Mi lesz az idei Borfesztiválon?

Szinte hihetetlen, de 25 éve nyitotta meg először kapuit a Budapest Borfesztivál. Együtt nőtt fel a rendszerváltás után újjáéledő borkultúrával: támogatta a kilencvenes évek nagyjait, kihagyhatatlan és nemzetközi tömegrendezvénnyé vált a kétezres évek elején, és rendületlenül segíti a generációváltást napjainkban is.

Idén a Borfesztivál 25. születésnapja különleges alkalmat ad arra, hogy a magyar borkultúra megújulásának emblematikus alakjaival közösen tekintsünk vissza az elmúlt közel három évtizedre a kétnapos Boregyetemen. A hosszú évek óta megrendezésre kerülő, népszerű rendezvényen, szeptember 5-én, hétfőn, izgalmas utazást tehetünk a kilencvenes és a kétezres évekbe, majd napjaink trendjeihez visszatérve áttekinthetjük, mi változott a borkészítés, a gasztronómia és a borfogyasztási szokások terén. Mindezt persze a korszak meghatározó borait kóstolva!

Szeptember 6-án rendhagyó módon egy igazi gourmet csemege a Boregyetemen: kávékurzus a Nespresso-val! Minden, amit a kávéról tudni szeretne: honnan jön, hogyan készül, hogyan kóstolja, és hogyan ismerje fel az igazi minőséget. Kóstolóval egybekötött érdekes tapasztalatszerzést kínálnak a szakemberek. Az élmény teljességéért kiváló minőségű borok megízlelésére a második napon is lehetősége nyílik a vendégeknek.

Pár Borpár - szakmai kóstolók a Budapest Borfesztiválon. A szakmai kóstolókon az előre meghirdetett borpárok bemutatásával, kóstoltatásával a borászok szakmai érdekességeket mutathatnak meg. A látogatók visszajelzéseket gyűjthetnek az új technológiai megközelítések eredményeiről, amely egyfajta „tesztkóstolás” lesz a hozzáértő közönség számára. A borászok a borpárokat „egyet fizet – kettőt kap” rendszerben kóstoltatják meg, hiszen a borpár egyik fele ingyenes lesz. A programhoz csatlakozó kiállítók a kóstolás lehetőségét saját standjuknál biztosítják, személyesen a borász, vagy egy megfelelően jártas szakember vezetésével.

Taste of Hungary: Magyarország legszebb borai. A különleges szakmai program elsődleges célja az, hogy szigorúan válogatott borokon keresztül felhívja a figyelmet a magyar borok sokszínűségére, a helyi szőlőfajták és hazai borstílusok sajátosságaira. A rendezvényen kiállító több mint 200 borászat az ország összes termőhelyét, és szinte összes szőlőfajtánkat lefedi. Ebben a zavarba ejtően sokszínű kínálatban nyújt segítséget a Borfesztivál: a tematikusan kialakított kóstoló útvonalakon keresztül elsősorban a hazánk borkultúráját kevésbé ismerő külföldi vendégeknek, valamint a borfogyasztással még épp csak ismerkedő hazai látogatóknak nyújt iránymutatást a rendezvény. A Borfesztivál célja, hogy minél több hungaricum szőlőfajtából készített bort és egyéb magyar borkülönlegességet megismerhessenek és megkóstolhassanak a vendégek.


Nagyszerű művészek, előadók műsorát élvezhetjük az idei évben először, két színpadon. Lesznek új fellépők, és számos olyan vendég is, akik nem először zenélnek a Borfesztivál közönségének. A világzene legkedveltebb magyar együttesei, népzene, néptánc, és jazz teszi felejthetetlenné a Borfesztiválon eltöltött órákat. Az első napon, csütörtökön a Fesztiválszínpadon a Csík Zenekar koncertje garantálja a felhőtlen kikapcsolódást. Pénteken Szabó Balázs Bandája szórakoztatja a közönséget, amely a magyar népzene, a rock, a pop és a funk határait mossa egybe. Idén ismét a Borfesztivál keretei között, a Magyar Jazz Szövetséggel közösen kerül megrendezésre szombaton a Magyar Jazz Napja. A 2016-ban jubileumi születésnapjukat ünneplő magyar jazz-zenészek kápráztatják el a látogatókat a Fesztiválszínpadon és a Kamaraszínpadon egyaránt. A Magyar Jazz Napja keretében színpadra lép Egri János együttese, amely számos hazai és nemzetközi jazzfesztivál állandó résztvevője. A délután további részében az Equinox és Borbély Mihály különleges zenei élményt nyújtó közös előadását élvezhetik a Borfesztivál látogatói, valamint a Binder Károly Quartet kápráztatja el a vendégeket. Este a Sárik Péter Trió garantálja az emlékezetes kikapcsolódást, amely Berki Tamás társaságában lép fel. Az este zárásaként a Budapest Ragtime Band ad koncertet Kelemen Angelikával és Muck Ferenccel kiegészülve. Szombaton a Kamaraszínpad műsorát a Balogh Tamás Quartet előadása, továbbá az Oláh Krisztián Trió fellépése színesíti. A Borfesztivál utolsó napján, vasárnap a népzenéé és a néptáncé lesz a főszerep. A Kertész Táncegylet, a Vadrózsák Néptáncegyüttes, a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes, valamint a Fitos Dezső Társulat látványos színpadi előadása ragadja magával a borkedvelő közönséget. A fellépők műsorát Pál István Szalonna és Bandája zárja.

