hirdetés
hirdetés

Miskolc lett a „Marketing Fővárosa”

A Magyar Marketing Szövetség idén is kiosztotta a Városmarketing gyémánt 2017 szakmai elismerést. Miskolc lett a „Marketing Fővárosa”. Összesen hét gyémántot vitt el. A turisztikai ágazatban díjazott lett Miskolc város Helyi termék programja és a Miskolci Mosolyprogram.

hirdetés

A díjra összesen hat kategóriában lehetett pályázni 2016. január 1. és 2017. február 28. között megvalósult projektekkel. A címekért huszonhat város hetvenhat pályázattal szállt ringbe.

Miskolc város és programjai összesen hét gyémántot vihettek haza, a turisztikai projektek– a Miskolci helyi termék program és a Miskolci Mosolyprogram – mellett díjazták a Herman Ottó Múzeum táncos videójához kapcsolódó tevékenységet, a város új imázskiadványait és filmjét valamint az októberi megemlékezésekhez kötődő aktivitásokat.

A miskolci TDM szervezet által indított Miskolci helyi termék program részeként a Miskolci Termelői Nap, a Miskolc Sarkok valamint a Miskolc Vendégasztal azzal a céllal jött létre, hogy a helyi lakosság megismerhesse a minőségi helyi termékeket. Azoknak a fogyasztását növelje, ezzel segítve a helyi gazdaság egészét. Célja továbbá, hogy a helyi szállodák vendégasztalaira jó minőségű, egészséges, helyi termékek kerülhessenek, ezzel népszerűsítve Miskolcnak és környékének gasztronómiai kultúrát és a termelők tevékenységét.

A Miskolci Mosolyprogram a miskolci TDM szervezet és a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület közös minőségbiztosítási programja, amely a vendéglátásban és turisztikai szolgáltatásokban dolgozókat vendégbarát magatartásra motiválja 2016 májusa óta.

Miskolc jelenleg a „gyémántranglistán” a díj megalapítása óta – az utóbbi három évben – 12 gyémántot gyűjtött össze. A borsodi megyeszékhelyet egyedül csak Győr előzi meg a gyémántok számában. 

Miskolc elnyerte a Marketing főváros 2017 címet is, mivel a legtöbb gyémántot gyűjtötte idén. A díjakat a május 30-án tartott díjkiosztón Pfliegler Péter Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere és Székely Róbert polgármesteri biztos, a polgármesteri hivatal marketing munkatársai és a Herman Ottó Múzeum munkatársai vették át.

A díj alapítói szerint a jó városmarketing tevékenység pozitív hatással van az ott élők mindennapjaira és a városok megítélésére, valamint felhívja a figyelmet a városok fejlesztésében a marketingtevékenység fontosságára.

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai