Mi lesz veled, magyar pálinkafőzés?

Az Európai Bíróság rövidesen ítéletet hoz a szabad pálinkafőzés miatt magyarország ellen indult kötelezettségszegési eljárás ügyében. Előzetes értesülések szerin a bíróság mindenképpen „elmeszeli” Magyarországot, vagyis kimondhatják, azok is kötelesek jövedéki adót fizetni, akik évente 50liternél kevesebb pálinkát főznek. A Destillata budapesti díjátadóján Budai Gyulát, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárát és Vértes Tibort, az Agárdi Pálinkafőzde egyik tulajdonosát és főzőmesterét (egyben az „Év főzőmesterét”) kérdezte erről az Élelmiszer Online.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Budai Gyula: Meggyőződésem, hogy a magyar kormány jó döntést hozott 2010-ben, amikor megengedte a házi pálinkafőzést. Ez a lépés óriási lendületet adott a főzésnek – úgy minőségben, mint mennyiségben –, és jótékony hatással volt a pálinkafogyasztás kultúrájára, illetve lehetővé tette a korábban fel nem használt gyümölcsmennyiség hasznosítását is. Nem értem az Európai Unió álláspontját ebben a kérdésben. Úgy gondolom, a magyar kormánynak kötelessége a korábbi álláspontját képviselni. Elmegyünk a végsőkig, hiszen a pálinkafőzés több száz éves tradíció, nemzeti hagyomány Magyarországon, ez vitathatatlan, és nem hinném, hogy ezt a szabályozást az EU bürokraták elképzelései szerint kellene átalakítanunk. Nem akarok párhuzamot vonni, de a fehérakác ügyében – bár ott már visszavonulót fújt Brüsszel – hasonló ámokfutást láthattunk. A pálinkafőzés ügyében hamarosan megszületik a döntés, és ha valóban „elmeszelik” Magyarországot, mi nem fogjuk annyiban hagyni, mindenképpen továbbmegyünk az ügyben. Meg kell várni, hogy az indoklás mit tartalmaz, egyelőre még csak üzengetés szintjén megy a párbeszéd, illetve érkeztek már hivatalos vélemények is Brüsszelből, de a lényeget csak a döntést követően tudjuk meg. Úgy gondolom, a magyar pálinka mára felzárkózott a magyar bor mellé, és ennek a nemes italnak is meg kell őriznünk a hagyományát. Ez a dolgunk, és nem az, hogy minden egyes uniós döntésre automatikusan bólogassunk.

Vértes Tibor: A döntéstől függetlenül, általánosságban úgy gondolom, tiszta lapokkal kell játszania mindenkinek, akár a pálinka, akár a szeszes ital piacon – és egyébként az élet minden területén. Egyenlő feltételeket kell biztosítani mindenkinek, mert ez a tisztességes verseny alapja. Brüsszel döntéséről még semmit nem lehet tudni, úgy vélem, a szabadságot nem kellene ebben a kérdésben teljesen elvenni, ugyanakkor valamilyen szabályozást és ellenőrzési rendszert kellene bevezetni ezen a jelenleg viszonylag szabályozatlan területen. Érdemes talán tanulmányozni, miként szabályozták a gyümölcspárlatok előállítását a szomszédos Ausztriában.

Párlat (Edelbrand) előállítás lehetőségei Ausztriában

Ausztriában a jövedéki szabályozás három módon engedélyezi a gyümölcspárlatok előállítását.

● Abfindungsbrennereien – „gazdasági főzdék”
● 300 l Brennnereien nach Maria Theresien Recht – „főzdék 300 l alkohol előállítási joggal”
● Brennereien mit eingeschränkten Anlagenversicherungen – „ főzdék korlátozottan zárt rendszerrel”, úgynevezett „kis kereskedelmi főzdék”
● Verschlussbrennereien – „Kereskedelmi főzdék”

1. Abfindungsbrennereien – „Gazdasági főzdék”

Ausztriában széles körben legelterjedtebb formája a párlat előállításnak, egyszerű gazdaságok alkalmazzák viszonylag egyszerű az engedélyeztetés, működését kevés bürokrácia jellemzi. Az ilyen módon működő főzdék száma, kb. 60 000, ebből ténylegesen évről- évre kb. 52 000 főzde működik. Főzési joggal rendelkezők száma: kb.139 000. Az egy főre eső fogyasztás: 1,5 hlf/ fő, ebből 0,5 hlf származik gazdasági főzdékből. (hlf = hektoliterfok; 1 hektoliterfok = 2 liter 50 fokos pálinkának felel meg)

Adóbevétel kb. 2 000 000.- euró/év

A működtetés feltételei:

Az engedélyt megkérő üzemnek saját mezőgazdasági területtel kell rendelkeznie, kaució letétele nem szükséges, a vásárolható főzőüst kapacitása 150 liter űrtartalmú lehet.

A főzdevásárlási szándékot előre be kell jelenteni, megérkezéskor a Vám- és Pénzügyőrség a helyszínen ellenőrzi és a feltételek megléte esetén engedélyezi. A főzdéket nem látják el ólomzárral.

A főzdében csak saját termelésből származó alapanyagból készített cefrét lehet feldolgozni, vad gyümölcsök esetén engedélyezett a gyűjtésből származó alapanyag főzése.

