Mesterek vacsoráztattak a Borostyánban, ami nem égett le

A WACS gasztronómiai világszövetség prágai európai döntőjében sikeresen szerepelt csapat főzött az MNGSZ mestervacsoráján.

Bő négy évtizeddel ezelőtt és nem sokkal az MNGSZ 1968-as megalakulását követően, indult útjára az első mestervacsora, amikor is kiadásra kerültek a szövetség első mesterszakács, mestercukrász és éttermi mester címek. Az elmúlt évtizedek során az esemény megrendezésre került már az ország szinte minden régiójában, hiszen rendhagyó módon mindig más és más helyszín ad otthont a jeles eseménynek.

Két év után pedig ismét visszatért az ország keleti részébe és a 2005-ös debreceni Kölcsey Központ után, ezúttal most különleges atmoszférával rendelkező nyíradony-tamásipusztai Borostyán Med Hotel**** adott otthont a rangos eseménynek.

A mozgalmas hétvégén egy nem várt technikai probléma is fokozta az izgalmakat a Borostyán szálloda életében, ugyanis a wellness részleg egyik szaunájában kisebb tűz keletkezett. Mint azt a kastélyhotel igazgatójától, Gráf Orsolyától megtudtuk, a tűzeset a szálloda és a wellness központ működését nem befolyásolja, a helyreállítás folyik, így a szaunavilágot hamarosan újra birtokba vehetik a vendégek. 

A mestervacsora során ezúttal is 6 fogásos fine dining gálavacsora várta a vendégeket, akik az ország minden szegletéből érkező gasztronómiával foglalkozó szakemberek és kísérőik voltak.

A vacsora vezető séfje ismét Volenter István (67 Étterem és Bisztró, Székesfehérvár) volt. A szokások szerint a vacsora elkészítésében fontos szerepet töltöttek be az avatandó mesterek, akiknek ez az utolsó lépés a mesteri címhez vezető úton. Az idei alkalom igazán különleges volt, hiszen a menüsor a WACS gasztronómiai világszövetség prágai európai döntőjében első helyezést elért, és ezzel a 2018-as malajziai világdöntőbe jutott Adamek Balázs séf és Maczák Anna cukrász séf menüsorai alapján épül fel, természetesen Volenter István vezető séf kiegészítéseivel. Így mindenki testközelből kaphatott ízelítőt két versenymenü részleteiből. A szervezők ezt mind igazi meglepetésnek szánták, így csak a gálaest előtt 3 nappal árulták el a résztvevőknek.

Szintén a csapat tagja volt még Murányi Mercédesz Balázs commis-ja (junior segítő a versenyen) és Varga Dóra cukrász is, aki szintén október elején vett részt az ifjú szakmunkások világversenyén, a WorldSkillsen, Abu Dhabiban. A vendégek között pedig ott voltak az október közepén megrendezésre került BBQ világbajnokságon (Limerick, Írország) indult magyar BBQ válogatott tagjai is, akik remek teljesítménnyel és eredménnyel térhettek haza. Az idei évvel 6 mesterszakács, 1 éttermi mester és 2 mestercukrász várományosa a kitüntető címnek. Az est két házigazdája Krivács András a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke és Barabás Zoltán a szövetség éttermi alelnöke, a debreceni Barabás Étterem tulajdonosa voltak.

A mestervacsoráról itt láthatnak videoösszeállítást.

 

 


Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában?

Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában? 

Van tippje? Most egy friss felmérés adatai alapján eláruljuk a helyes megfejtést. És annyit segítünk, hogy közreadunk egy fotót az első helyen végzett ország fővárosáról.
A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását

A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását 

A vállalat bejelentette hogy elindítja a Wolt Ads-et annak érdekében, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa.
Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen

Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen 

Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is.
Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég

Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég 

A két hónapja feladott hirdetésben a Mere beszerzési menedzser pozícióra keres munkatársakat.
Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön

Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön 

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a teljes egészében hazai tulajdonú Roastar Zrt.
A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának

A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának 

A limitált kiadású dobozok Nagy-Britanniában már megvásárolhatók.
Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai

Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai 

A két borválogatás ezúttal az olasz Veneto, illetve a magyar Villány lankáin termett szőlőkből készült.
Itt a vége: megtiltják az energiaitalok fogyasztását 18 év alatt

Itt a vége: megtiltják az energiaitalok fogyasztását 18 év alatt 

Tizennyolc év alattiaknak tilos lesz energiaitalt eladni – erről tárgyalt csütörtökön a parlament.
Első ízben adták át a Sakura-díjat

Első ízben adták át a Sakura-díjat 

A Toyota elvei mentén tüntetik ki a legkiválóbb magyar vendéglátókat
Érkezik a Mere? Minden, ami eddig tudható az orosz diszkontláncról

Érkezik a Mere? Minden, ami eddig tudható az orosz diszkontláncról 

Hogyan terjeszkedik Európában a hard diszkontlánc? Miben más a többi diszkonttól, mitől sikeres? Miért fontos számukra a magyar piac?

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.