Műtárgyak éjszakája a fenntarthatóság jegyében

A fenntarthatóság lesz a kiemelt téma a VI. Műtárgyak éjszakáján, amely ötven budapesti és néhány vidéki helyszínen csaknem száz művészeti sétával, tárlatvezetéssel, szakmai előadással, műterem-látogatással és egyéb programmal várja a látogatókat május 26. és 28. között.

A Műtárgy.com műkereskedelmi portál által szervezett eseménysorozat idén több tárlatvezetést is kínál a fenntarthatóság témájában, többek között a Ludwig Múzeumban és a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galériában, de lesznek e-rolleres művészeti séták is - közölte a fesztivál szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a Műtárgyak éjszakája igazgatója. Kollmann Szilvia elmondása szerint a Klebelsberg Kultúrkúria az idei üveg nemzetközi éve kapcsán rendezett kortárs üvegművészeti kiállítást, Breuer Marcell születésének 120. évfordulójára emlékezik első, nemrég felújított épületében, a Walter Rózsi-villában az Építészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Bank kortárs képzőművészeti gyűjteménye pedig Petrányi Zsolt válogatásában mutatkozik be. A fesztiváligazgató kiemelte a Műtárgyak éjszakája workshopjait is.

A Herendi Porcelán Palotában például porcelánrózsát, a BTM Vármuzeumában kályhacsempét, míg a FISE Galériában öltözékkiegészítőket készíthetnek az érdeklődők. A Q Contemporaryben a műgyűjtés kulisszatitkairól mesél Spengler Katalin műgyűjtő, az Országos Múzeumi Restaurátori és Raktározási Központ szakemberei pedig a műtárgy-restaurálás, -konzerválás, - diagnosztika és -kutatás folyamataiba adnak bevezetést. A balatonfüredi Zsdrál Galériában Majoros Áron tart vezetést a saját munkáiból rendezett kiállításban, a lágymányosi BudaParton pedig a Zsdrál új pop up galériája nyitja meg kapuit egy csoportos kerámiakiállítással. Különleges tárlatvezetésekkel készül számos nagy múzeum, például a Magyar Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum, megnyitja kapuit többek között Gül Baba türbéje, a Pesti Vigadó és a Virág Judit Galéria, a Memento Parkban pedig a Kádár-rendszer mindennapjai elevenednek meg. A rendezvénysorozat teljes programja a https://www.mutargyakejszakaja.hu/ linken érhető el.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.