásokban és csatornákban az ország egész területén megtalálható. Főként kisebb gerinctelen állatokkal táplálkozik, nem ritkák a 30 centimétert meghaladó példányai. Húsa szálkás, de sütve és főzve egyaránt ízletes.
    Szavazni a szervezet honlapján (http://haltanitarsasag.hu/azevhala_hu.php) lehet, mely a választható fajok képe mellett információval szolgál azok környezeti igényeiről, hazai elterjedéséről és jelentőségéről is.

A voksolás december 31-én éjfélkor zárul, végeredményét a hagyományoknak megfelelően ezúttal is az új év első napján hirdeti ki a Haltani Társaság. 

Forrás: MTI


Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.
Törzshely a Pesti Broadway-n

Törzshely a Pesti Broadway-n 

Március 23-a este, egyetlen karszalag megvásárlásával részt vehetünk a Színházak Éjszakája összes eseményén.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.