Hogyan kerültél a szakmába?

A HVG-ben megjelent egy álláshirdetés: “légitársaság értékesítési igazgatót keres”. Gondoltam, hogy addig, mivel 18-25 éves korom között kortárs képzőművészeti alkotásokat adtam el – többek között a világ nagy művészeti vásárain – van némi “sales”-es tapasztalatom. Repültem is már, több projekten dolgoztam amerikaiakkal, angolokkal, tehát volt valamilyen ”másfajta” szemléletem, így én is jelentkezhetek. Megtettem és felvettek.

Sokak segítettek beilleszkedni 1999-2000 folyamán. Olyan emberek, akik akkor jegyeladók voltak, ma pedig utazási irodák vezetői, légitársaságok sales-esei, illetve olyanok, akik már nyugdíjasak. Sokat köszönhetek nekik.

Melyek voltak a legszebb évek?

Az indulás évei. Amikor meg kellett tanulnom a szakmát. Valamint azok, amikor megkaptam azt a feladatot, hogy a Globair lengyel, horvát, és görög cégeit megalapítsam és vezessem. Nincs számomra annál nagyobb kihívás, mint valami újat létrehozni, beindítani. 2003-2009 között ez adta a legnagyobb örömöt. Természetesen mindamellett, hogy a magyarországi csapat is bővült, új, értékes emberek érkeztek hozzánk és a “régiek” is meghatározó és elismert pozícióba kerültek nem csak a cégen belül, de a szakmában is. Egy cégvezetőnek mi lehetne ennél nagyobb öröm?

Hogy állt össze a csapat?

Igyekeztem úgy összeállítani a Globair csapatát, hogy az emberek hozzáállásuk, motivációjuk alapján kerüljenek kiválasztásra. Fontos, hogy kiegészítsék egymást, megértsék és vállalják, hogy ők is részesei a saját munkájuk alakításának, szervezésének. Kikértem a véleményüket a fontosabb döntések meghozatala előtt sőt, ami sokaknak a legfurcsább, hogy a saját kollégáik kiválasztása során is bevontam őket, hiszen ők azok, akik nap, mint nap együtt dogoznak. Ők a csapat! 

Mivel a Globair relatív kicsi cég, hogyan sikerült a munkatársakat megtartani? 

Sikerült nagyfokú nyitottságot kihozni az embereimből: kialakult az a rendszer, hogy a jegyeladó részt vettek például kvízek szervezésében, prezentációkban, alkalom adtán előléphettek sales-esekké. A sales managerek részt vettek az új partnerek akvizíciójában, stb. Támogattam a tanulást: négyen szereztek diplomát a Globaires éveikben, és amennyire lehetett, termékismereti céllal minden kollégám utazott: Dubai-ba, Hong-Kongba. Kialakult a csapatszellem, a kollegialitás, az összefogás és a kreatív gondolkozás tere és érzése. Bátorítottam mindenkit, hogy merjen önálló lenni és az adott kereteken belül dönteni. Támogattam őket, de ha kellett szigorúan, néha kritikusan léptem fel. Fontos volt a kommunikáció: a rossz hírről is tudna kellett mindenkinek a cégen belül. Ez csak így működhet, hiszen ekkor jön elő a megoldást kereső kreativitás. Így történhetett, hogy a válságban forgalmunk alig esett vissza, sőt, bizonyos account-jaink még nőttek is. 

Mi az, ami a legjobban elszomorít a szakmában? 

Az, hogy majdnem mindenki azt és úgy csinálja évek óta, mint amit már az előző évek során “kipróbált”. Mintha megállt volna az idő! Mintha nem akarnánk tudomásul venni, hogy ma már nem tegnap van. A sales-es kollégáim is – saját jogon – észrevették ezt. 

Az előbb 2010-et jelölted meg, mint a legszebb évek vége. Miért? Mi történt? 

Két dolog. Az egyik, hogy szerettem volna azt a Globair-t, melyet felépítettem, a Közép-Kelet Európa 14 országában aktív GSA-ból tovább mozdítani (franchise formában) kelet, távol-kelet felé. Ebben nem támogatott tulajdonostársam. Ekkor kezdett bennem érlelődni a váltás gondolata. Elkezdtem Interim management- tel (határozott időre szóló vállalatvezetési megbízás) és tanácsadással foglalkozni. Ekkor jöttem rá, hogy van élet az utazási szakmán kívül. Sőt! Megfogalmazódott bennem az, hogy ha most, 42-43 évesen nem váltok, később nem fogok, nem tudok majd más területen dolgozni. 

Milyen tanácsot adnál a kollégáidnak, a szakmabelieknek? 

Sokunk sokszor szeretne váltani, de nincs merszünk. Vannak jó terveink ötleteink, de munkahelyünkön vagy nem tudjuk megvalósítani azokat, vagy ritkán van merszünk kockázatot vállalva váltani. Legyen ez cég stratégia, vagy egyéni karrier. Azt szoktam mondani, hogy “a dolgok kétszer születnek meg. Először a fejünkben, aztán a valóságban”. A váltáshoz nagy bátorság kell. Mernünk kell dönteni! Amit kitaláltunk, meg kell lépni! Szerintem nincs nagyobb bánat, mint a kihagyott lehetőségek okozta bánat!

Milyen lesz a Globair nélküled?

Senki sem pótolhatatlan. Én sem. A céget tulajdonostársam vezeti. Ő más vezetési stílust és üzletpolitikát képvisel. Ő keresi már az én utódomat, illetve azon kollégáim utódait, akik mostanában hagyják el a Globair-t. Ő választ. Másként, mint én… Mivel erős az összetartás a még a cégnél maradókban, sok minden talán nem változik, de hangsúlyeltolódások várhatók. A jövő Globair-je biztosan más lesz…

Mi adta meg a végleges lökést a váltáshoz?

Azt hiszem, én is megváltoztam, ezt be kell látnom! Régen, egy telefonnal el tudtam intézni, hogy egy Malév járatát lekésett utasunkat áttegyenek egy későbbi gépre, hogy a csatlakozását elérje. Ma pedig… Ma már pénzért sem tudnék Malév jegyet venni neki…