Minden hely elkelt a hajós ünnepre

Az április 17-i, Nagy Tavaszi Kirajzás névre keresztelt budapesti hajós rendezvény keretein belül kétezer fő hajókázhat ingyenesen a Dunán, a 23 hajóból álló flotta minden helyét feltöltötték a jelentkezők.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Budapest számtalan módon megcsodálható. Épületei között bolyongva közvetlenül is tanúja lehet a szemlélődő a város épületeiből áradó történelemnek, valamelyik hegyről lenézve pedig madártávlatból kap nagytotált a Duna két oldalán elterülő Budáról és Pestről. Ám semmihez sem fogható élményt nyújt a Duna közepén hajózva rálátni a jobb és bal partszakaszra. A külföldi turisták körében méltán népszerű program a városnézésnek ez a módja, hiszen a vízen ringatózva tárulnak eléjük a város legszebb nevezetességei. A hazai közönség talán kevésbé részesíti előnyben a dunai hajózást, ezért az első, 2013-as sikeres kezdeményezés után a MAHOSZ (Magyar Hajózási Országos Szövetség) hagyományteremtő szándékkal idén április 17-én nagyszabású rendezvényt indít útjára. E jeles napon a hazai nagyközönség előzetes regisztráció után ingyenesen vehet részt az évadnyitó felvonuláson valamelyik hajó fedélzetén, az eseményre azonban már az összes hely elkelt. A Nagy Tavaszi Kirajzás névre keresztelt hajós rendezvény keretében az összes budapesti menetrend szerinti, rendezvény- és programhajós cég a rendelkezésre álló hajóival másfél órás felvonulást tart a budapesti belvárosi Duna-szakaszon. Minden résztvevő társaság a saját kikötőjében szállít be, a beszállítás 10.30 és 11.00 óra között történik, az indulás 11.00 órakor lesz.

A 2013-as eseményről:

{youtube|id=q5FM9_RMFrc}

A dunai hajós szezon kezdetét jelentő felvonulás méreteiről árulkodik, hogy több mint kétezer fő kaphat helyet a 23 felvonuló hajó fedélzetén, valamint az, hogy az eseményhez csatlakozik a honvédségi flotta és a rendőrség is. Az eseményhez jótékonysági célok is kapcsolódnak, ezért a résztvevő cégek által ingyenesen biztosított hajók egy részén rászoruló és hátrányos helyzetű gyermekek és felnőttek is lehetőséget kapnak hajókázásra, sőt a megvalósulásra váró gyermekálmokért gyűjtésre is sor kerül a Ments Életet közhasznú alapítvány javára.

A MAHOSZ elnöke, Völner Pál a rendezvénnyel a hazai folyami hajózás szükségességére és fontosságára kívánja felhívni a figyelmet. A dunai hajózás iránti elkötelezettségét szemlélteti, hogy a hazai hajópark évről évre bővül, régi, sok folyami kilométert futott hajóink pedig ráncfelvarráson esnek át, aminek következtében megfelelnek a 21. század elvárásainak. Az élmény megtapasztalása nagyon fontos stratégia. Aki egyszer résztvevője lesz egy ilyen fantasztikus programnak – akár a partról szemlélve is –, az biztos, hogy az év többi napján is szívesen száll a kissé ingó jármű fedélzetére, s ennyi elég is ahhoz, hogy a dunai hajózás hirdesse töretlen létjogosultságát a budapesti közlekedési eszközök sorában.


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.