Mustból koktél? Mi más!

Hungarikum-koktél keverésére ösztönzi a hazai vendéglátósokat a Varga Pincészet és a magyar bartenderszakma. Versenyt is indítottak e témában.

A 700 ezer forint összdíjazású verseny döntőjébe, amelyet szombaton tartottak, öt főt, köztük több külföldön is elismert mixert választottak be. A győztes italt, mely a must mellett többek között vodkát, narancslevet és szilva bittert tartalmaz, Tengely Norbert keverte.

A bartender számára nem újdonság a versenyzés; a 2019-es Országos Bajnokság győztese képviselte az országot tavaly novemberben a Nemzetközi Bartender Szövetség (IBA) által rendezett koktél világbajnokságon Kínában.

A versenyzők emellett a versenynek helyt adó badacsonyi pezsgőjéből készült koktélján, a Varga Irsai Pezsgő Spriccen „csavartak” egyet, és ez alapján készítették el saját variációjukat.

"A koktél hagyományosan nemzetközi műfaj, tthon azonban, főként magas ára miatt, a bartenderek nem szívesen használnak a koktélkészítéshez pálinkát”, mondja Schök Norbert, a verseny szakmai partnere, a Magyar Bartender Szövetség vezetője.

Bár habzóbort és pezsgőt használnak koktélalapanyagként, Schök szerint borkészítőkkel való összefogásra, must alkalmazására még nem volt példa. „A pálinkával szemben, amit magában isznak, musttal talán könnyebb lesz a koktélozásba bevonni az embereket, mivel a borokat, fröccsöket egyébként is szélesebb körben fogyasztják.”

Jó lenne egy magyar koktél

A koktélok alapanyaga a pincészet tisztára szűrt, tartósítószer-mentes Irsai Olivér mustja, amely felbontás után egy hónapig eláll (ennek a koktéloknál felhasznált viszonylag kis mennyiségek miatt van jelentősége). „Kísérletezés közben jött az ötlet, hogy a must kiváló koktélalapanyag – mondja Varga Máté tulajdonos-ügyvezető. – Az Irsai Olivér mint mustalapanyag nyilván Magyarországon a legérdekesebb. A budapesti éttermekben, bárokban rengeteg a külföldi, nekik is kuriózum lehet. Ám ha a magyar bartendervilágba beemelik, nemzetközi versenyekre a belőle készült koktéllal neveznek, és ha valaki ezzel nyeri meg a világbajnokságot, az igazán jó reklám lenne az országnak is.”

Forrás: Varga Pincészet / Turizmus Online


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.