Mesevár a nógrádi dombok ölelésében

Hiába tépázták meg a XX. század viharai, most újra régi fényében pompázik az egykori acsaújlaki Prónay- Patay kastély, amely augusztustól várja a látogatókat. A Prónay család Turóc vármegye legrégibb előkelő nemes családjainak egyike. Első ismeretes törzse 1279-ben, IV. Béla királytól szerezte birtokát, Tót-Prónát. A család tagjai már akkor kitűntek vitézségükkel és innentől kezdve egészen a XX. századig vármegyei és országos hivatalokat viseltek.

A nemzetség több bárói és nemesi ágra oszlik. I. Prónay Gábor nevéhez fűződik a legvagyonosabb, Pest vármegyei bárói ág megalapítása, akit Mária Terézia 1770-ben fivérével, Lászlóval, együtt bárói rangra is emelt. Prónay Albertet 1860-tól koronaőrnek választották, így a család a királyi koronát is őrizte. I. Prónay Gábornak köszönhetően hatalmas könyvtárra tettek szert, ahol olyan régiségek is helyet kaptak, mint Báthori István és Bethlen Gábor kardjai, Apafy Mihály fejedelem ostáblája. A XVI. században áttértek az evangélikus hitre. Ettől kezdve jelentős tevékenységet fejtettek ki az evangélikus egyház és a hitélet szervezésében is.

A Prónayak törekedtek a korszerű műveltség, tudás megszerzésére, hazai és külföldi egyetemeken folytattak tanulmányokat. A család egyik tagja, Prónay III. Gábor 1860-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. A XX. századra a birtok hitbizománnyá alakul, és minthogy a kastélyt így Prónay Dezső lánya, Ifigénia nem örökölhette, neki a báró Acsa-Újlakon egy másik kastélyt építtetett (Prónay-Patay-kastély). Ezt a kastélyt a II. világháború után az állami gazdaság használta, később kastélyszállóként üzemelt. Az acsaújlaki kastély 85 millió forint uniós támogatást nyert el 2011-ben, egy a hazai viszonylatban unikális élménycentrum kialakítására. A felújítás 2011 júniusában kezdődött el, és 2012 júniusában fejeződött be. A kreatív turisztikai szolgáltatások 2012 augusztusától lesznek elérhetőek az érdeklődők számára.

További információk a www.acsaujlakikastely.hu honlapon.

Téglavető cigányok és a hosszú élet titka

Különleges történetekben bővelkedik a kastély múltja. A báró mindent helyben akart megoldani az építkezés során, így helyi téglából emelték a falakat, amelyeket cigányok vertek illetve égettek. Csővár településen kitermelt mészkőből, illetve romhányi kőből építették a kastélyt helybéli iparosemberek. 1910-ben alakították ki a kastélyt körülölelő parkot, ahová a báró felvidéki birtokaikról telepítettek át rengeteg növényt. A báró jószívű volt, az egyik tehenész tehetséges gyerekét is taníttatta, aki később két doktorátust szerzett. A kastély első úrnője, Ifigénia fiatalasszonyként kapta meg a birtokot. 92 esztendőt élt, és az acsai evangélikus templom kriptájában van eltemetve. Három fiúgyermeke szintén hosszú életűnek bizonyult: egyikük 101 évet élt, a másik 99 évesen hunyt el, a legfiatalabb fiú, Patay Pál régészprofesszor jelenleg is él.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.