Színes, látványos, táncos-zenés forgatag a szőlő- és bortermelő eleink tiszteletére, a Budai Vár utcáin a szeptember 11-én, vasárnap 13 órától megrendezésre kerülő Szüreti felvonulás ésa Népzenei és Néptánc Gála ünnepén. Igazi látványosság, ünnepi hangulat, amely a régmúlt szüreti mulatságait idézi fel. A menetet a borrégiókból érkező, egyedi népviseletben pompázó, néptánc és hagyományőrző együttesek, Magyarország borvidékeinek elöljárói, borrendjeinek, borbarát egyesületeinek tagjai alkotják. Az események együttműködő partnere a Magyar Művészeti Akadémia.

Ahogy a bor nélkülözhetetlen része a gasztronómiának, úgy Borfesztivál sincs változatos kulináris élvezetek nélkül. A Borfesztivál célja évek óta az, hogy széles kínálatot biztosítson a hagyományos fesztiválkonyhától a street foodon át a gourmet különlegességekig, hogy mindenki megtalálja a kedvére - és a borához - való falatokat! Újdonságok és régóta kedvelt klasszikusok egyaránt megtalálhatóak a gasztronómiai kiállítók között. Gourmet vonalon tiszteletét teszi a sokak számára szinte kultikus, újlipótvárosi Sarki Fűszeres, amely először jelenik meg a fesztiválon. A prémium különlegességek szerelmeseit újra várja A Szarvasgomba Világa, és új, nagyobb helyen - ezúttal a Tokaji Udvarban- jelenik meg a Gerbeaud Café,  hogy ne kelljen messzire menni egy aszúért a süteményekhez. Az édes életet néhány standdal odébb a Bolka Bonbon és a Molnár's Kürtőskalács teszik teljessé.

Igazi street food orgiával is készül a látogatóinak a Borfesztivál: a Gasztro Sétányra érkezik a Low Cost Gourmet Trailer a már jól ismert Montenegrói Gurman - Reinpold's KOLBice - Bakker hármas mellé. Nem kell messzire menni az igazi olasz falatokért, csak pár lépés a Balatoni Udvarban a Kométa Corner. A burgerrajongók ideális célpontja a Budapest Burger és a Szittya Buci, míg a sajtkedvelők tobzódhatnak a SZEGA Market, a SZEGA Nemzetek Sajtversenye vagy épp az NG Sajtterasz kínálatában. Az igazi, hamisítatlan fesztiválkonyha is jelen lesz: a rendkívül sokszínű Országkonyha az Oroszlános Udvarban, míg az ízletes, házias fogásokat szállító Csülök Bár a keleti teraszon gondoskodnak arról, hogy senki ne maradjon éhes. Étel és bor után pedig elengedhetetlen a kávé, a Borfesztivál idei kávépartnere a Nespresso, amely minden, szeptember 1-ig elővételes jegyet vásárló vendéget meghív egy csésze espressora!

A Borfesztivál már-már elengedhetetlen része a Butlers lakberendezési üzlet által impozánsan kialakított Butlers Borkvíz Bár interaktív sátor, ahol számtalan, borral kapcsolatos érdekesség található. A NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatósága segít abban, hogy bárki kóstolhasson autentikus borokat, valamint hogy megtanulja megkülönböztetni a hibás bort az egészségestől. A borhibák szakszerű ismerete nem csak a szakértőktől elvárt tudás, hanem minden, magát tudatos fogyasztónak tartó borbarát elengedhetetlen ismerete. A NÉBIH segít mindenkinek e tudás megszerzésben gyakorlati példák bemutatásával. A sommelier képzések elengedhetetlen kellékei az illatfiolák, melyeket a Borfesztiválon ki is lehet próbálni: a különböző illatokat megismerve fontos támpontot kaphatunk ahhoz, hogy milyen illatjegyeket kell keresnünk a különböző fajtájú borok kóstolásakor. A játék végén mindenki megpörgetheti a NÉBIH szerencsekerekét, az ajándék pedig garantált! A játékban részt vehet bárki, aki a helyszínen érvényes e-mail címmel regisztrál. Az esemény támogatói a Butlers és a NÉBIH.