A cefre nyilvántartási naplót kell vezetni, melyben a következő feljegyzéseket kell vezetni:

- Cefretartály szám
- Űrméret
- Tartályban lévő cefre típusa
- Cefrézés időpontja
- Lefőzés időpontja

Főzés előtt három nappal be kell jelenteni a főzési szándékot.

Az űrlap tartalmazza:

- A főzető adatait
- Alapanyag származását (meg kell jelölni mely területről szármatik a gyümölcs, melyet ellenőrzés esetén tulajdoni lappal, vagy bérleti szerződéssel igazolni is kell.)
- Adómentes rész előállítása esetén ennek indoklása
- A főzés helyszínét (főzésre jogosult üzem)
- Főzendő cefre típusát és mennyiségét, mely alapján kiszámolásra kerül a kihozatal és a főzés időtartama (Vám- és Pénzügyőrség által megszabott értékek alapján.)
- A cefretartályok jelölését és űrtartalmát
- A főzés kezdési és befejezési időpontját, napra, félórára pontosan
- Az űrlapban egy csekk is található, amelyen, a kihozatal alapján a jövedéki adót 30 napon belül be kell fizetni.

Egy évben a főzésre jogosult személy 200 hlf-ot állíthat elő, ebből 100 hlf egy csökkentett jövedéki adóval terhelt (5,4 euró/ hlf), továbbbi 100 hlf esetén emelt jövedéki adóval terhelt (10 euró/ hlf).

A főzésre jogosult személy 15 hlf-ot adómentesen állíthat elő, abban az esetben, ha legalább 1,5 hektár kertészeti kultúrával, vagy 4,5 hektár egyéb mezőgazdasági területtel rendelkezik.

Ha a családi gazdaságban 18 év feletti családtag dolgozik, úgy családtagonként további (kivéve feleség) 3 hlf adómentesen készíthető.

Az adómentes mennyiség nem haladhatja meg az évi 25 hlf-et. Az így előállított „házi felhasználású” párlatmennyiséget a csökkentett jövedéki adóval terhelt mennyiségből veszik el.

Az így előállított párlatot a főzető vagy a főzde jogosult értékesíteni végfogyasztónak és gasztronómiának, viszonteladónak az értékesítés nem engedélyezett. Export nem lehetséges.

Ellenőrzés:

VPOP által, véletlenszerűen.

2. 300 l Brennnereien nach Maria Theresien Recht – „főzdék 300 l alkohol előállítási joggal”

Szabályozása a gazdásági főzdékhez hasonlóan működik, nem elterjedt, ennek oka, hogy ilyen jog már régen nem adható ki, és a meglévő jogok csak örökölhetőek.

Eltérések:

1 évben az ilyen joggal rendelkező főzde összesen 400 hlf-ot állíthat elő, ebből 300 hlf csökkentett jövedéki adó mellett (5,4 euró/ hlf) 100 hlf emelt jövedéki adó terhek mellett főzhető (10 euró/ hlf).

A főzde nem jogosult a főzdét más személy számára párlat előállítására biztosítani.

Ellenőrzés:

VPOP által, évente egyszer készletfelvétel, valamint véletlenszerűen.

3. Brennereien mit eingeschränkten Anlagenversicherungen – „ főzdék korlátozottan zárt rendszerrel”, ún. kis kereskedelmi főzdék

1998 óta bevezetett rendszer, nem annyira elterjedt, kb. 120 főzde működik Ausztriában ilyen módon.

A főzőüst ólomzárral nincs ellátva, viszont a VPOP által meghatározott mérőegységekkel van ellátva:

- Páracsőbe egy érzékelő méri a főzés gyakoriságát
- Az üstbe egy érzékelő által egy főzési időtartam kerül mérésre, és az epruvetta előtt, a hűtő után átfolyás mérő berendezés van beépítve
- Ellenőrzés havonta történik, készlet felvételezéssel
- Az adót ez alapján 30 napon belül be kell fizetni
- A főzőüst tölthető űrtartalma min 80 max. 150 liter lehet. Cefre és alkohol nyilvántartás itt is kötelező.

Két lehetőség közül választhat a termelő:

- főzési jog 400 hlf/ év, a teljes mennyiség csökkentett jövedéki adóval terhelt ( 5,4 euró/ hlf). Ez esetben a megkötés, hogy csak végfogyasztónak értékesíthet, export nem lehetséges, alapanyag vásárlás szintén nem engedélyezett.
- Főzési jog 1000 hlf/ év, a teljes mennyiség emelt jövedéki adóval terhelt (10 euró/ hlf)

Az értékesítés nincs korlátozva, alapanyag vásárlás lehetséges.

Ellenőrzés:

VPOP havi szinten elszámolás, véletlenszerű ellenőrzés.

4. Verschlussbrennereien - „Kereskedelmi főzdék”

- Feltételei úgy, mint Magyarországon, de kevesebb adminisztrációval
- Havonta zárás
- Negyedéves készletfelvétel
- Kaució/ bankgarancia mértéke a havonta átlagosan kitárolt hlf mennyiségének függvénye (1 havi fizetendő adó összege), min. 1000 hlf/ év.

Ellenőrzés:

VPOP, gyakorlat, mint Magyarországon.

Változás: A jövedéki adó mértéke Ausztriában 2014 márciusától 20%-kal emelkedett (10 helyett 12 euró), ennek megfelelően a csökkentett adótartalommal előállítható párlatok adója is nőtt).

 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.