MSZÉSZ tisztújító rendkívüli közgyűlés: Merre az előre?

Bejött a papírforma: Könnyid László szállodai részről, Hamvas Zoltán éttermi oldalról az MSZÉSZ új elnöke, Flesch Tamás alelnök lett.

Március 21-én, a tavasz első napján tartotta tisztújító redkívüli közgyűlését a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ). Ahol azon kívül, hogy nevükben az „É” betű új értelmezést kapott, más fontos, a szakmai szervezet további munkáját meghatározó döntés született, és számos tetszetős ígéret is elhangzott.

A közgyűlésen - amelyet a Mercure Buda Hotelben tartottak - megjelenteket Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója köszöntötte, aki megemlítette, hogy az állam nevében van jelen, és pontosan tudja, hogy a szállodások turisztikai piaci szereplők, vagyis „ez az Önök harcterülete”, mint mondta, amelybe az állam nem beavatkozni akar, csupán segíteni a sikeres munkát, és ezért stratégiai partnerséget kínál.

Könnyid László alelnöki beszámolóját követően, mivel a délelőtti órákban a választáshoz még nem volt meg a szavazáshoz szükséges többség (19 százalék volt jelen), ezért a vezetőségválasztást Könnyid László alelnök, egyben elnök-aspiráns, délutánra halasztotta a szabályzat szerint. Két előadás következett. Az egyik a Booking.com fiatal munkatársaitól hangzott el, sok számmal, érdekes adattal, statisztikával, másik pedig, mintegy a vendéglátós oldal hangsúlyosabbá tételének előszeleként, a vendéglátósok, éttermesek javaslatait foglalta össze Nagy Gábor (Eventrend Holding), hiszen minden bizonnyal az MSZÉSZ munkájában mostantól hatékonyabban részt vesznek.

Délután kezdetét vette a szavazás.Eredmények: Könnyid Lászlót, eddigi alelnököt nagy többséggel (99 % igen, 1 tartózkodás mellett) 650 napra elnöknek választották, Flesch Tamást (aki korábban már jelentkezett alelnöknek, ám akkor Könnyid győzött) pedig 93 százalékos többséggel alelnöknek nevezték ki.

Ezután következett a legjobban várt döntés, az éttermi társelnök személyéről, ahol szintén egyetlen jelölt szerepelt, Hamvas Zoltán. Ő bemutatkozó beszédében saját életpályáját ismertette a többségében szállodás közönséggel. Kifejtette azt is, mennyire fontosnak tartja az MTÜ-vel, és ezen keresztül az állami vezetéssel való párbeszédet, majd lehetséges, megoldandó feladatokról beszélt. Néhány közülük: áfacsökkentés, repiadó kérdése, 2021-ben a Vadászai Világkiállításon való aktív részvétele az MSZÉSZ-nek stb. A tagság ezt követően 78 százalékban bizalmat szavazott az új társelnöknek, 12 százalék nemmel voksolt, 10 százalékuk tartózkodott.

Végül Könnyid László elnök nemcsak az idei év teendőiről beszélt, hanem 2018-ról is, hiszen akkor lesz a szakmai szervezet éppen félévszázados- Ígértet tett arra, mindent megtesz annak érdekében, hogy vezetése alatt az MSZÉSZ politkamentes szrevezet legyen, ámde olyan szakmai platform, amely a politikával, az állam vezetőivel beszélőviszonyban van és marad is.


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.