Minden Pécsre érkező turistára számítanak

Másfél milliárdos uniós támogatás felhasználásával folyamatosan újulnak meg a Pécsi Egyházmegye belvárosi épületei Baranya székhelyén.

A projekt megvalósítása ez év őszén megkezdődött. Jól halad  Martyn ház és a zarándokszállás felújítása, a Dzsámi rekonstrukciója, a belső terének restaurálása. A soron következő nagy lépés a Székesegyház és a Püspöki Magtár kivitelezési munkálatainak megkezdése lesz, de 2014. márciusig az összes még hátralévő fejlesztés útjára indul.

A püspökség tárgyalásokat folytat a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.-vel, a Janus Pannonius Múzeummal és az önkormányzattal arról, hogy a komplex turisztikai fejlesztések eredményeként létrejött különleges látványosságok bemutatására milyen módon működhetnének együtt annak érdekében, hogy ezek által minél több élményt nyújthasson a „mediterrán város” a Pécsre látogatóknak. Az egyházmegye idegenforgalmi tevékenységében már a jövőre is változásokat vezet be. Január elseje után a  belépőjegy helyett adományukkal járulhatnak hozzá a Bazilika fenntartásának és működtetésének költségeihez a látogatók. Változás lesz az is, hogy a jövőben a püspökség működteti a tulajdonában lévő Dóm Kőtárat, megtartva a kiállítóhely eredeti jellegét, amely jól illeszthető a 2015-től teljesen megújuló egyházmegyei turisztikai kínálatba.

A Püspökvár titkai, a püspöki palotától a dzsámiig – a Pécsi Egyházmegye évezredes örökségének turisztikai vonzerővé fejlesztése című pályázatával a Pécsi Egyházmegye közel 1,5 milliárd forintot nyert az Új Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Program keretén belül komplex turisztikai termékcsomagok kialakítására. A pályázati forrásból megvalósuló munkálatok a Püspöki Palotát és annak udvarát, a Székesegyházat, a Dzsámit, a Csontváry Múzeum épületét, a Magtár épületét, a Martyn házat és a Káptalan utcában a zarándokszállás épületét is érintik.

A beruházás során új vendéglátóhelyek és ajándékboltok nyílnak, valamint rendezvényterem is kialakításra kerül. A könnyű tájékozódást információs pontok biztosítják, a gyermekeket külön foglalkoztató műhely várja majd. Cél továbbá vetítő- és oktatótermek létrehozása is. Az épületeket akadálymentesítik, hogy az azok által nyújtott szolgáltatások a fogyatékkal élők számára is elérhetőkké váljanak.

A tervek szerint a felújítások 2015. év elejére elkészülnek, és abban az évben a Pécsi Egyházmegye már teljesen új turisztikai szolgáltatásokkal és egyedülálló látnivalókkal várja az érdeklődőket - pécsieket és turistákat egyaránt. Bíznak benne, hogy a fejlesztések eredményeként létrejövő, színesebb programkínálattal a vallási turizmus mellett a nem vallási, belföldi és határon túli turistákat is meg tudják majd szólítani.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.