Mi lesz az egri Dobó-szoborral?

A pletyka igaz, tényleg jelentősen átalakul Eger központja a közeljövőben: a lovasszobrot valóban áthelyezik a Dobó térről, de a város jelképének számító Dobó István-szobor a helyén marad. A hamarosan induló, több milliárd forint értékű nagyszabású fejlesztésekről, az idegenforgalmi főszezon nagyrendezvényeiről, valamint a másfél évvel ezelőtt létrejött egri TDM-szervezet eddigi eredményeiről hallhattunk a minap a hevesi megyeszékhelyen. Munkatársunktól

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Habis László polgármester elmondta, hogy a 4,5 milliárd forintos városmegújító program elsődleges célja, hogy a belváros a helyiek igazi találkozóhelyévé váljék. Ennek érdekében növelik a szabad tereket, szanálnak és felújítanak épületeket. A városháza udvara rendezvényhelyszínné változik, a Dobó téren nagyobb egybefüggő szabadterületet alakítanak ki, emiatt költöztetik a lovasszobrot a várba. A fejlesztéshez a város 3,1 milliárd forintos támogatásban részesül a regionális operatív programból. Megújul egyebek mellett a Minorita-templom, a Szenátor-ház, a Kolping Ház és az Irgalmasok kápolnája homlokzata. Egységesebbé válik a Kis Dobó tér megjelenése. Modernizálják az Eger-patak belvárosi szakaszát, kerékpárutat is építenek. Feltárják és bemutatják a turisták számára a Valide Szultána török kori fürdő romjait.

A belvároson túl

Fejlesztések nem csak a centrumban lesznek. A Szépasszonyvölgyben Márai Aktív Turisztikai Látogatóközpont épül, szabadtéri színpaddal. A projektre 323 millió forintos támogatást nyert el a város. A szőlészetet és a bortermelést bemutató látogatóközpont mellett ügyességi kalandpark, 600 férőhelyes szabadtéri színpad és a helyi TDM-szervezet információs pontja is helyet kap a komplexumban. Ökoturisztikai túraútvonalat is kialakítanak a völgyben.

Nagyszabású elképzelés az Érsek kertbe tervezett Agria Agóra épületegyüttes, amely a város új közösségi létesítményeként kulturális rendezvények helyszínéül és civil szervezetek otthonául is szolgálna. Egymilliárd-hétszázötvenmillió forint támogatást nyertek el a projektre.

Interaktív kiállításokkal és szabadtéri színpaddal bővül a Tűzoltó Múzeum, 215 milliós támogatásból.

Az Egri Érseki Palotában látogatóközpontot alakítanak ki, közel egymilliárd forintos támogatással. A fejlesztés keretében az érseki dolgozószoba, a könyvtár, az érseki ruhatár, kincstár és képtár, valamint a palota megújuló díszkertje is megnyílik a városlakók és a turisták előtt.

És a sornak nincs vége: az egri Líceum három év alatt több mint ötmilliárd forintból újul meg. Az oktatási létesítmények rekonstrukciójának célja a természettudományi képzés feltételeinek javítása.

Nem maradhat ki a fejlesztések közül az egyik legfőbb egri vonzerő, a vár. 1,7 milliárd forintos támogatással új attrakciókat alakítanak ki: új kiállításokat rendeznek be és múzeumi bolt is nyílik. Történelmi játszótár várja majd a kicsiket. Helyreállítják a Szép-bástyát és kiépítik a Várfalsétányt.

A fürdő sem maradhat ki a sorból: ott közel kilencszázmillió forintos beruházással (50% körüli támogatási aránnyal) turisztikai fejlesztéseket hajtanak végre: 4 csúszdamedence, bébimedence, két új fedett gyógymedence épül, valamint egy meglevő medence megosztásával egy wellness- és egy élménymedencét alakítanak ki.

Az Ifjúsági Házból 500 milliós támogatással Kepes György Nemzetközi Művészeti Központot hoznak létre.

Cselebi és az Egri Csillag

Orosz Lászlóné, a város Kulturális és Idegenforgalmi Bizottságának elnöke arra az örvendetes tényre hívta fel a figyelmet, hogy az idén az első negyedévben az országos átlagot 3%-kal meghaladó növekedést produkált az egri turizmus jóformán minden mutatószám tekintetében. A turisztikai főszezonban pedig a nagyszabású rendezvényeknek köszönhetően az idén várhatóan tovább nő a forgalom. Az idei, immár XV. Egri Bikavér Ünnepet ezért most első ízben nem a Dobó téren, hanem a jóval tágasabb és hűvösebb Érsek kertben rendezik meg július 7-10. között. Az idei fesztiválon mutatkozik be a nagyközönség előtt a város új fehérbor-márkája, az Egri Csillag, amelyet kizárólag négyféle, Kárpát-medencei szőlőfajta borának házasításával állíthatnak elő a termelők. A szervezők az idén négy naposra bővítik a rendezvényt, később egy hetes is lehet majd.

Néhány nappal később (július 14-17.) már indul a Középkori Piactér, majd a Végvári Vigasságok nevű esemény, amelyeket együttesen Történelmi Vigasságok néven reklámoznak. A Középkori Piactéren hazánk történelmi hagyományőrző csapatai mutatkoznak be, de az idén a vendég Törökország jóvoltából Evlia Cselebi világutazóra emlékezve Cselebi Fesztivált is rendeznek.

Júliusban és augusztusban minden hétvégén ismét lesznek színvonalas színházi előadások az Agria Nyári Játékok keretében, ilyen például a Zrínyi 1566 vagy az Egri csillagok című történelmi musical.

Garantált borkóstolás a Völgyben

Dancsok Ágnes, a helyi TDM menedzsere a szervezet megalakulása óta eltelt időszak legfontosabb eseményeit és terveit osztotta meg a hallgatósággal. A szervezet a Művészetek Háza Eger Nonprofit kft. átalakításával jött létre, miután a korábbi kizárólagos tulajdonos városi vagyonkezelő mellé beszállt az önkormányzat, az Agria Nyári Játékok kft., valamint a turizmusban érintett öt helyi egyesület. A szervezethez így ma már több mint 200 szolgáltató csatlakozik. Az elmúlt időszakban megújították az egri Tourinform-irodát, több kiállításon és vásáron képviselték a települést, új arculattal jelentették meg a kiadványaikat, illetve elkészült a Kaland és Játék című interaktív városnéző program, amelynek segítségével idegenvezető nélkül fedezhetjük fel Eger látnivalóit. Bővítették a garantált programok körét: áprilistól novemberig a Szépasszony-völgyben a vendégek naponta két alkalommal meghatározott időben biztosan részt vehetnek borkóstoláson. 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.