Mi az a kombószálloda?

Az AccorHotels magyarországi Mercure szállodái számára 2018 a megújulás éve. Tavasztól a Mercure Budapest Buda és a Mercure Budapest Korona vendégei már felújított szobák kényelmét élvezhetik a fővárosi látogatásuk során. A Mercure Budapest Buda különösen érdekes lehet az utazók számára, hiszen Magyarországon először valósul meg két hotelmárka, a Mercure és az ibis kombinációja egy szálloda épületén belül.

Idén tavasszal fejezték be a budapesti Mercure szállodák tavaly indult teljes felújítási programjának a következő ütemét, melynek köszönhetően a szobák jelentős része új megjelenést nyert. A munkálatoknak köszönhetően a Mercure Budapest Buda 400 szobájából 160, a Mercure Budapest Korona 420 szobájából 101 szoba kapott teljesen új külsőt. A Mercure Budapest Buda teljes felújítása jövő év elejére készül el, melynek befejeztével 400 új szobával és teljes körűen átalakított közösségi terekkel, étteremmel várja majd vendégeit a hotel. A Mercure Budapest Korona teljes körű átalakítási munkálatai 2020 elején fejeződnek majd be, míg a harmadik fővárosi Mercure szálloda, a Mercure City Center hamarosan elnyeri végleges formáját. „Budapest egyre vonzóbb úti cél mind a szabadidős, mind az üzleti, mind pedig a kettő ötvözetének számító „bleisure” utazók körében. Trendi és egyben biztonságos város is. A felújítási munkálataink során már szem előtt tartottuk az Y és a Z generációs utazók igényeit és fogyasztói szokásait.” – tette hozzá Sabina Bartyzel, a magyarországi Novotel és Mercure szállodák regionális üzemeltetési igazgatója.

A megújult szállodák közül a legmeghökkentőbb változások a Mercure Budapest Budában történnek, hiszen a 400 szobával rendelkező hotelből Magyarország első kombószállodája lesz. Az épület első három emelete ibis szállodaként, míg a többi szint a Mercure sztenderdeknek megfelelően folytatja működését. Ez összesen 150 ibis és 250 Mercure szobát jelent, melyekből a felújítás első szakasza során 60 ibis és 100 Mercure szoba készült el. Az egyedülálló koncepció megvalósításával a hotel optimalizálni tudja kapacitásait, illetve képes mindkét szálloda vendégkörét egyszerre kiszolgálni.

Budapest az elmúlt években egyre előkelőbb helyet foglal el Európa legkedveltebb úti céljai között, ezért fontos, hogy a Mercure szobái a mai igényekhez igazodjanak, és látogatóik számára felejthetetlen vendégélményt nyújtsanak. A Mercure szállodák kialakítása során nagy szerepet játszik a helyi inspirációk beépítése a megjelenésbe, így további érdekesség, hogy a megújult szállodák design elemei Budapest védjegyeit mutatják be. A Mercure Budapest Budában megjelenik a budai várnegyed közelsége, melynek hangulata már a szobákban érezhető, illetve a Dunán átívelő hidak kerülnek a fókuszba, így jelennek meg a nyitott helyiségekben hídépítésre utaló részletek vagy a folyó vonalai az absztrakt mintájú padlózaton. Míg a Mercure Budapest Koronában a főváros múltja fedezhető fel, hiszen a város ékessége, a budai vár, a történelem során hosszú évekig szolgált a magyar királyok lakhelyéül. A falra festett koronák, és egyéb uralkodói attribútumok modern formában idézik meg a régmúlt időszak szellemét.

Az AccorHotels számára kiemelt fontosságú a környezettudatos szállodaüzemeltetés, ezért mindhárom hotel felújítása során olyan megoldásokat alkalmaztak, melyek igazodnak a csoport környezetvédelmi programja, a PLANET 21 követelményeihez. A Mercure szállodák mindegyikében LED égők biztosítják a világítást, a szobákban víztakarékos csapok, valamint Fan Coil-ok találhatóak, melyek hűtésre és fűtésre egyaránt használhatóak, energiatakarékosak és könnyen szabályozhatóak.

Forrás: Vendég & Hotel


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.