Aki a Borfesztivál forgatagában, ám nyugodt környezetben, terített asztalnál szeretné elfogyasztani ebédjét vagy vacsoráját, az megteheti a Barokk kapu alatt elhelyezkedő kényelmes és exkluzív Budapest Terrace-on. Előre lefoglalhatja helyét, nem kell sorban állnia sem a Borfesztivál belépőjegyért, sem a finom falatokért. A sok séta, a borozgatás vagy a koncertek után pár órára megpihenhet, és kényelmesen étkezhet barátaival, családjával. A „Terített asztal” jegy magában foglalja a Borfesztivál napi belépőjegyet soron kívüli bejutással, 2 órányi időtartamra exkluzív helyen egy terített asztalt egy háromfogásos ebéddel vagy vacsorával, és VinAgora díjnyertes borokkal.

A Jótékonysági Borárverés idén 18. alkalommal az emberi összefogásról ad tanúbizonyosságot, ahol a szőlő- és bor ágazat sikeres vállalkozói segítenek rászoruló embertársaikon. A Máltai Mentő üzemeltetése, a műszerek és gyógyszerek pótlása komoly anyagi terhet jelent a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számára. A szolgálat senkitől nem kap pénzt munkájáért, ezt a máltai mentősök úgy mondják: jutalmuk a megmentett élet. Az árverésen befolyt összeget a 27 éves Magyar Máltai Szeretetszolgálat mentési projektje javára gyűjtjük. Az idei megújulást az Axioart online aukciós partner biztosítja, amelynek segítségével lehetőség nyílik valós idejű online licitálásra is, ezzel teremtve rendkívül széles társadalmi nyilvánosságot a programnak.

Isa Schneider kiállítás – Demetervin Extra Brut pezsgő bemutató. A 25. jubileumi Budapest Borfesztivál keretében kerül bemutatásra Isa Schneider Szőlő és Bor című kiállítása az E-Galériában, a Művészetek utcájában, a Falk Miksa utca 8. szám alatt. A szeptember 7-i megnyitón a közönség a festmények csodálata közben az alkotó megzenésített borverseit is meghallgathatja. A művésznő kérésére ez lesz a Demetervin Extra Brut 2014 pezsgő bemutatója is egyben. Így a pincészet 2002 óta készülő nyerspezsgő kísérleteinek a Chateau Vindent-el együttműködésben készült első forgalomba kerülő tétele is a rangos esemény kísérője lesz.


Számtalan program, szolgáltatás biztosít még kellemesebb borozgatást. A kisgyermekes családok számára is remek szórakozást, kikapcsolódást kínál a Borfesztivál. Szombaton és vasárnap 12 és 18 óra között kézműves foglalkozás várja a kicsiket szüleikkel az Oroszlános udvarban. A legkisebb vendégek hozzáértő felnőttek segítségével bontakoztathatják ki fantáziájukat és alkotóképességüket. A környezettudatosság jegyében a foglalkozások középpontjában a parafa dugók ismételt felhasználása áll: a gyermekek különböző játékokat, ajándékokat és díszeket készíthetnek. Természetesen az alkotásban a felnőttek is részt vehetnek. E két napon ingyenes arcfestéssel válhatnak a gyerekek igazi fesztiválozókká. Az idén 25 esztendős SPAR standján a fesztivál ideje alatt szakmai bemutatók és borkóstolók is megrendezésre kerülnek neves hazai borászok közreműködésével.

A fesztivál ingyenes és biztonságos vezeték nélküli internetét a 100 ezernél is több regisztrált felhasználóval rendelkező WifiZone biztosítja, megkönnyítve ezzel a kiállítók és a színpadműsorok közti tájékozódást, a barátokkal való kapcsolattartást és az élmények megosztását a közösségi média felületeken. A WifiZone hálózatába gyorsan és egyszerűen Facebook-fiókkal vagy email címmel regisztrálhatnak a felhasználók. Az egységes hálózatnak köszönhetően a már korábban regisztrált felhasználók okoseszköze a Borfesztivál területén is automatikusan csatlakozik majd a wifihez, akik pedig most, a Budai Várban lépnek be először a WifiZone-ba, a későbbiekben már az automatikus csatlakozás előnyeit élvezhetik.

Forrás: Vendég&Hotel Online


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.